A Száva újabb árhulláma miatt megint elrendelték a Belgrádtól 30 kilométerre délnyugatra fekvő Obrenovac teljes kitelepítését, az elárasztott területeken rekedtek mentése kedd reggel is folytatódott, írja az MTI.
Éjjel kétezer embert telepítettek ki. A településre egyelőre senki nem térhet vissza, és azoknak is el kell hagyniuk házukat, akik eddig ellenálltak. A helyi Nikola Tesla hőerőmű, amely Szerbia áramellátásának a felét fedezi, még mindig veszélyben van, mivel három oldalról is víz veszi körül, de a gátak egyelőre kitartanak.
![Az elárasztott Obrenovac](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/612/6123/61235/6123592_6e5e71fce5bd9db1a03eff7a42157b93_wm.jpg)
Aleksandar Vučić miniszterelnök hétfőn közölte, hogy Obrenovacon tizenhárom áldozata van az árvíznek. Szerbiában összesen húszan haltak meg. A kormányfő azt mondta, nehéz felbecsülni a kárt, de ez az összeg feltehetően meghaladja majd a több százmillió eurót, egyesek egymilliárd euróról is beszélnek.
Vučić felháborodott, hogy az áldozatok számával kapcsolatban mennyi valótlanság hangzik el. 635 bejelentést kaptak halálos áldozatokról, eddig 451-et vizsgáltak meg, és mindegyik hamisnak bizonyult.
Hol úszkálnak azok a holttestek, amelyekről egyesek beszélnek?
– fakadt ki.
Az egy hete kezdődött esőzések és az árvíz miatt az országban eddig több százezer embernek kellett elhagynia otthonát, a mentőalakulatok pedig több mint harmincezer embert mentettek ki.