Donát
-2 °C
12 °C

Lelépnek a védtelen férfiak

04
2015.03.07. 07:54

Nem kell sokáig sétálgatni Kárpátalján, hogy az ember az 1100 kilométerre lévő kelet-ukrajnai háborúval kapcsolatos beszélgetések foszlányait kapja el az utcán. Mindenki a mobilizációról beszél, és arról, hogyan lehetne elkerülni a behívók újabb hullámát. A gazdasági összeomlás szélén álló Ukrajnában a családok amúgy is egyre nehezebb anyagi túlélését a végletekig ellehetetleníti, ha kiesik egy kereset, de sokkal fontosabb, hogy mindenki félti férjét, fiát, vejét, az oroszbarát szeparatisták – és a Moszkva által letagadott,  de minden bizonnyal Donyeckben és Luganszkban lévő orosz reguláris erők – elleni háborútól.

Ebből itt is csak éhen halni lehet

Kezdjük egy jó hírrel a problémák iránt érzéketlen turisták számára. Ukrajnában most érdemes étterembe járni és szállodákban megszállni. Négyezer forintért már remek szobát lehet kapni két személyre, egy kiadós vacsora desszerttel, előétellel, itallal szintén két személyre háromezer forintból könnyedén megoldható.  Beregszászon vagy Nagyszőlősön egy jobb kávézóban száz forintért capuccinót is kapunk.  A benzin is csak 260 forint, így az utazás sem drága.

Miután az árakat elnézve kikuncogtuk magunkat azon, hogy találtunk Zsiga Marcellnek egy országot, ahol meg lehet élni 47 ezer forintból, gyorsan nézzük meg a fizetéseket is: egy ápolónő 1400 hrivnyát keres (14 ezer forint, mármint havonta), ez egyébként Kijevben egy sürgősségi orvos esetében sem megy 3500 hrivnya fölé. A tanári fizetések is 2000-3500 hrivnya között mozognak. A nyugdíjasok általában 1000-1400 hrivnyát kapnak. (Riasztó átlagos fizetési adatokért ide klikkeljen. A nettó fizetéshez a csekélyke számokból még vonjon le 18 százalékot.)

Ha így már megoldhatatlan feladatnak tűnik a túlélés, szólunk, hogy ennél csak rosszabb lesz: márciustól a lakossági áram ára 40 százalékkal, a gázé 280 százalékkal nő. Jelenleg egy kijevi nyugdíjas, kedvezményekkel együtt 650 hrivnyát ad ki egy kétszobás lakás rezsijére. Az áremelések után ez eléri majd az 1100 hrivnyát is, ami sokak nyugdíjával egyenlő. Kedvezmények nélkül a növekedés még nagyobb lesz: egy ötven négyzetméteres lakás fűtésére a téli hónapokban 1500 hrivnya is elmehet. (Nem véletlen, hogy az áremelés csak most indul, így csak októbertől fog fájni igazán.)

Eközben természetesen az infláció is vágtat: az egy hónap alatt az euróhoz képest 50 százalékkal gyengült hrivnya kihat az áremelkedésre is, ha közvetlenül nem is olyan mértékben, mint ahogy az árfolyamesésből következne. Mindenesetre a tavalyi 28 százalék után idén sokkal nagyobb pénzromlás várható. Bár van, aki szerint a tavalyi hivatalos adattal szemben a valós infláció a 272 százalékot is elérte már tavaly.

Igaz, vannak nehezen magyarázható mozgások is. A múlt héten például a hrivnya az euróval szemben 36-ról 30-ra erősödött vissza, így a héten a pénzváltóknál épp hrivnyához volt nehezebb jutni. Hosszabb távon azonban semmi akadálya nincs a hrivnya gyengülésének.

Háború van, de...

Kárpátalján – de Ukrajna más részein is – autózva szemet szúr az embernek a rengeteg félbe hagyott lakóház az utak mentén. Különösen bizarr, hogy legtöbbjük láthatóan kacsalábon forgó, 3-4 szintes családi háznak indult. Az elmúlt 15-20 évben otthagyott házak mellett a szovjet érában felépített közösségi házak, gazdaságok magukra hagyott romjai szegélyezik az utakat, jelezve, hogy a makrogazdasági mutatók 2008 előtti néhány évig tartó javulása ellenére az elmúlt évtizedek a leépülésről  szóltak. Ha az útmenti szellemépületeket mégsem vesszük észre, az azért van, mert autósként nem tehetjük meg, hogy a tengelytörésre alkalmas kátyúkkal teli útról egy pillanatra is elvegyük a szemünket.

Mindez jól mutatja, hogy Ukrajna nehézségei nem a kelet-ukrajnai háború miatt kezdődtek, sőt, azt sokkal inkább okozta a központi állammal szemben mind bizalmatlanabb társadalom anyagi kilátástalansága. Ezzel együtt igaz, hogy orosz támogatás nélkül aligha jutottak volna ilyen messzire a szakadárok Kijevvel szemben. Mindenesetre Kelet-Ukrajnában az oroszpártiság okait firtatva az orosz nyelv védelmétől elég hamar eljutunk a megélhetésre sem elég fizetésekig.

Jókor jött az útlevél

Bár van olyan vélemény, hogy a kárpátaljai katonák harci tapasztalatai idővel veszélyesek lehetnek Kijev számára, komolyan azért senki sem hiszi, hogy az anyagi kilátástalanság a donyeckihez hasonló kárpátaljai – tehát nem magyar, hanem az egész régióra érvényes – szeparatizmus fellángolásához vezetne. Inkább mindenki az elvándorlást választja.

„Óránként 13 hrivnyáért elvállalok minden munkát” – adta meg gyorsan árait egy harmincas férfi, aki a tízórás alkalmi melóból épp gyalogosan igyekezett haza Verbőcre. Autónkkal nem volt őt könnyű utolérni. Persze nem azért, mert gumicsizmájában szinte repült, hanem, mert a hétszáz fős falura csak mellékút vezet, ami természetesen a kráterekkel kicsipkézett főutaknál is rosszabb állapotban van. A férfi egyike azoknak, aki otthon talált munkából él, de a dolgozó férfiak közül ezzel kisebbségben van.

Sokan már rég külföldön – Magyarország mellett leginkább Szovákiában és Csehországban – dolgoznak. Ez nem csak a magyarokra, hanem az ukránokra is igaz.

A magyar közösségek számára azonban könnyebbséget jelent, hogy sokan magyar útlevelet kaptak az egyszerűsített honosítási eljárás révén. (És nem csak ők, de a honosításra rátelepült maffia biznisze egy másik történet.)

Az újabb katonai behívók miatt különösen jól jött a magyar útlevél, amellyel EU-s állampolgárként könnyebb egy időre lelépni Ukrajnából és munkát találni. „A kilencvenes években és az évezred elején erős kivándorlási hullám később elült, most azonban újabb lendületet vett" – mondta Gál Lilla. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) verbőci alapszervezetének vezetője szerint azonban azok, akik most mennek el, hosszabb távon vissza akarnak jönni, mert „szeretnek itt élni”. A háború és a gazdasági nehézségek kettős szorítása azonban sokakat mégis a távozásra kényszerít.

Van aki jön

Kárpátalján a kelet-ukrajnai konfliktus óta nagy az aggodalom, hogy Kijev a menekültek elosztásakor Kárpátaljára is nagy terhet ró, ráadásul a kis magyar települések etnikai arányait is hamar felborítja. Ez az aggodalom nem teljesült – Beregszászon még mindig üres a tavaly menekültek számára kijelölt épület – ám ettől függetlenül vannak, akik hosszabb-rövidebb távra Kárpátalján rendezkedtek be.

„Mi még nyáron jöttünk el Gorlovkából, nagy harcokat nem láttunk, csak a bevonuló tankokat” – Julija Lipcsei azon kevesek egyike, aki élettársával és két kisfiával hivatalosan is menekültként érkezett Nagyszőlősre. Sokan ugyanis inkább önerőből jönnek, lakást vesznek, bérelnek és nem kerülnek nyilvántartásba.

„Háromszobás lakásunk maradt Gorlovkában, a szomszédoktól úgy tudom, még egyben van a ház, de a szomszédos épületek erősen megsérültek a harcokban” – Julija már nem bánja, hogy sokkal hamarabb eljöttek, mint ahogy a harcok megkezdődtek a most már a szakadárokhoz tartozó városban. „Sokan eljöttek akkoriban, de csak két-három hétre, aztán mégis visszamentek. Rokonok segítsége nélkül nehéz máshol megtelepedni.” Julija sem véletlenül jött el Ukrajna legnyugatibb csücskébe: évtizedekkel ezelőtt élettársa innen ment keletre a jobb megélhetés reményében. Neve ellenére azonban Lipcsei Vaszil nem beszél magyarul, inkább kárpátaljainak tartja magát. „A bejelentett lakcímet is nehéz megszerezni, ha nincsen helyi ismerős rokon, nekünk sikerült. Ez a szociális támogatásokhoz és a menekültstátusszal járó segélyhez is fontos” – mondta az asszony. Összesen havi 4000 hrivnya juttatásból élnek a 25 ezres városban, ami a helyi fizetéshez képest nem rossz, bár a lakásbérlésre ebből el is megy 2500.

Nyolcéves fia már beszokott az új iskolába, a család jól érzi magát. Nem szembesültek azzal, hogy ellenségesen fogadták volna őket a hatodrészt magyarok lakta városban. Nem hiszi, hogy visszatér a „Donyecki Népköztársaságba”, bár ottmaradt ismerősei, rokonai inkább a szakadárokban bíznak. "Ez nem ukránokkal, hanem a kijevi hatalommal szembeni bizalmatlanságról szól. A függetlenségi népszavazáson sokan azért szavaztak az elszakadás mellett, mert úgy gondolták, Kijev nélkül könnyebb lesz az élet. Nem azért, mert elnyomtak minket orosz nyelvűként – bár az új hatalomnak voltak ilyen nyilatkozatai, erre nem tudom, mi szükség volt – hanem azért, mert abban bíztak, úgy több pénz marad helyben. Nem hiszem, hogy Oroszországnak kellenénk, ezt ott a helyiek többsége is érzi.”

Julija azt sem tartja kizártnak, hogy ha már útra keltek, nem állnak meg végleg Nagyszőlősön. Élettársa a lengyelországi és szlovákiai ingázás után most Csehországban talált munkát, talán ott folytatják, így végül ők is az elvándorlók táborát gyarapítják.

Kárpátalja Donyeckért harcol 

„Verbőcön és Feketepatakon összesen 1275 ember él. Ebből tavaly májusban 75-nek küldtek ki behívót" – érzékeltette az arányokat Verbőc polgármestere, cáfolatául annak, hogy a magyarlakta részeket nem aránytalanul nagy mértékben sújtja a mozgósítás. „Én megmondtam a fiataloknak, menjenek Magyarországra” – vallotta be Lakóczy Bálint, aki gépészmérnökként maga is dolgozott a határ túloldalán. A polgármester a KMKSZ-re és az UMDSZ-re is neheztel, amiért a két magyar nemzeti kisebbségi szervezet elbagatellizálja a kiküldött behívók magas arányát a térségben.

„Ennek nem nemzetiségi oka van. Egyszerűen a Szovjetunió idején kevésbé bújtak itt ki az emberek a szolgálat alól, így itt most többen vannak, akiket az előírások alapján érint a mozgósítás” – adott  magyarázatot Gál Lilla.  

A kézbesítés a kistelepüléseken az önkormányzatok feladata, ők azonban nem érdekeltek abban, hogy a saját közösségük tagjait elérjék a katonai papírokkal. Valahogyan végül mindenki időben értesül arról, hogy mikor nem érdemes ajtót nyitni. Nem véletlen, hogy a szabály szerint a munkahelyen is értesíthető az érintett. Így aztán sokan inkább felmondtak a nagyszőlősi és beregszászi német autóalkatrész-gyárban, így kényszerítve azokat is külföldi munkára, akik még tudtak volna otthon dolgozni. Munkahelyéről vitték el a nagyszőlősi Kovács Bélát is. A háromgyermekes villanyszerelő Debalcevóban esett el.

Akinek van magyar  útlevele, vagy legalább érvényes útlevele schengeni vízummal, az könnyen el tud menni. Akinek azonban nincs, most már nagy valószínűséggel nem is kap, ha érinti a mozgósítás.

  Az egyetlen katona eltűnt

Verbőcről egyetlen ember jelentkezett a mozgósítás nyomán Munkácson. A szovjet éra legvégén az NDK-ban szakácsként szolgált Márkusz Viktor a 128-as munkácsi dandárral együtt szintén a kelet-ukrán front  legforróbb pontjára került, Debalcevóba. Február 17-e óta semmi hír nincs róla. Az ötezer fős ukrán erő február 18-án hagyta el a térséget. Hivatalosan kivonultak, a beszámolók szerint inkább kimenekültek az oroszbarát szeparatisták által körbezárt városból. Kijev azt is tagadta, hogy a várost körbezárták volna.

 A magyar családba házasodott Márkusz ukránként nem is akart kibújni a szolgálat alól. „De azok a körülmények, amiket Munkácson látott, nagyon csalódottá tették” – mesélte felesége. Márkusz Anita szerint ráadásul térde miatt férje egészségügyi alkalmassága is kérdéses volt, ám mégsem tanácsolták el, ami a hadkiegészítő parancsnokság  szempontjából érthető, tekintve, hogy a mozgósítási kvótákat már csak 20-25 százalékban sikerül feltölteni. Még a kárpátokon túli Nyugat-Ukrajnában is ez a helyzet, ahol  az önkéntesek nagy számának köszönhetően tavaly májusban egyes körzetekben még 170 százalékot  is sikerült teljesíteni. A lelkesedés aztán alábbhagyott a nacionalista Szvoboda párt hátországának tartott Lviv és Ivano-Frankivszk körzetében is.

Ezért aztán Kijev most új megoldáson gondolkozik. Felmerült, hogy a behívót meg lehet váltani. 44 ezer hrivnya lesz, ami a legális fizetésekhez képest elképzelhetetlenül nagy összeg. Az ukrajnaiak szerint ezután a kormány még szélesebb körben fogja kiküldeni a behívókat, rákényszerítve az embereket, hogy inkább befizessék a pénzt, semmint bevonuljanak. Más kérdés, hogy ha mindenki bevonulna az érintettek közül, akkor Kijev a legminimálisabb ellátást sem tudná nekik biztosítani a seregben.

Szolgálj és hozz egyenruhát

Munkácsról végül december közepén vezényelték Márkuszékat Debalcevóba. „A sógornőm küldött neki egyenruhát” – mesélte Márkusz Anita. A verbőci házban csendben beszélgetünk. Nyolcéves lányának még nem mondta el, hogy édesapja talán nem is tér haza. Hogy a lányka nagyon is tisztában van a helyzettel, azt abból értem meg, hogy amikor az édesanyát férjéről kérdezem, inkább csendben kioson, és maga után becsukja az ajtót.

„A ruha, amit a seregben  kapott, azonnal szétszakadt és átázott. Vacak páncélos szállítókban ültek, ócska puskát kaptak. Ő mesélte, amikor fel tudott hívni telefonon.” Márkusz a posztról hívta, mert a faluban nem volt térerő. (Azt ugyanis az orosz oldal könnyedén zavarta.) „Tudta, hogy lehallgatták, direkt káromkodott is rájuk a telefonba, hogy hallják. De amikor mérgelődtem, még ő nyugtatgatott, hogy minden rendben lesz” – idézte fel Anita. Férje oroszországi katonákról számolt be és a felkelők olyan fegyverarzenáljáról, amire nem tehettek volna szert az orosz szállítmányok nélkül. Február 17-én hajnalban indult meg a kivonulás, azóta nem beszéltek.

Persze, persze, keressük

A hadseregnél Anitával csak annyit közöltek, nem tudnak róla, hogy a férje fogságba esett volna. „Keressük, bejelentettük, ilyeneket mondtak.” Anita férje eltűnését  a rendőrségen is bejelentette, meglepő módon nem utasították el azzal, hogy a fronton eltűntek felkutatása a katonaság  dolga. A nyomozók is kijöttek, hogy DNS mintát vegyenek a kutatáshoz.

Becslések szerint a debalcevói meneküléskor 170 katona meghalt, legalább 200 fogságba esett és csaknem ugyanennyi eltűnt.

A családokra már akkor is nagy terhet ró a katonai szolgálat, ha szeretteik kevésbé veszélyes helyen vannak és nem kell az életükért izgulni. A február 15-én életbe lépett tűzszünet a legtöbb helyen érvényesült, kivéve Debalcevóban, bár, miután ez a szeparatisták kezére került, csökkent a harcok intenzitása, de még mindig nem lehet teljes tűzszünetről beszélni.

Már önmagában az is nagy gond, hogy egy kereset kiesik a bevonulással. A katonák kapnak ugyan fizetést, bár ez is sokszor késve érkezett meg a kártyára, amit gyakran nem aktivált a hadsereg vagy furcsa módon elnyelte az automata. Így járt Márkusz is. Anita számításai szerint havi 2500 hrivnyát kaphatott férje, ehhez próbál hozzájutni, miután nagy utánajárással lehetőséget kapott, hogy ő vegye át férje új kártyáját.

„Ennél többet keresett az építkezéseken dolgozva” – jegyezte meg Anita, aki ápolónőként a szakszervezettől  1270 hrivnya egyszeri segélyt kapott, és a KMKSZ is ígért neki ezer hrivnya egyszeri támogatást. 

Ezeken túl nem marad más lehetősége, mint hogy továbbra is megpróbáljon megélni 1400 hrivnyás fizetéséből és reménykedjen, hátha mégis hazatér a férje. 

 

 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!