Vilhelmina
11 °C
28 °C

Súlyos harcok Donyeck megyében

2015.01.30. 22:13

Legkevesebb 12 civil halt meg pénteken különböző tüzérségi támadásokban a kelet-ukrajnai Donyeckben, írja az MTI. Két ember meghalt, többen megsérültek, amikor tüzérségi találat ért egy trolibuszt a kelet-ukrajnai Donyeckben, közölte pénteken a helyi hírügynökség az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság rendkívüli helyzetek minisztériumának szóvivőjére hivatkozva.

A "minisztérium" közlése szerint ugyancsak tüzérségi találat érte a donyecki művelődési házat, ahol éppen segélyadományt osztottak. Ott öt ember vesztette életét, hárman megsebesültek.

Az AP hírügynökség esti jelentése szerint további öt ember életét oltotta ki szórványos tüzérségi tűz Donyeck nyugati részén. A helyi "védelmi minisztérium" délelőtt azt közölte, hogy a lövések Opitne település irányból érkeztek. Opitne, amely a donyecki repülőtértől északra fekszik, semleges terület, az ukrán fegyveres erők ugyanakkor innen lövik Donyecket, majd a támadást követően visszahúzódnak eredeti állásaikba - állította a tárca.

A kijevi hadműveleti parancsnokság (ATO) ezzel szemben sajtóközleményében kijelentette, hogy a szakadárok "újabb cinikus terrorcselekményt követtek el békés lakosok ellen", amikor segélyért sorban álló civilek közé lőttek. A szakadároknak a lakossági célpontok támadásával az a céljuk, hogy meghiúsítsák a kelet-ukrajnai válság rendezését célzó tárgyalásokat - tette hozzá a parancsnokság.

Továbbra is súlyos harcok folynak Donyeck megyében, a Debalceve közelében lévő Vuhlehirszk településen, amelyet előző nap támadtak meg az oroszbarát szakadárok, írta az MTI korábban a kijevi hadműveleti parancsnokság (ATO) péntek esti közleménye alapján.

"Súlyos a helyzet Vuhlehirszkben, a szakadárok nem hagynak fel az ukrán állások és a település külső körzeteinek tüzérségi támadásával, amivel civilek életét is veszélyeztetik" − áll a közleményben. A parancsnokság cáfolta, hogy a szakadárok elfoglalták volna a települést, mint ahogy vezetőik donyecki sajtónyilatkozataikban állították. A Kijev által terrorellenesnek elnevezett kelet-ukrajnai hadművelet parancsnoksága azt írta, hogy a településnek csak néhány körzetét vonták ellenőrzésük alá a szakadár erők.

"A heves harcok közben a terrorellenes erők komoly csapásokat mérnek a terroristákra. Előzetes adatok alapján január 30-án a szakadár fegyveresek közül 30 halt meg, 69 sebesült meg, elvesztettek 11 páncélozott harcjárművet és egy harckocsit" − írja a kijevi parancsnokság.

Az Azov ukrán önkéntes zászlóalj ugyanakkor arról számolt be, hogy Vuhlehirszk péntekre virradóra "átkerült a szakadárok ellenőrzése alá", és jelenleg heves harcok dúlnak a településen.

Vuhlehirszk stratégiai fontosságát az adja, hogy egy magaslaton fekszik, ahonnan tűz alá lehet venni Jenakijeve városát és Debalcevét is. Utóbbi település a nemzetbiztonsági és védelmi tanács pénteki közlése szerint továbbra is az ukrán katonák ellenőrzése alatt van, de rendszeresen lövi a szakadárok tüzérsége.

A belügyminisztérium Donyeck megyei részlegének pénteki közlése szerint az elmúlt egy napban 7 civil halt meg és 10 megsebesült tüzérségi lövedékek becsapódásától, java részük Debalcevében, Vuhlehirszkben és a környező településeken.