A Boko Haram elrabolta egy kameruni vezető feleségét
Vasárnap elrabolták Amadou Ali kameruni miniszterelnök-helyettes feleségét az ország északi részében található Kolofata városban. A Boko Haram fegyveresei a tisztségviselő házába törtek be, a Reuters szerint az akcióban legalább hárman meghaltak.
Egy másik, különálló akcióban szintén elraboltak egy helyi vallási vezetőt, Seini Boukar Lamine-t – tudta meg a hírügynökség a kormány tájékoztatási miniszterétől és egyben szóvivőjétől, Issa Tchiromától.
A Boko Haram fegyveresei péntek óta több alkalommal is összecsaptak a kameruni hadsereggel a határok mentén, a harcokban négy katona meghalt. Az Al Jazeera szerint Kamerun több mint 1 000 katonát vetett be a nigériai fegyveres csoport ellen.
A nyugati oktatást (mindenekelőtt a nők az oktatási rendszerben való megjelenését) ellenző szélsőséges csoport áprilisban 276 fiatal diáklányt rabolt el Nigériában. Közülük eddig 57 lánynak sikerült megszöknie. A szervezet korábbi akcióit is beleszámítva a francia Le Figaro szerint eddig 176 diáklányt ölt meg.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot
A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.
március 20., 15:17
- Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat
Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?
március 20., 13:36
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
2 órája
- Külföld
Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben
Egy törvénytervezet borzolta fel a kedélyeket.
2 órája
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták
Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.
március 20., 12:00
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”
Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.
március 20., 17:59
- Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit
A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.
március 20., 17:55
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása
A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.
március 20., 10:13
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok
A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.
március 20., 17:20
- Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában
Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.
március 20., 11:37
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
1 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal és akkor mindennek vége
3 órája
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt
Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.
március 20., 10:01
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt
A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.
március 20., 14:57
- Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben
Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.
március 20., 15:42
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában
Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.
március 20., 13:20
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
2 órája