Menyhért, Mirjam
18 °C
33 °C

Orosz vadászgépekkel csaphat oda az iraki kormány

2014.06.29. 08:28 Módosítva: 2014-06-29 11:00:02

Az iraki biztonsági erők szerint megérkezett hozzájuk az Oroszországtól kért Szuhoj vadászgépek közül öt, amiket továbbiak követnek majd a napokban, írja a BBC. Különböző források szerint vagy SU-25-ös, vagy SU-30-as gépeket szereztek be több száz millió dollárért. Az iraki vezetés többek között ezeket is bevetné az ország északi részén fontos területeket elfoglaló iszlamista csoport ellen.

Núri al-Máliki pénteken jelentette be, hogy Irak Oroszországtól és Fehéroroszországtól szerez be harci gépeket a fegyveresek előretörésének megállításához. Az iraki kormányfő megerősítette, hogy a szíriai légierő csapásokat mért az iszlamista erőkre a szíriai-iraki határ egyik átkelőhelyénél, szíriai oldalon. Máliki szerint Irak nem kérte e légicsapásokat, de "üdvözli" a szíriai fellépést.

Az öt-tízezer fegyverest a soraiban tudó Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) nevű szélsőséges szunnita szervezet június elején több város ellen is támadást indított Irakban, és sikerült elfoglalnia a szunniták legfontosabb városának, Moszulnak egy jelentős részét. Az iszlamisták egy olyan iszlám kalifátust akarnak létrehozni, ami átnyúlik Irak és Szíria határain. A héten már elfoglalták a határátkelőket Szíria és Jordánia felé, ezért készültségbe helyezték a jordániai hadsereget a 180 km-es határszakasz mentén. Keddre odáig jutott a helyzet, hogy az ISIS állítása szerint elfoglalta az ország legnagyobb olajfinomítóját Baidzsánál. (Az iraki helyzet kialakulásáról itt, az al-Kaidánál is veszélyesebbnek tartott ISIS-ről itt olvashat bővebben>>>)

Az iraki kormány szombaton azt állította, hogy visszafoglalta az északi Tikrit városát, a harcokban pedig 60 ISIS-harcossal is végeztek. A csapatok arra készültek, hogy tovább haladnak Moszul felé, de vasárnap az ISIS kiszorította őket Tikritből is egy közeli településre. Az ISIS csak annyit erősített meg, hogy komoly harcok voltak, de szerintük visszaverték az offenzívát. Iraki források szerint a tikriti előrenyomulást a Bagdadba küldött amerikai katonai tanácsadók koordinálták.

Közben a síita többségű iraki vezetés egyik legfontosabb támogatójának tartott Irán legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah arról beszélt, hogy az iraki konfliktus nem a felekezetek csatája, hanem a terrorizmus támogatói, illetve ellenzői közötti harc. „Ez egy háború Amerika barátai és a Nyugat, valamint azok között zajlik, akik országuk függetlenségét akarják" – mondta. Miután az előző héten még az Egyesült Államok és Irán is hajlandónak mutatkozott az együttműködésre Irak ügyében, az iráni vezetés megint keményebb retorikát folytat az elmúlt napokban.