Irán megfenyegette az IS-t
Irán megtámadja Irakban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet erőit, ha azok a két ország határához közelítenek - jelentette ki szombaton az iráni szárazföldi erők főparancsnoka.
Ahmad Reza Purdasztán az IRNA hivatalos hírügynökség szerint hangoztatta, hogy a terrorcsoportot nem engedik a határhoz, és már "mélyen iraki területen" megállítják.
A síita Irán - amely szövetséges az iraki kormányzattal, és ellenségként kezeli a szunnita szélsőségeseket - fegyverekkel és katonai tanácsadókkal már eddig is támogatta az Iszlám Állam elleni fellépést Irakban. Haszan Róháni elnök a minap az ENSZ Közgyűlésében kijelentette, hogy "Irán segítsége nélkül Bagdad ma talán már a terroristák kezén lenne".
Az Iszlám Állam Szíriában és Irakban előretörve jelentős területeket vont ellenőrzése alá. Megfékezésére nemzetközi hadművelet kezdődött, ennek keretében az Egyesült Államok és szövetségesei légicsapásokat hajtanak végre a dzsihadista szervezethez tartozó célpontok ellen.