Kelemen, Klementina
-3 °C
4 °C

Meggyógyult mindkét ebolás amerikai

2014.08.21. 13:23

Meggyógyult az ebolából Kent Brantly, a Libériában megbetegedett amerikai orvos. Augusztus elején érkezett meg egy különleges orvosi repülővel a nyugat-afrikai országból, csütörtökön haza is engedik a kórházból, mert a vérében már nem lehetett kimutatni a vírust, írja a CNN.

A férfit egy kísérleti gyógyszerrel, a ZMapp nevű anyaggal kezelték, csakúgy mint azt a 75 éves spanyolt, aki viszont belehalt a fertőzésbe. A szintén Amerikában kezelt Nancy Writebol állapota is javult, a férje azt mondta a CNN-nek, hogy a nő kezdi visszanyerni az erejét. 

A CNN nem sokkal később a Writebol-családhoz közel álló forrásból megtudta, hogy Nancy Writebolt már kedden haza is engedték abból az atlantai kórházból, ahol ápolták.

A WHO szerint etikusan jártak el az orvosok, amikor kísérleti gyógyszert adtak a betegeknek, noha ők voltak az első emberek, akiken a fejlesztés kezdeti fázisában járó gyógyszert tesztelték.

1350 halott

A történelem legnagyobb ebolajárványa Nyugat-Afrikában már 1350 embert ölt meg. A vírusnak nincs ismert gyógymódja, és kezelés nélkül 90 százalékos a halálozási aránya. A Libériában, Sierra Leonéban, Nigériában és Guineában kezelt betegeknek körülbelül a fele éli túl a fertőzést.

Annak ellenére, hogy a feltételezett fertőzésveszély miatt a közösségi médiában sokan felszólaltak a két amerikai hazaszállítása ellen, egy nyugati ebolajárványnak nagyon kicsi az esélye. A fejlett egészségügy, az általános higiéniai viszonyok és a vírus viszonylag nehézkes fertőzési képessége miatt kicsi a valószínűsége, hogy Amerikában vagy Európában ebolajárvány törjön ki.