Máté, Mirella
7 °C
18 °C

Vérdíjat tűztek ki a Charlie Hebdo tulajdonosának fejére

2015.02.04. 10:09

Jutalmat ígért egy pakisztáni ellenzéki politikus annak, aki megöli a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap tulajdonosát - jelentette a pakisztáni sajtóra hivatkozva az MTI.

A Dawn (Hajnal) című pakisztáni lap beszámolója szerint Gulam Ahmed Bilur korábbi vasútügyi miniszter, az Avami Nemzeti Párt (ANP) politikusa a hétfői parlamenti ülésen azt mondta, 200 ezer dollárt (mintegy 54,6 millió forint) fizet annak, aki meggyilkolja a lap tulajdonosát. A párizsi terrortámadások három elkövetőjének rokonai számára 100 ezer dollár támogatást ígért.

A politikus három évvel ezelőtt ugyanekkora jutalmat helyezett kilátásba annak is, aki megöli az internetre feltöltött egyik iszlámellenes videó szerzőjét. A férfit azóta nem látták. A pakisztáni lap úgy vélekedett, hogy a világi ANP párt politikusa csak a sajtó figyelmét akarta magára vonni. A lap szerint kétséges, hogy a politikus ennyi pénzt áldozna saját vagyonából.

Ahogy azt kedden megírtuk, a Charlie Hebdo a 12 halálos áldozattal járó januári merénylet óta hússzorosára növelte előfizetői számát, amely immár meghaladja a 200 ezret. A merénylet túlélői által összeállított első szám több mint 7 millió példányban kelt el, amely rekordnak számít a francia sajtó történetében.

Az eladásokból és előfizetésekből befolyó összeget az újság stabilizálására fordítja a szerkesztőség, míg a 2,37 millió eurónyi adományt, felajánlást és a kormánytól kapott gyorssegélyt az áldozatok hozzátartozói kapják meg. Mindent egybevéve az eddig gazdasági nehézségekkel küzdő lap a támadás óta 30 millió eurós bevételre tett szert.