Megháromszorozódhatott az IS létszáma

2014.09.12. 07:00

Akár háromszor is több harcosa lehet az Iszlám Állam (IS) nevű terrorszervezetnek, mint amennyire a létszámát az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eredetileg becsülte - írta a CNN.

A CIA egyik szóvivőjének tájékoztatása szerint a terrorcsoport oldalán harcoló militánsok száma 20 ezer és 31 500 közötti lehet. Amerikai elemzők és hivatalos személyek eredetileg 10 ezerre becsülték az IÁ fegyveres erejét, beleértve a terrorszervezet által a börtönökből kiszabadított rabokat és azokat a szunnita fegyvereseket is, akik azután csatlakoztak a dzsihadistákhoz, hogy azok Szíriából betörtek Irakba.

Az amerikai hírszerző szervezet szóvivője azzal magyarázta a hirtelen létszámnövekedést, hogy a harctéri sikerek és a kalifátus kikiáltása nyomán júniustól eredményesebbé vált a toborzótevékenység. A CIA jelenleg úgy véli, hogy az IS egységeihez több mint 80 országból 15 ezer külföldi csatlakozott, akik közül mintegy 2000 nyugati országok állampolgára.

Amerikai légicsapások jönnek

Barack Obama amerikai elnök szerdán jelentette be, hogy az IS meggyengítését és megsemmisítését célzó stratégiájának keretében a terrorszervezet elleni légicsapásokat Irak után ki fogja terjeszteni Szíriára is, csütörtökön pedig megkezdődtek a felderítő repülések a terrorszervezet hátországát jelentő arab állam területe fölött. A Pentagon csütörtökön közölte, hogy harci gépeket telepít az iraki-szíriai határ közelében fekvő Erbílbe.

A CNN értesülései szerint nem kell arra számítani, hogy azonnal átfogó hadműveletek indulnak, ugyanakkor az egyre agresszívebbé váló amerikai légitámadások nem fogják kímélni az IÁ parancsnoklási és irányítási hálózatát.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Négy hajléktalan lelte halálát egy tűzesetben, egy vonaton gyújtottak tüzet

Négy hajléktalan lelte halálát egy tűzesetben, egy vonaton gyújtottak tüzet

A vonat reggel indult volna Bulgáriából Görögországba.

január 1., 10:34

  • Külföld
Botrány Svédországban: kiirtaná a veszélyeztetett farkasállomány felét a kormány

Botrány Svédországban: kiirtaná a veszélyeztetett farkasállomány felét a kormány

Az állatvédők már tiltakoznak.

január 1., 16:21

  • Külföld
Késes támadás történt Olaszországban szilveszterkor

Késes támadás történt Olaszországban szilveszterkor

A merényletet egy 20 éves egyiptomi férfi követte el.

január 1., 13:05

  • Külföld
Aljakszandr Lukasenka meghívta Robert Ficót Belaruszba

Aljakszandr Lukasenka meghívta Robert Ficót Belaruszba

A belarusz elnök kész építeni a kapcsolatot Szlovákiával.

január 1., 13:47

  • Külföld
A Kongresszus hivatalosan is megválasztotta Donald Trumpot amerikai elnöknek

A Kongresszus hivatalosan is megválasztotta Donald Trumpot amerikai elnöknek

Az eredményt ellenfele, Kamala Harris hitelesítette.

tegnap, 20:25

  • Külföld
Majdnem teljes sötétségbe borult Puerto Rico szilveszterkor

Majdnem teljes sötétségbe borult Puerto Rico szilveszterkor

A 2017-es hurrikán óta komoly gondok vannak az országban az energiaellátással.

január 1., 10:04

  • Címlapon
Beteljesült a kormány ígérete, Orbán Viktor szerint most „a melós fiatal csávók” jönnek

Beteljesült a kormány ígérete, Orbán Viktor szerint most „a melós fiatal csávók” jönnek

A kormány szerint 500 milliárd forint mozdul meg.

tegnap, 18:58

  • Külföld
Hszi Csin-ping: Senki sem akadályozhatja meg Kína és Tajvan újraegyesítését

Hszi Csin-ping: Senki sem akadályozhatja meg Kína és Tajvan újraegyesítését

Újévi beszédet mondott a kínai elnök.

január 1., 08:32

  • Külföld
Újabb bizonyítékot találtak a Balti-tengeren történt kábelszakadásról

Újabb bizonyítékot találtak a Balti-tengeren történt kábelszakadásról

A finn rendőrség szerint a vélhetően Oroszország árnyékflottájához tartozó tanker lehet a felelős.

január 1., 16:45

  • Külföld
Markológépes ámokfutó támadt az emberekre Németországban

Markológépes ámokfutó támadt az emberekre Németországban

A rendőrök lelőtték a férfit.

2024. december 31., 17:35

  • Címlapon
Donald Trump teljesen kifakadt, oda a forintcsoda

Donald Trump teljesen kifakadt, oda a forintcsoda

Jöhet a keményvonalas vámpolitika.

tegnap, 13:36

  • Külföld
Soha ennyi házi készítésű pokolgépet nem foglalt még le az FBI

Soha ennyi házi készítésű pokolgépet nem foglalt még le az FBI

A virginiai férf házában lőszert és fegyvereket kezdett felhalmozni, valamint Joe Biden arcképét használta céltáblának.

január 1., 19:48

  • Külföld
A fél világ lángba borult, és nem látni a végét

A fél világ lángba borult, és nem látni a végét

Minden nyolcadik embert háború által sújtott övezetben éri az új év.

2024. december 31., 15:50

  • Külföld
Amerika felpörgette az atomprogramját, óriási pénzeket költenek rá

Amerika felpörgette az atomprogramját, óriási pénzeket költenek rá

Los Alamosban olyan projekt zajlik, amelyre a II. világháború óta nem volt példa.

2024. december 31., 06:18

  • Címlapon
Azonosította, és hajtóvadászatot indított a rendőrség az audis ámokfutó ellen

Azonosította, és hajtóvadászatot indított a rendőrség az audis ámokfutó ellen

Az eset Budapest XI. kerületében történt.

tegnap, 19:17

  • Külföld
Kiderült, mikor és hogyan vesznek búcsút Jimmy Cartertől

Kiderült, mikor és hogyan vesznek búcsút Jimmy Cartertől

Különleges állami temetésben részesül majd az Egyesült Államok 39. elnöke.

2024. december 31., 10:04

  • Külföld
Erős üzenetet küldött a közösségi platformok vezetőinek a német kancellár

Erős üzenetet küldött a közösségi platformok vezetőinek a német kancellár

Olaf Scholz burkoltan arra kéri a németeket, hogy ne dőljenek be a Musk-féléknek.

2024. december 31., 09:26

  • Külföld
Tragédiába torkollott a jeti keresése az Egyesült Államokban

Tragédiába torkollott a jeti keresése az Egyesült Államokban

Két férfi halt meg a legendás lény kutatása közben.

2024. december 31., 08:27

  • Külföld
Kiderült, miért söpörhette el Izrael a Hezbollahot

Kiderült, miért söpörhette el Izrael a Hezbollahot

Több évtizednyi munka volt a háttérben.

2024. december 31., 07:07

  • Címlapon
A börtön, amely az embertelen körülményekről, kínzásokról és brutális kivégzésekről híresült el

A börtön, amely az embertelen körülményekről, kínzásokról és brutális kivégzésekről híresült el

A diktatúra hétköznapjaiban csak emberi vágóhídként emlegették.

tegnap, 18:39

  • Címlapon
A húszmilliós kisebbség, amely már száz éve hontalanul él

A húszmilliós kisebbség, amely már száz éve hontalanul él

Akikkel mostohán bántak az elmúlt évszázad nagyhatalmai.

tegnap, 18:28

  • Külföld
A Hezbollah szétzúzása, közvetlen összecsapás Iránnal és az elpusztíthatatlan Netanjahu – Izrael háborújának egy éve

A Hezbollah szétzúzása, közvetlen összecsapás Iránnal és az elpusztíthatatlan Netanjahu – Izrael háborújának egy éve

Korábban soha nem látott titkosszolgálati műveletek kísérték a konfliktust.

2024. december 31., 13:36

  • Külföld
Nemzeteket és a világot formáló választások éve volt 2024

Nemzeteket és a világot formáló választások éve volt 2024

Az országok számát és a népességet tekintve egyaránt az idén a világ negyede döntött jövőjéről.

2024. december 31., 11:08

  • Külföld
A bíróság elrendelte a felfüggesztett dél-koreai elnök letartóztatását

A bíróság elrendelte a felfüggesztett dél-koreai elnök letartóztatását

Ez az első eset, hogy hivatalban levő elnököt tartóztathatnak le.

2024. december 31., 09:12

  • Külföld
Jármű hajtott a tömegbe New Orleansban, tíz ember meghalt

Jármű hajtott a tömegbe New Orleansban, tíz ember meghalt

Legalább harmincöten megsebesültek.

január 1., 13:25

  • Címlapon
Az Afrikába kevert Michael Jackson lopta el a KFT show-ját

Az Afrikába kevert Michael Jackson lopta el a KFT show-ját

A nézők mondtak ítéletet: a telt házas koncert végén öt percig zúgott a vastaps.

tegnap, 20:37

  • Címlapon
Új vírusjárvány jöhet Kínából, még vakcina sincs ellene

Új vírusjárvány jöhet Kínából, még vakcina sincs ellene

A HMPV ellen specifikus vírusellenes kezelés sincs.

tegnap, 09:45