Obama Fergusonba küldi az igazságügyi minisztert
Az igazságügyi minisztérium vizsgálatot indít Michael Brown meggyilkolásának ügyében - közölte hétfői sajtótájékoztatóján Barack Obama amerikai elnök, aki Eric Holder igazságügyi minisztert a Missouri állambeli Fergusonba küldi. Holder szerdán találkozik a nyomozás vezetőivel és a város vezetőivel is.
Az ottani eseményekről, amelyeket a fegyvertelen 18 éves fekete fiú lelövése indított el, még elmondta, hogy a helyiek többsége békésen tiltakozik, de egy kisebbség fosztogat, amire nincs mentség. Felszólította a missouri kormányzót, hogy csak korlátozott mértékben éljen a Nemzeti Gárda bevetésének eszközével. A fergusoni eseményekről ebben a cikkünkben olvashatnak többet.
![Tüntetőt vezetnek el a rendőrök Fergusonban](https://kep.cdn.index.hu/1/0/665/6655/66557/6655726_2e8bee761c893d45ea261d996ff0ac1e_wm.jpg)
A szabaságát megszakító elnök az iraki helyzetről is beszélt. Elmondta, hogy az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági érdeke az Iszlám Állam feltartóztatása. Amerika hosszú távú stratégia alapján folytatja harcát a szervezet ellen, és folytatni fogja korlátozott katonai fellépését az iraki érdekeltségei védelmében.
Obama megerősítette, hogy kurd és iraki erők amerikai támogatással visszafoglalták a moszuli gátat.