Legalább kilencen meghaltak a luxusszálló elleni támadásban Tripoliban

2015.01.27. 19:39

Legalább kilenc ember meghalt, köztük öt külföldi Tripoliban, amikor megtámadtak egy luxusszállót kedden, közölték a líbiai biztonsági erők az MTI szerint. Azt egyelőre nem mondták meg, hogy az áldozatok milyen nemzetiségűek.

Iszam Al-Naasz, a biztonsági erők szóvivője elmondta, hogy a hotel elleni támadásban meghalt öt külföldiből kettő nő. Életét vesztette egy biztonsági őr és két fegyveres. Egy hatodik külföldit a támadók elraboltak, állampolgársága szintén nem ismert. A szóvivő szerint a szállodában már nincs több túsz.

Az események rekonstruálását nehezíti, hogy sok az ellentmondásos információ.

  • Egyelőre nem tisztázott, hogy pontosan ki követte el a támadást, bár biztonsági források szerint a támadásért az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet egyik ága vállalta a felelősséget.
  • Az sem tisztázott, hogy pontosan hány áldozata volt a támadásnak, mert korábban tisztviselők azt közölték, hogy a szálloda elleni ostrom kezdetén három biztonsági őr életét vesztette, valamint két másik ember is meghalt a támadók lövéseitől. Más források azt is cáfolták, hogy külföldiek haltak volna meg.
  • A biztonsági erők a támadást követően gyűrűbe fogták a szállodát, és harcba szálltak a támadókkal. A hotel 24. emeletén bekerítették a fegyvereseket, akik felrobbantották a testükre erősített pokolgépeket. Az értesülést más források is megerősítették.
  • A szálloda 24. emeletét általában a katari diplomáciai képviselet számára tartották fenn, de a támadás idején sem katari tisztviselők, sem a képviselet diplomatái nem tartózkodtak ott - állították biztonságiak.
  • Egy másik értesülés szerint Líbia önhatalmúlag kikiáltott kormányának feje, Omar al-Haszi a szállodában tartózkodott, de sikerült őt épségben kimenekíteni. A támadásban egyébként még öt ember megsebesült, köztük két Fülöp-szigeteki nő, akiket az ablakok üvegszilánkjai sebesítették meg.
  • A máltai tulajdonú szálloda egyik alkalmazottja ugyanakkor azt mondta, hogy a szálloda bejáratánál a biztonsági őrök megpróbálták feltartóztatni öt, golyóálló mellényt viselő álarcos fegyverest, de azok behatoltak az épületbe, és az előcsarnokban vaktában lövöldözni kezdtek a szálloda személyzetére. Az illető a személyzet többi tagjával és a vendégekkel együtt az épület hátsó bejáratain át menekült ki a parkolóba, de amikor odaértek, gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel száz méterre tőlük.
  • A detonációban legalább öt parkoló gépkocsi kiégett, és károk keletkeztek a szálloda homlokzati ablakaiban. A szállodában általában olasz, brit és török állampolgárok szállnak meg. A hotel a támadás idején jórészt üres volt. Itt üléseznek a líbiai válság rendezésével foglalkozó ENSZ-misszió tagjai is, de most ők a genfi béketárgyalásokon vannak.

2013 októberében ugyanebből a szállodából rabolták el Ali Zeidan akkori miniszterelnököt, de néhány órával később szabadon engedték.

Moamer Kadhafi bukása és halála, 2011 után Líbiában a politikai átmenet összeomlott, az országban azóta káosz uralkodik, két kormánya és két parlamentje van, egyes térségek uralmáért pedig egymással versengő fegyveres milíciák harcolnak.