Zoltán
10 °C
21 °C

Megmutatták az épülő új Szuezi-csatornát

D MTI20150118010
2015.01.18. 12:54

Először engedték Egyiptomban a nemzetközi sajtó munkatársait az épülő új Szuezi-csatorna közelébe, amelyet a tervek szerint idén augusztusban nyitnak meg a tengeri forgalom előtt, írja az MTI. A szigorúan ellenőrzött katonai övezetbe érkező három autóbusznyi újságírónak a Szuezi-csatorna Hatóság elnöke, Moháb Mamís altengernagy mutatta be az egyiptomi gazdaság mélyrepüléséből kiutat ígérő projektet.

A munkálatok csupán első lépését alkotja a csatorna kibővítése, amit hatalmas területfejlesztési beruházások követnek. Az altengernagy elomndta, a projekt célja, hogy maximálják Egyiptom hasznát a növekvő Ázsiai piacról Európába és Amerikába irányuló áruforgalomból. Az 1869-ben megépült mesterséges vízi úttal párhuzamosan egy 35 kilométer hosszú medret ásnak, a jelenlegi csatornát pedig egy 37 kilométeres szakaszon kibővítik.

A szárazon és vízen szünet nélkül működő kotrógépeknek összesen 500 millió köbméternyi földet kell eltávolítaniuk. Az ásás befejeztével a megengedett merülési mélység mindkét irányban 20,1 méter lesz. A tavaly augusztusban megkezdett munkálatok idejét eredetileg 36 hónapra tervezték, de azt Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök utasítására egy évre leszűkítették.

A befektetés költségeit a 193,3 kilométer hosszú csatorna két oldalát összekötő, újonnan épülő hat alagúttal együtt 60 milliárd egyiptomi fontra (több mint 2300 milliárd forint) tervezték. A projekt finanszírozását kizárólag egyiptomiak által megvásárolható kötvényekből biztosítják, amelyek tavaly szeptember 5-ei kibocsátásuk után tizenegy nap alatt elkeltek.

Az évi bevétel, amely 2014-ben több mint 38 milliárd egyiptomi font (körülbelül 1460 milliárd forint) volt, a számítások szerint tíz éven belül eléri a 96,5 milliárdot, az áthaladó hajók száma pedig 2023-ra napi 49-ről 97-re növekszik.

Az új meder megásásának, illetve a meglévő csatorna kibővítésének köszönhetően az áthaladási idő a jelenlegi húsz-huszonkét óráról tizenegyre fog csökkenni. Az elkerülő szakasz jelentősen lerövidíti a várakozási időt, ami a tervek szerint nem lesz több három óránál. Jelenleg 11 órás vesztegléssel számolhatnak a teherszállító hajók, ami jelentősen növekszik, ha egy rendellenesség miatt egy egész szakaszt le kell állítani - mondta.