Iszlám Állam-vezetőt öltek Afganisztánban

2015.02.09. 13:28

Afganisztánban dróncsapásban megölték az Iszlám Állam egyik helyi főnökét – írja az MTI afgán források nyomán.

Az Iszlám Állam, amely elfoglalta Irak és Szíria területének egyharmadát, kisebb, de növekvő mértékben jelen van Afganisztánban is. A hétfőn, öt másik emberrel együtt megölt Abdul Rauf molla korábban a tálib mozgalom tagja volt, de átállt a másik szélsőséges iszlamista szervezethez. A déli Helmand tartományban vesztette életét.

A légi csapást az afgán hírszerzés közleménye szerint afgán erők hajtották végre.

Abdul Raufot egy időben a guantánamói különleges börtönben tartották fogságban. Az afganisztáni dzsihadisták körében egy évtizede tevékenykedett aktívan. Az utóbbi időben harcosokat toborzott az Iszlám Állam soraiba Afganisztánban.

Melyik a legaktívabb, ki a legkeresettebb, kit rúgtak ki az al-Kaidából? Miben hasonlítanak és miben különböznek egymástól a legnagyobb szervezetek? Összefoglaló írásunkat itt találja: Ezektől a terrorszervezetektől retteg a világ.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
Forrnak az indulatok Szíriában, Izrael szerint leestek az álarcok

Forrnak az indulatok Szíriában, Izrael szerint leestek az álarcok

A hétvégi vérfürdő után tömegek kezdtek elmenekülni.

1 órája

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.

március 3., 05:53

  • Címlapon
Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

A csapat a Harcosok klubja névre hallgat.

2 órája

  • Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.

március 2., 21:24

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

A környező városok lakosságát evakuálták.

március 2., 21:38

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.

3 órája

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

5 órája

  • Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.

2 órája

  • Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.

1 órája

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.

március 2., 08:06

  • Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

A rendőrség elmagyarázta mi történt.

március 2., 21:09

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

8 órája

  • Külföld
Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.

március 2., 15:01