Menekülés a sértődött polgármester városállamából

„Sírtam, amikor meghallottam, hogy a Krím elszakad Ukrajnától.” A szlovjanszki nő szavai annyira voltak meglepőek, mintha mondjuk Orbán Viktorból törne elő, hogy azért lássuk be, nem keveset köszönhetünk az EU-nak. Szlovjanszk ugyanis Kelet-Ukrajna legszeparatistább városaként ismert, a település egészében az oroszpárti erők kezében van, számukra a Putyin által bekebelezett Krím példája ezért a legkevésbé sem szomorú.

Nem volt könnyű eljutnunk eddig a vallomásig. Túl voltunk több pohár pezsgőn, a nővel és barátaival rendezett barikádpikniken, meg persze a vérfagyasztó úton a városba.

A rettegésért a Szlovjanszk körül húzódó öt védelmi vonal tehet. Az átkelés itt ugyanis ötször negyed óra csendes reszketést jelent. 

A védelmi vonal egy építkezési betonelemekből, autógumikból és kidöntött fákból álló barikádrendszer, amelyen az autók csak széles S-kanyarokkal tudnak áthaladni. Az utazót első fordulóban, már a barikád takarásában fegyveresek intik le, és szállítják ki az autóból. 

Az őrökben nem az a legijesztőbb, hogy Kalasnyikovokkal vannak felszerelve, és a legjámborabb arcot is fenyegetővé változtató símaszkot viselnek. Hanem hogy szemükből, alakjukból, hangjukból egyértelmű: leginkább tinédzserekkel van dolgunk. 

Ennek megfelelően minden védelmi vonalnál olyan alapossággal vizsgálták át papírjainkat, táskánkat, autónk csomagtartóját, mintha nem riadt arccal ülő újságíróknak, hanem hétpróbás gyilkológépnek látszanánk.

Az eljárás ellen nem tiltakoztunk, mivel tudtam, néhány hete ezen barikádok egyikénél tartóztatták le az EBESZ sérthetetlennek gondolt megfigyelőit.

Meglepetés a harmadik védelmi vonalnál ért minket, itt ugyanis nem szeparatisták, hanem az ukrán katonaság páncélosai álltak, és egyenruhás katonák végezték az ellenőrzést. Hogy került ide ez a néhány ember, hol vannak a bajtársaik, hogyan védik meg magukat az ellenséges vonalak közé szorulva? Nem volt magyarázat, továbbhajtottunk, és újra következtek a felkelők állásai.

Kábszeres szendvics a kijevieknek

Szerencsére könnyen ráhangolódtunk a lázadó városra, sofőrünkről ugyanis kiderült, hogy talán még Vona Gábornál is oroszpártibb. A hosszú autóúton megtudtuk, hogy Nyugat-Ukrajnára csodás jövő vár az orosz csatlakozással. A kijevi forradalom viszont a nácik győzelmét hozta, ezért kell elszakadniuk. A sofőr ugyanakkor megértő volt a kijevi néppel, ugyanis köztudott: csak azért álltak be boldogan a tüntetők közé, mert a Majdan téren droggal kezelték az ingyen osztogatott ételt.

A sofőr azért akar orosz lenni, mert a kijevi kormány mindig is lenézte ezt a régiót, nem törődött velük, csak az volt a lényeg, hogy a kormányon egymást követő oligarchák minél jobban megszedjék magukat. Az oligarcházással nem tudtunk vitatkozni, az események mögött sejtett zsidó világuralom elméletével pedig nem akartunk. Csendesen zötyögtünk be a szakadárok fővárosába. 

Zombitámadás után

A háborút filmekből és számítógépes játékokból ismerő tudósító joggal gondolhatta, hogy Szlovjanszkban romok, utcán összegörnyedve rohanó emberek, és fegyverropogás közé érkezik. Nem tudtam tehát mit kezdeni a teljesen üres város képével. Mintha nem provokátorok, hanem zombik szivárogtak volna be az orosz határtól 200, Kijevtől viszont 700 kilométerre fekvő településre, hogy miután kiirtották a lakosságot, tovább álljanak. Széles, teljesen üres utcákon jártunk, és örültem, hogy a hotelben hagytuk a lehetetlenül nehéz golyóálló mellényeket. A zombik nyakra támadnak, ott meg úgysem véd. 

A békés képet csak a város útjain elharapózó barikádépítési mánia zavarta meg. Az önjelölt hadmérnökök a legváltozatosabb anyagokból, izgalmas formákban emeltek kreatív barikádokat.

• A skála egyik végpontján a barbár stílus helyezkedett el: egyszerűen kidöntötték a szép, útszéli fákat, hogy azok rázuhanjanak az elzárni kívánt szakaszra.
• A míves stílusnak viszont kőből, betonelemekből emelt alapja volt, amelyre fa vagy kő emelvényt húztak, szögesdróttal, zászlókkal, plüssállatokkal megkoronázva. Kedvencünkön egy nagy Lenin-festmény is helyet kapott. Mindezeket megnézheti a képgalériában.

De stílustól függetlenül: Szlovjanszkban gyakorlatilag lehetetlen volt autóval közlekedni.

Utálják Kijevet

Érdekes volt, hogy a vidék vad híre ellenére a helyiek kedvesek voltak, így semmi sem akadályozta küldetésünket, hogy kiderítsük: miért akarnak elszakadni Ukrajnától, és hogy képzelik a jövőt a függetlenedés után.

A választási bizottság elnöke

A kedves, ötvenes úr szerint a kijevi vezetés elhanyagolta őket, azért fajultak idáig az események. Egy évtizede a helyi kommunista párt már jelentős számú aláírást gyűjtött a régió föderációs átalakításáért, de a kormány azóta sem vette napirendre a kérdést. 

Volt aláírásgyűjtés a Shell itteni beruházásai ellen is, de szintén ignorálták a kérésüket. Ráadásul a mostani törekvések eleinte csak az autonómia elérésére irányultak, és csak akkor kezdtek elszakadásról beszélni, amikor Kijev fegyverekkel támadt rájuk. 

A férfi szerint itt egyébként nem az történik majd, mint a Krímben, nem lesznek Oroszország részei. A függetlenség kikiáltása után tartanak még egy szavazást, és akkor döntenek a státuszukról, fejtette ki, rögtön ellent is mondva az előzőeknek.

Szakadár önkéntes

A szavazóhelyiséget védő huszonéves srác úgy tudja, az egész felkelés azért kezdődött, mert Kijev el akarta nyomni a régiót. Szerinte Szlovjanszknak az lesz a legjobb, ha csatlakozik Oroszországhoz, ott legalább rend van. Ő maga hamarosan amúgy is elmegy Oroszországba dolgozni. Egyébként máshova is menne, de sajnos csak oroszul beszél.

Öreg néni az árnyékban

Janukovics alatt (azaz idén februárig) nagyon jó volt itt az élet, de amióta elűzték az elnököt, minden elromlott. A népszavazás, majd az orosz csatlakozás azt egyetlen esélyük a boldogulásra.

Piknikezők

Interjúkörutunkat egy kis társaság akasztotta meg, akik a barikádnak kidöntött, még lombos fák törzsén ülve piknikeztek. Szelíd erőszakossággal ültettek le minket, nyomtak a kezünkbe pezsgővel megtöltött műanyagpoharat, és sajtos-szalonnás kenyeret, hogy elmondják: a szomszédos bútorüzlet tulajdonosai, de amióta felkelés van, nem megy a biznisz, úgyhogy inkább buliznak.

„Janukovics alatt sem volt jó, de legalább stabil volt a helyzet. Most viszont minden zavaros.” - magyarázta a legélénkebb nő, hogy miért kell csatlakozniuk Oroszországhoz.

Szerintük az agresszióért a kijevi forradalmárok a felelősek, ott kezdődött a nyugtalanság, és gyűrűzött be ide is. De nem úgy kezdődött itt a balhé, hogy  ismeretlen fegyveresek jelentek meg, és szították a hangulatot? - tudakoltam, amire a nő férje csak a fejét ingatta: „Itt a barikádokon mindenkit ismerünk.” Aztán újabb pezsgőket töltött.

A tűző napon egyre melegedett a hangulat, és váratlanul megszólalt az eddig csendesen ülő nő:

„Sírtam, amikor elcsatolták Ukrajnától a Krímet. Eleinte a Majdant is támogattam. De nem lett jobb. Oroszországban sem lesz jobb, de az a kisebbik rossz.” 

A társaság hümmögött, a beszédes nő pedig váratlan őszinteséggel arról kezdett magyarázni, hogy tényleg sok fegyveres jött néhány hete a városba, de nagyon udvariasak voltak, nem csináltak bajt, minden városlakóval előzékenyen viselkedtek. Most pedig már nem lehet tudni, ki helyi, és ki jött máshonnan, mert a barikádokon mindenki maszkot visel. A becsípett társaság nem tulajdonított nagy jelentőséget a szavaknak, pedig itt véletlenül kifecsegték, hogy köztudott:

Ekkor érkezett meg a férfi a duplacsövű vadászpuskával. Nem viselt maszkot, láthatóan ismerék a piknikezők. "A helyi boltot őrzi, de már úgy viselkedik, mintha rendőrnek nevezték volna ki." - magyarázták nekünk.

„Nem lehet közterületen inni” - morogta a férfi, mire a társaság némi ágálás után felkerekedett, mi pedig tovább álltunk.

A polgármester bedurcázik

Az elfoglalt városháza mellett végül néhány fegyveres ellenőrizte a szomszédos Donyeckben kibocsátott újságíró engedélyünket, majd intettek, hogy ezt itt nem fogadják el, sürgősen hagyjuk el a várost.

Azt hittük, hogy ők a rosszul informáltak, de aztán összefutottunk egy kínai forgatócsoport ukrán segítőjével, aki gyorsan felvázolta a helyzetet:  

„A város szakadár polgármestere, Ponomarjov összeveszett a donyecki, szintén önkényesen kinevezett polgármesterrel, mert az állítólag semmibe veszi őt. Ezért itt mostantól már valóban nem fogadják el az ottani engedélyeket, és a népszavazást is tőlük függetlenül tartják meg.

De ez mindegy is, mert az egész referendum úgyis elég kaotikus, néhány városban például már szombaton szavazhattak. Mindenesetre az a legjobb, ha még azelőtt elhagyjátok a várost, hogy minden szakadár megtudná, itt már nem érvényesek a papírok.”

Hirtelen mégis nagy fantáziát láttam az ukrán függetlenségi mozgalomban. Mi hozhatna könnyedebb fordulatot a napi politikába, mint amikor a térképen megjelenik egy sor pukkancs polgármester által irányított városállam?