További Külföld cikkek
- Hűségesküt tett az Iszlám Államnak a szír férfi, aki több embert megkéselt Ausztriában
- Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el
- Heteken át kínoztak, majd megöltek egy transznemű férfit New Yorkban
- Megmagyarázhatatlan halálesetek tartanak rettegésben egy indiai falut
- Halálos lövöldözés Brüsszelben, több metróállomást is le kellett zárni
Hét pontba szedve közölte a feltételeit Vlagyimir Putyin, amely alapján az orosz elnök lehetségesnek tartja a béke helyreállítását Kelet-Ukrajnában. Elfogadása azt is jelenti, hogy Ukrajna kudarcot vallott az oroszbarát szeparatistákkal szemben.
Felfirkantotta a repülőn
Bár Moszkva eddig arra hivatkozva utasította el az egyezkedést Kijevvel, hogy Oroszország nem része a konfliktusnak, és a megállapodást az ukrán vezetésnek közvetlenül a szakadárokkal kellene megkötnie, Putyin most konkrét lépéseket vázolt fel. Saját bevallása szerint ezt a szibériai repülőútja alatt, kézzel írta össze egy papírra.
Az EU és az Egyesült Államok már régóta követelte a Kremltől, hogy vesse latba befolyását az által támogatott oroszbarát szeparatistáknál.
A megállapodáshoz Putyin szerint biztosítani kell
- az azonnali fegyverszünetet Donyeck és Luganszk megyében,
- nemzetközi garanciát kell adni a fegyverszünet fenntartásához és annak folyamatos ellenőrzéséhez
- biztonságos távolságra vissza kell vonulnia az ukrán hadseregnek
- ki kell zárni az ukrán légierő bevetését
- humanitárius folyosót kell létrehoznia Kijevnek, lehetővé téve a menekültek és a segélyszállítmányok szabad mozgását
- előzetes feltétel nélkül kölcsönösen ki kell cserélni minden túszt, hadifoglyot
- lehetővé kell tenni újjáépítő alakulatok bejutását a harcok sújtotta területekre, a helyreállítási munkák megkezdésére
Putyin reggel beszélt telefonon Petro Porosenkóval, és megjegyezte, hogy az ukrán elnökkel nagyon közeli az álláspontjuk.
Ez azt is jelenti, hogy Kijev katonai szempontból kudarcot vallott Kelet-Ukrajnában. A katonai erők visszavonását – amit a szeparatisták örömmel üdvözölnének – Putyin akkor mondta ki, amikor arra Kijev lényegében el is szánta magát. Igaz Ukrajna egyelőre csak átcsoportosításról beszél, de a Kijev-párti Információs Ellenállás vezetője, Dmitrij Timcsuk a Newsru.com szerint közölte: „optimizmusra, sajnos kevés okunk van.”
Donyec-medencei felkelők: Kijev vonja vissza csapatait
A donyec-medencei felkelők készek felhagyni a harci cselekményekkel, ha Kijev visszavonja csapatait a lakott településektől, vagy ami még jobb, (az önhatalmúlag kikiáltott) "donyecki népköztársaság" egész területéről - jelentette ki a Donyec-medence úgynevezett népfelkelőinek parancsnoka szerdán az orosz államfő béketervére reagálva.
Miroszlav Rudenko az Interfax orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy az ukrán csapatok visszavonása esetén "nem lesz semmi értelme a (délkelet-ukrajnai) konfliktus erőszakos megoldásának, és akkor természetesen nem fogunk harcolni". A délkelet-ukrajnai felkelővezér azt is lehetségesnek tartotta, hogy a szembenálló felek kicseréljék egymással minden foglyukat.
Rudenko hozzátette, hogy "a kérdést régóta vitatják az összekötő csoport egyeztetésein, amelyen Andrij Purgin miniszterelnök-helyettes képvisel bennünket. Ha minden megállapodást tiszteletben tartanak, akkor a fogolycsere nagyon is lehetséges".
Hasonlóan nyilatkozott Olekszandr Zaharcsenko, a szakadárok önhatalmúlag kikiáltott "donyecki népköztársaságának miniszterelnöke" is. Azt mondta a Russia Today orosz állami televízió oldala szerint, hogy az oroszbarát lázadók készek letenni a fegyvert Kelet-Ukrajnában, ha az ukrán kormányerők is így tesznek.
Kijev falat építene, Putyin Szovjetuniót?
Nem sokkal korábban azonban az ukrán kormányfő egészen más jellegű bejelentést tett.
Megkezdjük a „Fal” nevű projektünk megvalósítását, ami egy valódi határ felépítését jelenti Ukrajna és Oroszország között
– mondta Arszenyij Jacenyuk. Az ukrán kormányfő a bejelentéskor nem mondta ki, de a korábbi tervek alapján 1576 kilométer hosszú orosz–ukrán határon akár igazi falról is szó lehet. Jacenyuk porhintésnek nevezte VlagyimirPutyinorosz elnök szerdán meghirdetett kelet-ukrajnai béketervét. A kormányfő szerint
A terv valójában az Ukrajna területén tartózkodó orosz terroristák megmentéséről szól.
"Ez az úgynevezett terv egy újabb próbálkozás a nemzetközi közösség megtévesztésére a NATO walesi csúcstalálkozója előtt, és kísérlet arra, hogy elkerüljék az elkerülhetetlent: az Európai Unió újabb szankcióit Oroszországgal szemben" - idézte a kormány sajtószolgálata az ukrán miniszterelnököt.
Putyin valódi terve Ukrajna megsemmisítése és a Szovjetunió felélesztése
– szögezte le Jacenyuk.
Az ukrán kormányfő határ megerősítését mielőbb megvalósítandó célnak nevezte, de nyilatkozatból nem derül ki, hogy mit kíván tenni Ukrajna azzal a határszakasszal, amely jelenleg a Donyecki Népköztársaság nevű szakadár államalakulat ellenőrzése alatt áll, szabad átjárást biztosítva Oroszországból.
![000 Par7941306](https://kep.cdn.index.hu/1/0/674/6740/67400/6740064_af5e9214bdebffab128e797919c27654_wm.jpg)
Ukrajna és Oroszország között ugyanis sok helyen csupán egy tábla jelzi a 23 éve létrejött államhatárt, ám a jelenlegi helyzetben Jacenyuk szerint
megengedhetetlen, hogy ennyire légies legyen az Ukrajnát és a „terrorista, agresszor orosz államot” elválasztó vonal.
A döntést az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) még júniusban hozta a határ infrastrukturális megerősítéséről. Igaz, az RNBO akkori vezetője, Andrij Parubij a nyáron valóban falakról és egyéb építményekről beszélt.
Százmillió eurós kerítés
Júniusban egészen konkrét tervvel lépett a nyilvánosság elé Igor Kolomojszkij, Dnyipropetrovszk megye kormányzója. A milliárdos politikus szerint az Izraelt és a palesztin területeket elválasztó határt vagy az Egyesült Államok és Mexikó közötti határt lehet példának tekinteni, ahol szintén magas kerítések igyekeznek útját állni a határsértőknek.
Kolomojszkij szerint – akinek oroszországi vagyonának egy részét zárolta Moszkva – a mindennel együtt kétezer kilométeres rendszert fél év alatt, 100 millió euróból (31 milliárd forintból) fel lehetne építeni. A milliárdos közölte, hogy ő akár kész finanszírozni is a rendszert.
Reggel a Kreml még visszakozott
Szerda reggel Petro Porosenko ukrán elnök hivatala a honlapján bejelentette, hogy Ukrajna megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a tartós kelet-ukrajnai tűzszünetről, írja az AP.
A bejelentést azonban hamarosan pontosítaniuk kellett, eszerint a két elnök szerdai telefonbeszélgetésén csak „egyetértett azokban a lépésekben, amik a tűzszünethez vezetnek." Részleteket nem árultak el.
A Kreml az eredeti bejelentés felkerülése után reagált, eszerint Putyin és Porosenko nem egyezett meg az ukrajnai tűzszünetben, mivel az orosz fél nem vesz részt a konfliktusban, csak arról tárgyaltak, hogyan lehetne megoldani a helyzetet, írja a RIA Novosztyi.
Putyin szóvivője korábban úgy fogalmazott:
az orosz és az ukrán államfő véleménye nagymértékben megegyezik az ukrán válságból kivezető útról
Dmitrij Peszkov szerint „az államfők arról cseréltek véleményt, mit kell elsősorban tenni annak érdekében, hogy mielőbb megszűnjön a vérontás" Délkelet-Ukrajnában.
Putyin délutáni nyilatkozata viszont arra utal, hogy Moszkva elébe szeretne menni a péntekre beígért újabb EU-szankcióknak. Igaz, azokat vélhetően Brüsszel sem nagyon szerette volna bevezetni, ezért is lehetséges, hogy konkrét lépéseket hivatalosan nem közölt.
![Obama megérkezett Észtországba](https://kep.cdn.index.hu/1/0/673/6738/67382/6738218_61aff84edb4bb9541a2d604de32c4a81_wm.jpg)
Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője azt mondta, hogy amíg nem erősítik meg a tűzszünetről érkező híreket, addig folytatják a hétvégén ígért új EU-s szankciók előkészítését Oroszország ellen. Szombaton egy hetet adtak Moszkvának, hogy tegyen lépéseket a harcok befejezése felé.
Obama már Európában
Időközben megérkezett Észtországba Barack Obama amerikai elnök, írja a BBC. Obama a NATO walesi csúcstalálkozója előtt egy nappal tesz látogatást az országban, azzal a szándékkal és üzenettel, hogy megerősítse az Egyesült Államok elkötelezettségét a NATO kollektív védelme mellett, és megnyugtassa a Moszkva ukrajnai tevékenysége miatt aggódó három balti államot − amelyek 2004-ben csatlakoztak a NATO-hoz −, és egyben a szövetség többi keleti tagállamát is.
A Fehér Ház szerint Obama az észtországi utazásával világossá szeretné tenni: nincs rendben, hogy a nagyobb országok durván megsértik a kisebb szomszédjaik területi integritását.
Obama többek között azt mondta, hogy csak akkor lehet hosszú távú megoldást találni az ukrajnai konfliktusra, ha Oroszország már nem küld „szeparatistáknak álcázott katonákat" a határ másik oldalára. „Ha Moszkva kész felhagyni a csapatok pénzügyi támogatásával, felfegyverzésével és kiképzésével, akkor meg lehet oldani az ukrán válságot" – mondta Tallinnban, megjegyezve, hogy az orosz agresszió a nacionalista érzelmekre játszik, amihez hasonlóra már tettek a múltban kísérletet mások is Európában, veszedelmes következményekkel.
Obama azt is közölte, hogy az Egyesült Államok további katonákat és repülőgépeket küld Észtországba – írta az MTI. Az elnök szerint az amerikai katonák az ämari katonai támaszponton állomásoznak majd gyakorlatozási céllal. A lépést még a kongresszusnak is jóvá kell hagynia.
Obama azonban jelezte, hogy a Krím kérdése nem választható el Kelet-Ukrajnától. „Nem fogjuk elfogadni, hogy Oroszország megszállja és jogtalanul annektálja a Krímet, vagy Ukrajna bármelyik részét" – jelentette ki, kizárva, hogy puskacsővel bárki új határokat húzhasson. Arra sürgette a NATO-t, hogy segítsen Ukrajna haderejének megerősítésében, egyúttal úgy vélte, hogy a NATO-nak nyitva kell hagynia az ajtót új tagok előtt, hogy el lehessen hárítani az orosz agressziót.
Észtországban legutóbb 2006-ban járt amerikai elnök, George W. Bush személyében, ő akkor Lettországba is ellátogatott. Litvániát 2002-ben kereste fel Bush. Obama még sosem látogatott a Baltikumba. Az elnök legutóbb júniusban járt Európában – akkori útjának állomásai Lengyelország, Franciaország és Brüsszel voltak.
Este Obama a walesi Newportba utazik tovább, ahol csütörtök délután részt vesz a NATO vezetőinek tanácskozásán.
Korábbi bejelentés alapján az is tudható, hogy októberben hadgyakorlatot is tartanak Kelet-Európában. 600 amerikai katona és ejtőernyősök érkeznek Lengyelországba és a balti államokba, valamint F–16-os amerikai vadászgépek is részt vesznek a balti országok légterének védelmében.
Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára egy hete jelentette be, hogy a szövetség csapatokat fog vezényelni az orosz határhoz, hogy megvédje a kelet-európai embereket az esetleges orosz agressziótól. Rasmussen azt mondta, a kontingens addig fog Európa keleti részén tartózkodni, „ameddig csak szükséges”.
![Addig maradnak, amíg csak szükséges](https://kep.cdn.index.hu/1/0/673/6738/67382/6738240_8941efbd1f78ba0ba989aaf3e4f06881_wm.jpg)
Szerdán megérkezik a Fekete-tengerre a NATO kötelékében a Ross amerikai romboló és egy francia korvett. Vasárnapra pedig oda érkezik egy spanyol és egy kanadai fregatt is. Igaz, a térségből ekkor viszont kihajózik egy francia felderítő hajó – írta az ITAR-TASZSZ
Hitlerhez hasonlítják Putyint, nem szállítják le a hadihajót a franciák
Vlagyimir Putyin orosz elnök személyében egy új Adolf Hitler jelent meg, figyelmeztette a Nyugatot keddi tévényilatkozatában az ukrán belügyminiszter tanácsadója. Anton Herascsenko a TSN.ua szerint azt mondta, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktusba beavatkozó Oroszország ellen az lehet az egyetlen hatékony szankció, ha Európa leállítja az orosz olaj- és gáz vásárlását, írja az MTI.
A Financial Times közben arról írt, hogy uniós diplomáciai körökben az ukrán válság kezdete óta először merült fel annak a lehetősége, hogy Oroszországot kizárják a nagyszabású nemzetközi kulturális, gazdasági és sportrendezvényekről. Az EU állítólag fontolgatja, hogy javasolja-e Oroszország részvételi jogának felfüggesztését egyebek mellett a Forma 1-es autóversenyeken és az európai labdarúgókupákban. Sepp Blatter FIFA-elnök szerint a 2018-as, oroszországi futballvébét semmi sem veszélyezteti.
Az ukrán válság fejleményei miatt a francia kormány felfüggesztette az első, Mistral osztályú helikopterhordozó hajó októberre tervezett leszállítását Oroszországnak – közölte szerdán a francia elnöki hivatal.
Moszkva még 2011-ben írt alá megállapodást Párizzsal két, Mistral típusú francia hadihajó megrendeléséről. Az első, a Vlagyivosztok leszállítása 2014 októberében esedékes. Az utóbbi hetekben az amerikai és a brit diplomácia erős nyomást gyakorolt Párizsra annak érdekében, hogy halassza el az első hajó átadását, a francia kormány azonban ez idáig erre nem volt hajlandó. A szerződésről itt írtunk bővebben.