24 embert tartóztattak le a török bányatragédia miatt
További Külföld cikkek
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
- Izland elnöke bemutatta a csak női vezetőkből álló új kormányt
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
24 embert, köztük a bányatársaság vezetőit tartóztatták le Törökországban azután, hogy kedden legalább 301 halálos áldozatot követelő bányatragédia történt Somában. Ramazan Dogrut, a cég vezetőjét is letartóztatták, az ügyészek hanyagság miatt vizsgálódnak a letartóztatottak ellen, írja a Mashable.
A tragédia után tüntetéshullám söpört végig Törökországon, amit fűtött, hogy a török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan többek között "szokásos dolognak" nevezte a bányaszerencsétlenséget. A beszédében tizenkilencedik századi angol bányaszerencsétlenségekhez hasonlította a törökországi tragédiát, így jutott arra a következtetésre, hogy nem is nagyon különleges dolog néhány száz ember halála.
A Twitteren előkerült egy kép arról is, hogy a miniszterelnök egyik közeli tanácsadója, Yusuf Yerkel megrúg egy földön fekvő tüntetőt.
The kicker in the pic is Yusuf Yerkel, advisor to the PM He even has a twitter account: @YusufYerkel #Soma pic.twitter.com/vq2kFpxGfU
— Στράτος Μωραΐτης (@oemoral) 2014. Május 14.
A cég vezetői korábban tagadták, hogy felelősek lennének a katasztrófáért. A szerencsétlenséget valószínűleg elektromos hiba okozta.
A balesetről készült egyik előzetes szakértői jelentésben viszont több biztonsági hiányosságra is felhívták a figyelmet. A Milliyet török napilap birtokába került dokumentum szerint a bányában nem voltak például szén-monoxid-érzékelők.
A török lapok vasárnap arról is beszámoltak, hogy a mentőakciót követően befalazták a somai bánya bejáratát, és a helyszínre csak a balesetet vizsgáló szakértőket engedik be. A biztonsági erők ezenkívül részlegesen lezárták Soma városát is, hogy megakadályozzák az esetleges újabb kormányellenes tüntetéseket. A kormány keddre ígért tájékoztatást a katasztrófa ügyében, írja az MTI.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.