Allah Akbar, mondta a sofőr, majd a tömegbe hajtott
Allah Akbar kiáltással többször is járókelők közé hajtott egy feltehetően zavart elméjű autós vasárnap este a közép-franciaországi Dijon város központjában, tizenegy embert sebesítve meg, közülük kettőt súlyosan, írja az MTI.
Az eset egy nappal azután történt, hogy egy másik férfi ugyanezzel a kiáltással késsel támadt rendőrökre szombaton a nyugat-franciaországi Joué-les-Tours rendőrőrsén, és többeket megsebesített, mielőtt lelőtték. A Dijonban őrizetbe vett, 40 éves autós zavart elméjűnek látszik, ezért pszichiátriai kórházi megfigyelés alá helyezték. A férfi "homályos követelésekkel" állt elő, és azt mondta, hogy "tettét Palesztina gyermekeiért követte el".
Bernard Cazeneuve belügyminiszter az este a TF1 francia tévének nyilatkozva arról beszélt, hogy a dijoni autós támadó Joué-les-Tours-ba valósi (ahol a szombati támadás történt), áttért az iszlám hitre, és "igen titokzatosnak, ugyanakkor igen zavarodottnak is" tűnik.
A párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege, amely a szombati esetet vizsgálja, úgy vélekedett, hogy joué-les-tours-i merénylet a Szíriában és Irakban harcoló "Iszlám Állam nevű dzsihadista csoport rendfenntartó erőket célzó támadásaira emlékeztet". A szombati támadás országszerte hatalmas visszhangot váltott ki, miután az Iszlám Állam többször is felszólította híveit arra, hogy hajtsanak végre "hitetlenek" elleni támadásokat Franciaországban.
A merénylő délután hatolt be az egyik joué-les-tours-i rendőrösre, az ügyeletes rendőrt az arcán késsel megsebesítette, majd két másik rendőrre támadt, azok a szolgálati fegyverükkel lelőtték. A megtámadott rendőrök súlyosan megsérültek, de nincsenek életveszélyben.
Az 1994-ben Burundiban született támadó - akinek köztörvényes bűncselekmények miatt már volt dolga a rendőrséggel - attól a pillanattól kezdve, hogy belépett a rendőrőrsre, az utolsó leheletéig azt kiabálta, hogy Allah Akbar (Isten a legnagyobb). A titkosszolgálatok nem tartották megfigyelés alatt a támadót, testvérét viszont megfigyelték radikális nézetei és amiatt, mert egy időben csatlakozni akart a szíriai iszlamistákhoz, de végül nem utazott el Szíriába.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.