Aszad óriási győzelemmel marad elnök
Három évvel a polgárháború kitörése után először tartottak elnökválasztást Szíriában. Az eddig több mint százezer ember életét követelő harcok ellenére Bassar Aszad nem csak megőrizte a hatalmát hadserege segítségével, de megszervezte a győzelmét biztosító voksolást: eszerint a szavazatok 88 százalékát gyűjtötte be. Igaz, csak az ország egy részén, miután a 22 milliós közel-keleti állam északi és keleti területeit az elnökkel szembenálló erők uralják.
Valós küzdelem természetesen nem volt a megmérettetésen, már csak azért sem, mert a hatalmat apjától – az országot 29 éven át vezető Hafez Aszadtól – 2000-ben megöröklő Bassár Aszaddal szemben csupán két, kevéssé ismert kihívó indult.
Az ENSZ-főtitkára, Ban Ki Mun korábban arra kérte Damaszkuszt, ne tartsa meg a választásokat, mert az a jelenlegi helyzetben csupán elmélyíteni a konfliktust az országban. a Brit külügyminisztérium szerint a keddi voksolás „a demokrácia groteszk paródiája” volt.