Megvan a titokzatos orosz konvoj
Közeledik az orosz-ukrán határhoz a nagy vihart kavart orosz konvoj, melynek száznál is több teherautója Moszkva állítása szerint segélyt szállít. A BBC konvojjal utazó tudósítója szerint már az ukrán határhoz közeli Rosztovnál tartanak. Korábban úgy volt, hogy az ukrán kormány által ellenőrzött Harkov lesz a célállomás, de él még a gyanú, hogy a szakadárok által megszállt, de az ukrán hadsereg által ostromolt Donyeck felé tartanak. A konvojjal kapcsolatban olyan sok a bizonytalanság, hogy a BBC-nél azt sem tartják kizártnak, az oroszok valójában két konvojt indítottak útnak.
Korábban felmerült a gyanú, hogy a segélycsomagok valójában a felkelőknek szánt utánpótlást rejtenek, de az orosz hatóságok a feltételezést abszurdnak nevezték. Ukrajna ennek ellenére ragaszkodik ahhoz, hogy még a határ átlépése előtt egy nemzetközi bizottság vizsgálja át a teherautókat. A gyanút növeli, hogy Moszkva a segélyszállítmány bejelentésekor azt állította, mind a Vöröskereszttel, mind az ukrán kormánnyal egyeztetett - valójában egyik sem történt meg. Ahogy arról részletesen is beszámoltunk, az ukrán hatóságok egy orosz fegyveres benyomulás leplezését, netán provokatív akciót sem tartanak kizártnak.
A zavaros helyzet fonáksága, hogy a szakadárok által ellenőrzött Kelet-Ukrajnában valóban nagy szükség lenne a polgári lakosság megsegítésére. A harcok ugyanis ugyancsak kiéleződtek, az ENSZ szerint a konfliktusban összesen elesett 2086 embernek több mint a fele az elmúlt két hétben vesztette életét.