Rendben fellőtték a Szojuzt
Sikeresen felbocsátották a Bajkonur űrközpontból vasárnap éjszaka a Szojuz űrhajót, amely három űrhajóst, köztük egy olasz nőt szállít a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Pontosabban a Szojuz TMA-15M űrhajót szállító, Szojuz-FG hordozórakéta helyi idő szerint vasárnap éjfél után egy perccel startolt a kazahsztáni űrközpontból, és néhány percre rá a kijelölt Föld körüli pályára állt.
Az orosz űrkutatási központ, a Roszkoszmosz tájékoztatása szerint a felbocsátás rendben zajlott, az asztronauták jól vannak, űrhajójuk várhatóan hat óra múlva csatlakozik az ISS-hez. Az űrhajó Anton Skaplerov orosz, Terry Virts amerikai és Samanta Cristoforetti olasz űrhajóst szállítja az űrállomásra. Az 37 éves Samanta Cristoforetti tizenhárom év óta az európai űrügynökség első női űrhajósa, aki az ISS-re indult. Legutóbb 2001-ban járt európai űrhajósnő az űrállomáson.
Korábban meg is áldották a Szojuz TMA-15M űrhajót Bajkonurban.
Az orosz és az amerikai űhajós egyébként már járt az űrben. A háromfős expedíció csatlakozik az ISS-en dolgozó három emberhez, és 169 napot tölt majd az ISS-en. Ez idő alatt száznál több kísérletet, illetve feladatot kell végrehajtaniuk.