Feszült hangulatban választ elnököt Románia
Reggel hétkor kinyitották a szavazóhelyiségeket körülbelül Romániában, és az ország 18,3 millió román állampolgára államfőt válasszon a következő ötéves időszakra. A november 2-án lebonyolított első forduló után két jelölt maradt versenyben: egyikük Victor Ponta jelenlegi szociáldemokrata miniszterelnök, a másik pedig Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje, Nagyszeben szász polgármestere - írja az MTI. Kettejük közül választják meg vasárnap a tíz év után leköszönő Traian Basescu államfő utódát.
Belföldön 18 ezer 500, külföldön pedig kevesebb mint 300 szavazóhelyiséget rendeztek be. A külföldön élő román állampolgárok számát a bukaresti hatóságok több mint hárommillióra becsülik.
A választásnak feszült hangulatot ad, hogy az első fordulóban sorok alakultak ki a külképviseleteknél és sokan nem tudtak szavazni. A két forduló között az ország nagyvárosaiban kormányellenes tüntetéseket szerveztek, amelyek résztvevői azzal vádolták a szociáldemokrata Ponta-kormányt, hogy szándékosan akadályozza a - többnyire a jobboldalt támogató - külföldön élő románok szavazását.
A demonstrálók azt követelték, hogy a külügyminisztérium növelje meg a külföldi szavazókörök számát, de a külügyminiszter inkább lemondott hivataláról, arra hivatkozva, hogy ez törvénytelen lenne. Az országos választási iroda cáfolta, hogy jogi akadálya lett volna újabb külföldi szavazókörök létesítésének.
A romániai elnökválasztáson hat közvélemény-kutató cég készít országos exit pollt. A választóhelyiségekből távozók nyilatkozatai alapján készülő becsléseket a vasárnap esti urnazáráskor (magyar idő szerint 20 órakor) ismertetik a hírtelevíziók.
Az első részeredményeket hétfő hajnalban teszi közzé az országos választási iroda.