Dzsihádisták után kutatnak Kanadában
Kanada közel 80 olyan ember után nyomoz, akik a nemrég értek haza háborús övezetekből, mindenekelőtt Irakból és Szíriából, közölte Steven Blaney közbiztonsági miniszter. Ezek a veszélyes emberek terrorcselekményeket akarnak végrehajtani és veszélyeztetik a kanadaiak életét, mondta Blaney a parlament illetékes bizottságában. Mindez egy nappal azután történt, hogy a törvényhozás amerikai kérésre megszavazta a kanadai légierő gépeinek bevetését az Iszlám Állam (IÁ) iraki állásai ellen.
A veszélyesnek nevezett mintegy nyolcvan ember között bevándorlók és kanadai állampolgárok is vannak. A körözött személyek azt a kanadai törvélnyt sértették meg, amely büntetendőnek mondja ki a külföldi terrorista tevékenységekben való részvételt.
A hatóságok gyanúja szerint legalább 130, Kanadához köthető ember vesz részt most is terrorcselekményekben külföldön, mindenekelőtt Irakban és Szíriában, az Iszlám Állam oldalán. A gyanús személyek egy része nem vesz részt harci cselekményekben, csak pénzfelhajtással és propaganda tevékenységgel foglalkozik.