Erős földrengés rázta meg Japánt

2015.02.17. 06:23

Hírügynökségi jelentések szerint 6,9 - más források szerint 7,1 - erősségű földrengés rázta meg kedd reggel Japán északkeleti részét, Honsú szigetét. A földrengés középpontja 10 kilométer mélységben volt.

A japán országos meteorológiai intézet szökőárriadót adott ki, de a hatóságok nem sokkal később ezt vissza is vonták, írta az MTI.

Szakértők szerint az esetleges szökőár elsősorban Ivate prefektúrát sújthatta volna, a területet azonban végül csak 20 centis hullámok érték el. Az NHK japán közszolgálati televízió szerint a prefektúrának a tengerparthoz közeli legközelebbi településein a kiürítésről szóló figyelmeztetést adtak ki, és felszólították az embereket, hogy menjenek biztonságos helyre.

Károkról és sérültekről nem érkeztek hírek.

Ugyanezt a régiót 2011-ben 9-es erősségű földrengés rázta meg, amelyet szökőár követett. Csaknem 19 ezren vesztették életüket. A fukusimai atomerőmű megrongálódott. Most azonban semmilyen sérülés nem történt az erőművel - közölte a CNN.

Japán a földrengések által egyik leginkább veszélyeztetett ország a világon.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport