![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Radikális iszlamisták után kutatnak Bulgáriában
Radikális iszlamistákat keresve több tucat házkutatást tartottak Bulgáriában, ahol egy mecsetben és negyven másik helyszínen kerestek egy terrorizmussal és uszítással gyanúsított helyi muzulmán vezetőt.
![K AP20141125116](https://kep.cdn.index.hu/1/0/724/7247/72474/7247469_fce1d45bfa17f8bb13ccbfd2746bd219_wm.jpg)
Az MTI információi és a bolgár közszolgálati rádió híradása szerint a rendőrség legalább öt főt vett őrizetbe és hallgatott k. Köztük van az ügy legfőbb gyanúsítottja, Ahmed Musza Ahmed is, a dél-bulgáriai Pazardzsik imámja, akit korábban már büntettek az iszlám radikális terjesztéséért. Médiainformációk szerint közösségi oldalakon buzdított az Iszlám Államhoz való csatlakozásra.
A bolgár államügyészség nem erősítette meg, de nem is tagadta a sajtó értesüléseit, a hatóságok azonban elárulták, hogy a házkutatásokat a nemzetbiztonsági szolgálat és a belügyminisztérium tisztségviselői együtt végezték kedd reggel Plovdiv, Szmoljan, Aszenovgrad, Haszkovo és az említett mecset városában, Pazardzsikban.
Bulgáriában a lakosság 13 százaléka muszlim, akik többsége török és roma származású. Az előállítottak többsége ugyancsak a roma kisebbség tagja.
Mindeközben egyre több európai országból igyekeznek Szíria felé az Iszlám Állam szimpatizánsai, hogy a terrorszervezethez csatlokozva terjesszék a vallást. Az IS-hez csatlakozók egy része idővel megbánja, hogy csatlakozik a radikális iszlamistákhoz, ez történt például a szexdzsihádista nők egy részével és az Iszlám Állam reklámarcaivá váló bécsi tinédzserlányokkal is. Részben emiatt is igyekeznek őket még azelőtt megfékezni, hogy elhagynák a kontinenst. A fellépések egyre határozottabbak: Nagy-Britanniában például durva terrorellenes törvénycsomagot vezetnek be, így a szigetországban ezentúl még azt is büntetik, ha valaki váltságdíjat fizet a terroristáknak.