A török határ közelében fekvő, hetek óta ostromlott Kobani szíriai kurd város bármelyik pillanatban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet kezére kerülhet - jelentette ki kedden Recep Tayyip Erdogan török elnök, és hozzátette, hogy az IÁ megállításához szárazföldi hadműveletre van szükség.
Amerika is bombázott
Légi bombázással nem lehet megállítani a terrort, csak abban az esetben, ha közben a terepen harcolókkal együttműködve szárazföldi műveletet indítunk. Hónapok teltek el, de nem értünk el semmilyen eredményt
- mondta az elnök a szíriai határ közelében lévő Gazientep város menekülttáborában, menekültek előtt. Törökország néhány nappal ezelőtt kijelentette: nem fogja hagyni elesni Kobanit.
Az AFP francia hírügynökség szerint az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció harci repülőgépei kedd reggel az Iszlám Állam állásait bombázták a török határ közelében fekvő Kobani közelében. A vadászgépek robaját a két ország közötti határ török oldalán is lehetett hallani, később pedig két füstfelhő emelkedett a magasba a határvárostól délnyugatra.
Az akció azután következett be, hogy az Iszlám Állam dzsihadistái hétfő estére néhány óra alatt három városnegyedet foglaltak el a hetek óta ostromlott Kobaniban, írja az MTI. A szíriai kurd városból lakosok újabb százai menekültek el az Iszlám Állam kegyetlenkedéseitől tartva a szomszédos Törökország irányába.
Musztafa Bali, a helyi sajtószövetség egyik vezetője elmondta, hogy "kétezer civilt evakuáltak az este, miután (a város védelmét irányító kurd) katonai vezetők távozásra szólították fel a civil lakosságot. Kobanit katonai övezetté nyilvánították".
A várost védő kurd erők hétfőre virradó éjjel még vissza tudták verni a dzsihadisták támadásait, de azoknak hétfőn, a nap második felében sikerült benyomulniuk Kobani keleti részébe, ahol kitűzték fekete lobogójukat.
Ezt követően nagyon gyorsan bevették a város három kerületét: "a Népvédelmi Egységekkel (PYD) folytatott heves harcokban elfoglalták a város ipari részét, Maktada al-Dzsadidát és Kani Arabanét". Az Iszlám Állam harcosai öngyilkos robbantásokkal törtek előre.