Meghalt egy nő madárinfluenzában Egyiptomban
Egyiptomban meghalt egy nő a madárinfluenza, a H5N1 vírus okozta fertőzésben, írta az Aszvát Maszríja egyiptomi hírügynökség.
A haláleset előtt egy nappal az egészségügyi minisztérium hivatalosan bejelentette, hogy két embernél is megállapították a fertőzést a felső-egyiptomi Aszjút, illetve Minja tartományban. Egyikük az a 19 éves nő, akinek mostanra már a lányánál is megállapították a fertőzést. Mindketten a család baromfiudvarán élő szárnyasoktól kapták el a betegséget.
Egyiptomban idén összesen hét embert fertőződött meg madárinfluenza-vírussal, amely eddig két beteg halálát okozta.
Az észak-afrikai országon 2006-ban végigsöprő járványban hatvan ember vesztette életét. Legtöbb esetben az áldozatok úgy fertőződtek meg, hogy közvetlenül érintkeztek a kórokozót terjesztő szárnyasokkal, írja az MTI.