Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Francia légicsapások indulnak a dzsihádisták ellen

2014.09.18. 20:00

François Hollande francia elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy engedélyezte a francia légicsapások megkezdését az Iszlám Állam dzsihádistái ellen Irak légterében, írja az MTI.

Ma reggel összehívtam a védelmi tanácsot és úgy döntöttem, hogy válaszul az iraki vezetés kérésére, engedélyezem a légi támogatást. De ennél tovább nem megyünk, nem lesznek szárazföldi erők és nem fogunk beavatkozni Irakban

– mondta.

A francia erők már hétfőn megkezdték a felderítő repüléseket Irak felett: gépeik az Egyesült Arab Emirátusokból szálltak fel, ahol jelenleg 6 vadászgépet és mintegy ezer katonát állomásoztatnak. Az elnök arra is utalt, hogy a légitámadások rövid időn belül elkezdődhetnek:

A parlamentet tájékoztatni fogjuk, amint az első akciók megkezdődnek, azaz hamarosan. A biztonság biztosítása a célunk a terroristák meggyengítésével

– fogalmazott Hollande, aki egyúttal egy új típusú terrorizmusról beszélt, amely már nem csupán vitatja az államokat, hanem egyenesen a helyükre kíván lépni, amihez vallástól függetlenül támadja akár a lakosságot is. Irakban már az ország negyven százaléka, Szíria területének pedig negyede áll a dzsihádisták ellenőrzése alatt. A francia elnök a kialakult helyzetért a nemzetközi összefogás hiányát tette felelőssé. 

Párizs korábban már jelezte, hogy csatlakozik az Iszlám Állam elleni amerikai légicsapásokhoz. A francia vezetés, több országgal együtt, eddig az iszlamisták ellen a frontvonalban harcoló iraki kurdoknak biztosított fegyverszállításokat és kiképzést.

Hollande hétfőn, az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépés összehangolásáról szóló, párizsi konferencián elmondta, hogy Szíriában Bassár el-Aszad demokratikus ellenzékét támogatják, katonai téren azonban egyáltalán nem kívánnak beavatkozni.