Eufrozina, Kende
4 °C
15 °C

Oroszbarát győzelem Dél-Oszétiában

2014.06.09. 07:31

A hétfő hajnalban közzétett előzetes eredmények szerint az oroszbarát Egységes Oszétia párt nyerte a Grúziától elszakadt Dél-Oszétiában vasárnap rendezett parlamenti választásokat. A terület Oroszországhoz való csatlakozását, valamint Észak- és Dél-Oszétia egyesülését szorgalmazó tömörülés a voksok 44,11 százalékát szerezte meg a szavazatok harmadának összeszámlálása után ismertetett részeredmények szerint, írta az MTI.

A törvényhozásba a Nép Egysége párt, valamint a Néppárt is bejutott, a választáson indult többi párt esetében azonban még nem tudni, hogy átlépték-e a hétszázalékos parlamenti küszöböt - jelentette az Interfax hírügynökség Chinvaliból. A 34 fős parlament tagjait öt évre választják. Dél-Oszétia az 1990-es évek elején gyakorlatilag már kivált Grúziából. A grúz vezetés 2008-ban hadműveletet indított a terület visszaszerzéséért. Oroszország azonban beavatkozott a konfliktusba, és súlyos vereséget mért a grúz erőkre, majd független államként ismerte el Dél-Oszétiát a másik szakadár grúz tartománnyal, Abháziával együtt.

A terület függetlenségét csak kevés állam ismeri el. Dél-Oszétia nagyfokú szegénységgel és munkanélküliséggel küzd, elmaradott az infrastruktúra és kiterjedt a korrupció. Megfigyelők szerint Moszkva éppen ezek, valamint azon magas költségek miatt reagál visszafogottan a csatlakozási törekvésekre, amelyek az Oroszországba való betagozódással járnának.