Szórja a pénzt az USA Afganisztánban
Nagyon furcsa járőrhajó-beszerzésre derített fényt az USA Afganisztánért felelős különleges ügyésze. Három millió dollárból vettek például nyolc csónakot egy folyó határellenőrzésére, de ezek közül egy sem érkezett meg az országba. Az egyenként 375 ezer dolláros (84 millió forintos) csónakokat ráadásul Amerikában nyolcadannyiért, 50 ezer dollárért (11 millió forint) árulják, írja a Washington Post .
A négy éve beszerzett csónakok sosem érkeztek meg Afganisztánba: még most is Virginiában vannak egy tengerészeti bázison, mert a hadsereg úgy döntött, hogy nincs szükség rájuk. A döntés okát nem lehet tudni.
A hajókat az Afganisztnánt és Üzbegisztánt elválasztó folyó ellenőrzésére adták volna, de évekkel korábban az üzbégek már kaptak csónakokat az amerikaiaktól ugyanennek a folyónak az ellenőrzésére.
Volt olyan 34 millió dolláros (7,7 milliárd forintos) katonai bázis is Afganisztánban, ami a megépítésétől kezdve üresen állt, mert a tengerészgyalogság elhagyta azt a területet. 80 millió dollárból (18 milliárd forintból) építettek egy konzulátusi épületet is, amit viszont nem találtak elég biztonságosnak, ezért nem használták.