Beszéljetek szlovákul, a magyar irritál!
A szlovákiai Új Szónak két magyar nemzetiségű hölgy számolt be arról, hogy hétfő este egy pozsonyi bárban két idősebb, már elég sokat fogyasztó férfi beszólt nekik, miért nem szlovákul beszélnek. Szó szerint idézve:
Kurva picsák, beszéljetek szlovákul, a magyar irritál!
A tárgyalási alapnak nehezen tekinthető felszólításra persze heves veszekedés robbant ki, két fiatal szlovák férfi is védelmébe vette a nőket, és ahogy az lenni szokott, az esetből dulakodás, majd verekedés lett. A tíz perc alatt kiérkező rendőrök hivatalból feljelentést tettek a két idősebb férfi ellen garázdaság miatt, a sértettek még gondolkoznak a saját feljelentésen.
Az egyik agresszív férfiben többen felismerték a nyolcvanas évek világbajnokát, olimpiai ezüstérmesét, Dárius Rusnákot, aki 2000 óta vezeti Ivan Gašparovič államfő közönségszolgálati osztályát. Az Új Szó meg is kereste Rusnákot, aki először azzal hajtotta el az érdeklődő újságírót, hogy
Sehol nem voltam, úristen, miről beszél?
A jegyzőkönyvre és a rendőrökre emlékeztetve persze azután elkezdett derengeni neki, hogy „két fiatal beléjük kötött”, de ingerülten tagadta, hogy a konfliktusnak bármi köze lenne a két magyar nőhöz.
A köztársasági elnök szóvivője azonban már nem tagadta a balhét, és leszögezte:
Még ha az incidensre munkaidőn kívül került is sor, ilyen magatartás elfogadhatatlan számunkra.
Marek Trubač azt is elmondta, hogy „ez a fajta viselkedés Rusnákra nem jellemző”, de ha kiderül a bűnössége, akkor „az államfő irodája levonja a következtetéseket”. Ezek a következtetések nem lehetnek olyan komolyak, hiszen miután Gašparovič hamarosan átadja a helyét a márciusi győztes Andrej Kiskának, Rusnák munkaviszonya valószínűleg néhány héten belül így is, úgy is véget ér. A garázdaság azonban nem tréfadolog: a bíróság a szlovák Btk. alapján hároméves börtönre is ítélheti a magyarokra bepöccent Rusnákot.