Visszafoglalták Rabia városát az Iszlám Állam (IS) fegyvereseitől az iraki kurd erők, ám a város körül továbbra is ellenáll a szunnita radikális csoport. Eközben a határ túloldalán, Szíriában is súlyos harcok folynak az IS és a szíriai kurdok között, akik közül a jelentések szerint harmincan vesztették életüket.
Az összecsapások során az ágyútűz elérte Törökország területét is, ezért a török hadsereg megerősítette jelenlétét a szíriai határ mentén. A török kormány a parlament felhatalmazását várja, hogy Szíriában is felléphessen az IS-sel szemben.
Eközben zajlik az Egyesült Államok vezetésével a nemzetközi légicsapások sorozata az IS bázisai ellen mindkét országban.
Moszult továbbra is az IS ellenőrzi. A kurdok által kedden visszavett Rabia ettől száz kilométerre fekszik északnyugatra. A városért folyt harcokban a kurdok is veszteségeket szenvedtek, három öngyilkos bombatámadás is érte őket, egyikben életét vesztette a kurd erők egyik magas rangú vezetője is.
Kedden Öngyilkos merényletek érték Bagdadot és a síita Karbala városát is.
Kurd diákok szabadultak ki
A harcok idején az IS több mint hetven diákot engedett szabadon abból a 153-ból, akiket még négy hónappal ezelőtt ejtettek foglyul Észak-Szíriában. Ez volt a második szabadon engedési hullám, jelenleg még több mint 40 fiatal van az iszlamisták fogságában – írta az MTI. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint azonban az IS visszaszorítása még nem történt meg a térségben, a török határ közelében fekvő Kobani városhoz például pár kilométeres közelségbe kerültek, amire nem volt példa az IS szeptember 16-án indított offenzívája óta. A városból a harcok miatt eddig 150 ezer ember menekült át Törökországba.