Magyar orvosok külföldön: itt nincs a végén egy tízes zsebbe

Egy barátom szólt, írtam egy emailt, másnap felhívtak. Oda megy az ember, ahova csak akar.

– mondja Balázs, aki másfél éve dolgozik egy német kisvárosban. Itthon 150 ezres fizetése volt, a hálapénz ehhez hozzádobott havi 50 ezret, most másfél millió forintot keres egy hónapban.

A pénz mellett másfajta megbecsülésre is vágyott: például a magyar kórházban rengeteg adminisztrációval kellett bajlódnia, kint két orvosra jut egy titkárnő, a keze alá dolgoznak, az idejét orvosi munkával tölti, ezt el is várják a fizetéséért. „Csak be kell járni és elvégezni a munkámat, cserébe a hónap első napján fizetést kapok, nem borítékot – nagy különbség”.

Képünk illusztráció

Fotó: Stig-Ake Jonsson / AFP

Százszor nagyobb a riszpekted

Kijutni nem volt nehéz: fizették a nyelvtanfolyamot, a kiutazásakor a repülőjegyet és a hotelt, miközben az itthoni fizetéséből alig tudta törleszteni a lakáshitelét. Pedig egyébként jónak tartja a magyar egészségügyet: „Az emberek nem látják át, hogy hogy tartják össze a rendszert azok, akik benne vannak. Egy nyugati orvosnak fogalma sincs, hogy ugyanennyi munkáért Magyarországon mennyit kapna, a többszöröséért sem lenne hajlandó bemenni másnap dolgozni. Egyébként a német orvosok szerint ők is keveset keresnek.” 

Balázs itthon inkább a betegek hozzáállását érezte visszásnak, és azt, ahogy sok orvos törleszkedik a hálapénzért: „Döbbenetes, itt úgy, hogy dadogsz németül, százszor nagyobb riszpekted van, mint otthon. Nem az a jó orvos, aki három órán keresztül simogatja egy gyerek fejét, már gyakorlatilag puszipajtások, hogy kapjon ötezret. Ráhagyatkozó viszony van, megcsináljuk a vizsgálatokat, meggyógyítjuk, ha tudjuk, a végén elmondjuk, mire jutottunk.” 

Itt nem az van, hogy a beteg elküld a picsába, a végén meg ad egy tízest, hanem mindenki megpróbál normálisan viselkedni.

Mást sem csak a pénz motivált, de ez a szempont szinte mindenkinél előkerült. „Mivel nem fogadtam el a betegektől pénzt, három munkahelyen dolgoztam, ennek a család itta meg a levét, a fizetésem pedig csak a hiteltörlesztésre és a vegetálásra volt elég. Az öreg professzorok nagy része nem is olvas nemzetközi irodalmat, angolul nem is tud rendesen, ha egy nemzetközi vizsgálat eredményeit mutattam, a reakció számtalanszor az volt, hogy mi nem így szoktuk” – mondta Ferenc, akinek az „uram-bátyám alapon működő” rendszerből is elege lett:

Befolyásos szülők tehetségtelen gyerekei is hamar vezetők lesznek, még ha egy beteget nem is tudnak rendesen kigyógyszerezni.

– idézte fel magyarországi emlékeit Norvégiából. Név nélkül egy másik orvos azt is hozzátette, hogy itthon nem tartja elég élesnek a versenyt: „Nyugaton kicsit nagyobb a munkatempó, nem szeretik a bénákat, otthon az is bennmarad, aki rosszul dolgozik, és szívja a vérét azoknak, akik normálisan dolgoznak.”

Belefáradtam a rendszerbe

Olyan orvos is volt, aki egy műtéti technikát akart kint megtanulni, csak utána kintragadt. „Műtétes szakmában nem könnyű a hálapénzrendszer miatt elég műtéthez jutni, ami pedig része lenne a szakképzésnek” – magyarázta. Kint sokkal többet operálhat, hagyják önállóan dolgozni, például egyedül ügyel, de mindig van elérhető közelségben egy megbízható háttérügyeletes.

A hazai kórházakban más orvosok is emlegettek egyébként „kegyként osztott műtéti eljárásokat″ és „hűbérúri rendszert″.

Képünk illusztráció

Fotó: Jim Carlson / AFP

Van, akit a szakmai lehetőség csábított el. „Belefáradtam abba, hogy egy rossz és rossz irányba haladó rendszerben dolgozzak. Az én szakterületemen belül a jelenlegi munkahelyem világviszonylatban az egyik legnagyobb presztízsű és kutatói teljesítményű intézet. Elsősorban a szakmai lehetőség motivált, az anyagi oldal másodlagos volt″ – mondta egy Ausztriába költözött klinikus-kutatóorvos, aki 650 ezer forintot keres egy hónapban.

A Norvégiában élő Ferencnek 2 millió forint a bruttó fizetése, de ebből negyvenszázalékos adót fizet, tehát körülbelül 1,2 millió a nettója, amiből kényelmesen megél. A kinti orvoslásban szereti, hogy bizonyítékalapú, és kevesebb a hierarchia:

Azért fizetnek, hogy szakmai döntéseket hozz, nem azért, hogy utazási utalványt pecsételj, meg az egészségügyi pénztárnak pitizz a gyógyszerért.

– mondta. „Fejlett országokban az orvos nagyon drága munkaerő, csak a diagnózis felállítására és a terápia meghozatalára kell koncentrálnia, az elővizsgálatokat is középszakemberek végzik″ – magyarázta más is.

Ferenc a kinti életet nyugodtnak, kiszámíthatónak tartja, tetszik neki a kevesebb, átláthatóbb bürokrácia. „Az állam itt segít, nem visszahúz és beléd rúg” – mondta, bár elismerte, hogy hiányoznak otthonról a család és a barátok, és úgy érzi: első generációs bevándorlóként meg kell küzdenie az előítéletekkel és többet kell letennie az asztalra. „De aki bizonyít, elismerik”.

Nem biztos, hogy hazavárnak

Balázs, aki kinti fizetéséből már visszafizette hitelét, előbb-utóbb hazajönne, de sok magyar kollégája van, aki nem is tervez ilyesmit. Klárának, aki egy német városban dolgozik, a családi ebédek, a gesztenyepüré és a Túró Rudi hiányoznak, de megengedheti magának, hogy havonta hazajárjon, másfél év után kocsit vett. „Az első helyem nem volt jobb szakmailag, mint otthon, a mostanit szeretem, mert támogatnak, fizetik a továbbképzéseket, nincs sok túlóra, tervezhető, és nem kell gondolkodnom annyira, hogy mire költsek”.

Ő egyébként egymillió forint körül keres, és bár Németország egyik legdrágább városában lakik, csak a fizetése kicsit több mint negyede megy el lakhatásra. Egyszer szeretne hazajönni, de pontosan tudja, hogy soha nem fog annyit keresni, mint kint, és attól is tart, hogy nem mindenki fogadná tárt karokkal. „Már érzékelhető, hogy konkurenciának számítana egy többéves külföldi tapasztalattal rendelkező orvos” – fogalmazott, mások azzal érveltek, hogy nem biztosak benne, hogy tudnának otthon tovább fejlődni.

Nem csak ő tart ettől. „Amikor otthon elmegyek állást keresni, lehet, hogy elhajtanak, mert már nyolc csókos vár erre a helyre. Hiába értékelendő, ha valaki kintről vissza akar jönni, bilibe lóg a kezem, ez senkit nem fog érdekelni” – mondta az Indexnek egy másik fiatal szakorvos.

Azt mindenesetre mind tudják, hogy ha itthon nem sikerül visszailleszkedni, kint bármikor újrakezdhetik. „55 oldalnyi álláshirdetés van havonta az orvosi lapban, erőfeszítés nélkül be lehet kerülni bárhova, egyedül a nagyvárosokba nehezebb” – mondta egy németországi magyar orvos. Mégis van, akinek eszébe nem jut, hogy valaha megpróbáljon hazajönni.

Kilátástalan, zéró perspektíva. A gyerekek már akcentus nélkül fogják beszélni a nyelvet, ők már norvégok lesznek, az ő jövőjükért hozzuk meg ezt az áldozatot.

– mondta például Ferenc. „Mióta kijöttünk, láttam még jó adalékot arról, hogy hogyan működik otthon az osztályvezetők kinevezése, a korrupció, és a csókos rendszer, hogyan csalnak a gyógyszerekkel, csikarnak ki paraszolvenciát.″ A gyerekeit más is szóba hozta. „Az ő szempontjaikat mérlegelem, hová tudnám őket otthon iskolába járatni, mit tudnék anyagilag megengedni az otthoni jövedelmemből″ – magyarázta egy Bécs közelében dolgozó orvos.

Nem terhelnek le a mindennapi problémák

Hogy ne csak az orvosok mondhassák el a véleményüket, egy nővért is megkérdeztünk: Anikó nyolc évig dolgozott a magyar állami egészségügyben, később a privát szférában is próbálkozott, több mint fél éve dolgozik külföldön, máris lényegesen többet keres, mint otthon.

„Magyarországon a nővérek nincsenek megfizetve, szinte mindenkinek két másodállása van, hogy meg tudjon élni. Ezt kint egy munkahellyel el lehet érni, az otthoni fizetés öt-hatszorosát lehet megkeresni ugyanazzal a munkával. Szeretem Magyarországot, de otthon nincs megbecsülés, előlépési lehetőség” – mondta.

Képünk illusztráció

Fotó: Stephanie Pilick / AFP

Annak különösen örül, hogy így több szabadideje marad. „Sokkal kipihentebb vagyok, még akkor is, ha vannak olyan napok, amikor nagy a hajtás, mert nem terhelnek le a mindennapi problémák, például hogy hogyan fogom kifizetni a lakbért” – tette hozzá, de kiemelte, hogy hiányoznak a szerettei, és eleinte volt, hogy magányosnak érezte magát, és akadtak nyelvi és kulturális nehézségei is:

Szaúd-Arábiában például 40-50 fokban elviselhetetlen a fejkendő, ráadásul illetlen miniszoknyában vagy ujjatlan felsőben járni. Nagyon nehéz volt megszokni, hogy lépten-nyomon megbámulnak akkor is, ha betartom az öltözködési szabályokat, csak azért, mert fehér vagyok.

A Migráció az egészségügyben tanulmány is arra jutott, hogy a kivándorlás legfőbb motivációi a

Minél több magyar egészségügyi szakember dolgozik külföldön, annál könnyebb információt, kapcsolatokat és konkrétan munkát szerezni, így tehát egyre könnyebb lesz útnak indulni.

Az ügyben a Magyar Orvosi Kamarát is megkerestük, ők válaszukban azt írták, hogy a kivándorlást egyértelműen a hazai megélhetési nehézségek, a túlterheltség és a rossz munkakörülmények motiválják. „Köztestületünknek nincsenek eszközei a kivándorlás megállítására, ezt a döntéshozókon kell számon kérni. Mi is folyamatosan ezt tesszük″ – írták.

Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!