Az Iszlám Állam buldózerrel rombol, de közben lop is

642-ben a frissen felvett új hit fanatizmusa által fűtött arabokat Alexandria elfoglalása után Omár kalifa ezzel a – nem biztos, hogy hiteles, de mindenképpen frappáns – indokkal küldte az ókori világ egyik csodájának számító könyvtár ellen:

Ha a könyvek azt tartalmazzák, mint a Korán, feleslegesek, ha nem, akkor veszélyesek.

Az iszlám a kezdeti antiintellektualizmusa után sokat finomodott, és egy évszázad elteltével maga vált a görög, indiai és perzsa kultúrák örökségének gyűjtőjévé és szintetizálójává – sokkal inkább, mint a provinciális Európa. Így azután a bagdadi Bölcsesség háza lett az új Alexandriai könyvtár, egészen 1258-ig, amikor is Hülegü mongoljai a város szisztematikus elpusztításakor milliónyi könyvet szórtak ki az épületből, és szemtanúk szerint

a Tigris napokig fekete volt a könyvek lapjairól oldott tintától.

Ez a pusztítás sok történész feltételezése szerint egymagában vezetett oda, hogy a korábban nagy tudományos-technikai fölénnyel rendelkező iszlám elveszítette versenyelőnyét a Nyugattal szemben.

Buldózerrel a szárnyas bikának

Az Iszlám Állam mudzsahidjeinek fülében nyilván inkább Omár kalifa szavai csenghettek, amikor nekiestek az emberiség legősibb műemlékei közé tartozó asszír épületek ledózerolásának. Mezopotámiámiában 7000 éve létezik a városi civilizáció, a presumer kortól kezdve Szaddám Huszein rezsimjéig nyúló építészeti emlékekkel. Az ISIS által megszállt tartományok történetesen nagyrészt egybeesnek a kétezer-hétszáz éve megsemmisült Asszír Birodalom törzsterületeivel, ezért elsősorban azok hajdanvolt romvárosait kezdték el a földdel egyenlővé tenni.

Az iszlamisták Ninivével kezdték, pontosabban az egykori asszír főváros közelében lévő Moszullal. A félmilliós város az Iszlám Állam feltűnése óta folyamatosan heves harcok színtere, de a pusztítás nem csak az épületeken kívül zajlik. A fanatikusok előbb a könyvtárából purgálták ki  a nem az iszlámra vonatkozó köteteket , és ezután tértek rá a Moszulon belül feltárt ősi asszír főváros romjaira. Ninive igen ősi múltra tekint vissza, de csak nyolcvankét évig volt valódi metropolisz: 694-ben alapította az apja baljós ómennek tekintett eltűnése miatt új fővárost kereső Szín-ahhé-eríba, és 612-ben már le is rombolták az elámi és méd hadak.

Ezen rövid idő alatt azonban az újasszír uralkodók olyan jelentős kulturális örökséget halmoztak fel – valójában inkább harácsoltak össze, de erről később –, mely

Elsősorban Assur-bán-apli oroszlánfrízes palotája és ékírásos emlékek tízezreit tartó könyvtára juthat eszünkbe, de valójában itt volt az a gigantikus függőkert is, melyet később a görög történetírók Szemiramisz függőkertjeként Babilonba helyeztek át. A XIX. század óta tartó feltárások során Ninive sok épületét rekonstruálták, köztük a 12 kilométer hosszú falat is – ezt még februárban robbantották fel a dzsihadisták. Szerencsére az iszlamisták azt nem tudták, hogy ha a kalapács alatt szétmálló szoborból vasdrótok állnak ki, akkor az csak másolat lehet.

A következő célpont a Ninivétől olyan 30 kilométernyire fekvő Nimrud (eredeti nevén Kalhu) volt . Az ősi város az i. e. IX. századtól kezdve akár 100 ezer embernek is otthont adhatott, és annak ellenére meghatározó város maradt, hogy 706-ban II. Sarrukín elköltöztette udvartartását (az Asszír Birodalomnak meglepően sok, egymáshoz közel fekvő fővárosa volt, egy városalapítás ugyanis akkoriban olyan volt, mint ma egy politikai program kihirdetése). Majd vasárnap nekiláttak a következő székhely, Dúr-Sarrukín (ma: Khorszabád) lerombolásához is.

A legszimbolikusabb pusztítást Hatrában végezték. Ez a város ugyanis kiválóan jelképezi azt, milyen színes és izgalmas vallási-etnikai-kulturális tégely volt Mezopotámia sok-sok ezer éven keresztül. A Tigris és az Eufrátesz közti síkságon fekvő várost Nagy Sándor egyik utódja alapította, majd a pártusok uralma alá került, és csak a görög-perzsa uralom után lett arab. Fontos karaván- és határvárosként falain belül a görög, arámi, asszír, babilóniai és (preiszlám) arab istenek kegyhelyei évszázadokig békésen megfértek egymás mellett. 

Hatra volt az egyik zászlóshajója Szaddám Huszein város-helyreállítási projektjének, ennek eredményeképp igen szép romvárosról sikerült letakarítani a homokot. Az ENSZ 1985-ben be is vette a világörökségi helyszínek közé, és meg volt rá az oka, nézzék:

Hát, ez a látvány már csak fotókon van meg, mert az iszlamisták március elején buldózerrel takarították el az egészet.

Az imperializmus mentette meg a leleteket

Paradox módon azt mondhatjuk, tiszta szerencse, hogy az asszír városok legfontosabb régészeti leleteit a XIX. században kezdődő amerikai, brit és francia ásatások vezetői lelkiismeret-furdalás nélkül hazaszállították: Chicagóban ma is látható egy Dúr-Sarrukínból származó 20 tonnás bikaszobor.

Mondjuk már majdnem 100 éve, hogy a sztármúzeumok felhalmozásának véget vetettek. Egy brit régész, Gertrude Bell munkája nyomán 1922-ben alakult meg az Iraki Nemzeti Múzeum, melynek legfontosabb célja az volt, hogy a mezopotámiai leletek ne szóródjanak szét a világban.

A múzeumot a második öbölháború utáni káoszban az amerikai katonák közelsége ellenére lényegében kiürítették a tolvajok – a 15 ezer műkincsből csak hatezret sikerült visszaszerezni. A múzeum azóta gyakorlatilag zárva tart, de az Iszlám Állam pusztításaira reagálva február végén demonstratív gesztussal előrehozták a végleges megnyitót.

De mit ártottak az Iszlám Államnak az asszírok?

A nettó barbárságnak tűnő pusztításban szinte kibogozhatatlanul összefonódnak a vallási és politikai motivációk, aminek még egy csavart ad az iszlamistákra jellemző álszentség. Azért megpróbáltam elkülöníteni őket:

Ledöntik az idegen bálványokat. A legszikárabb teológiai érv az, hogy az idegen vallásra emlékeztető relikviáktól meg kell szabadulni. Ezzel érvelt Omár molla Afganisztánban, amikor 2001-ben a tálibjaival szétrakétáztatta a Bámiján-völgy óriási Buddha-szobrainak arcát. Az már akkor sem zavarta az iszlamitákat, hogy vallási funkció nélküli bálványokról van szó (a mai Afganisztán területéről már a VIII. században visszaszorult a buddhizmus).

De készek arra, hogy a sajátjaiktól is megszabaduljanak. Ugyan a mudzsahidek inkább a síita kegyhelyeket szeretik lerombolni, de az a javukra írható, hogy

Ez a fanatizmus a Szaúd-Arábiából elterjedt vahabita és a vele szoros rokonságban álló, de egyiptomi eredetű radikális iszlám irányzatokban gyökerezik. Ezek az egyre népszerűbb irányzatok ugyanis a tárgyi emlékekhez való ragaszkodást ugyanúgy a bálványimádás szubtilisebb formájának tartják, mint Mohamed képi ábrázolását.

És ezt nagyon komolyan gondolják: amikor a szaúdi vezetés a 2006-os Hadzs tömegkatasztrófája után Mekkát egy torontói építészirodával az utolsó kőig újraterveztette, akkor a központi kultuszon kívül egyetlen történelmi emlékre sem volt tekintettel. Olyan lendülettel takaríttatta el a műemlékeket, hogy egy szaúdi professzor a nyugati olvasóknak ebben a kiváló cikkben (via 444.hu) azt mondta:

Ez olyan, mintha Rómában egy hostel kedvéért lebontanák a Colosseumot.

Az asszír bálványok a világi állam szimbólumai.  A világi nacionalista Szaddám-rezsim – ahogy a már említett Hatra esetében is tette – komoly pénzeket fordított a régi városok helyreállítására, mivel szerette volna saját használatra újjáéleszteni az olyan preiszlám birodalmi szimbólumokat, mint a Ninive kapuját őrző szárnyas bika, a lamassu . Ebben egyébként nagyon hasonlított a Khomeini előtti Iránra, ahol a sah az Akhaimenida-birodalomban találta meg a dicső történelmi mintát.

Kell egy kis extralöket a PR-nak. Az Iszlám Államnak – főleg az önkéntesek és az Öböl-menti pénzügyi miatt – folyamatosan életben kell tartania a hírverést. Ezért amikor a nemzetközi közvélemény már nem hüledezik annyira a lefejezett és megégetett áldozatokon, akkor a Biblián keresztül mélyen bevésődött ikonikus helyiségek és műtárgyak (az előbb említett lamassu is a Frigyládát őrző kerubok miatt lehet nagyon ismerős) elpusztításával döbbentik meg a Nyugatot.

Elleplezik az ipari műkincsrablást. Már a pornó példáján is láthattuk, hogy az iszlám fanatikusok sok szempontból rettentő álszentek, és nincs ez másként a bálványok elleni harcukban sem. Az Iszlám Állam ugyanis a bálványok döntögetésénél sokkal jobban koncentrál arra, hogy a műkincsekben elképesztően gazdag területről – eltérő becslések 1300-2400 ásatási helyszínről szólnak – minél több mindent tudjanak kiásni és eladni. Mark Vlasic műkincsvédelemmel foglalkozó jogász egyenesen odáig megy, hogy

a mostani pusztításokat arra használják, hogy elfedjék velük azt, hogy közben épp piacra dobják az eladható műkincseket.

Mohóságukban gyakran markológéppel esnek egy-egy műkincset rejtő dombnak, hátha ki tudnak emelni egy látványosabb leletet, amit azután jó pénzért el tudnak sózni az illegális műkincspiacon – valószínűleg egy hitetlennek, de hát a pénznek nincs szaga. De ha épp nincs kapacitásuk a kitermelésre, akkor 20-50 százalékért koncessziós jogokat is kiadnak a vállalkozó kedvű műkincstolvajoknak. Érthető módszertani akadályok miatt a műkincsekből származó bevételek pontos mértékéről csak szélsőségesen eltérő becslések láttak napvilágot, a legnagyobb szám, amit olvasni lehet, a 100 millió dollár volt.A korrektséghez hozzátartozik, hogy jelentések szerint a szír kormány is folytat hasonló rablóásatásokat, de ők a török kormánnyal közvetlenül folytatják a fegyvert veszek, műkincset adok üzletet.

Jobban utálták, mint az Iszlám Államot

A történelem fintora, hogy napjainkban egy olyan kultúra műemlékei válnak agyagporrá, mely a valaha volt egyik legagresszívabb és legpusztítóbb katonabirodalomként masírozott be a világtörténelembe. Asszíria ugyanis egy igazi rablóállam volt: királyai évente jártak rabló-behajtó hadjáratokra, ellenfeleik erőforrásait tudatos etnikai áttelepítésekkel zilálták szét, de több százezres népcsoportokat rendeltek ki a most lerombolt városok felhúzására is (viszont apró jó pont, hogy a behódolókat legalább nem irtották ki). 

A háború és vadászat által jellemezhető asszír életszemléletet csodásan jelképezi az Assur-bán-apli palotájából előkerült híres kőfaragvány (nyugalom, már régóta a British Museum tulajdonában van), amelyen a király hárfaszó közben derűsen szemléli legyőzött ellenfele, az elámi Teumman felaggatott fejét:

Nem csoda, hogy az Asszír Birodalmat – pontosabban birodalmakat – az ókorban még sokkal jobban utálták, mint most az Iszlám Államot. Az ISIS mégiscsak egy kordában tartható terrorista szervezet, Asszíria ellenben évszázadokon keresztül a kor legerősebb katonai hatalmának számított, akik ellen még Egyiptom vagy Babilón is nagyrészt tehetetlen volt. Nem véletlen, hogy a Biblia tele van az asszírok miatti sirámokkal, és az sem véletlen, hogy Ninive a bibliai Náhum prófétából ilyen indulatokat csalt elő:

Jaj a vérszopó városnak! Mindenestől hazug és erőszakkal telve, és nem szűnik rabolni. (...) Íme, rád török, azt mondja a Seregek Ura, és orczádra fordítom ruhádnak alját, és népeknek mutatom meg meztelenségedet, és országoknak gyalázatodat.

Náhum egyébként a hagyomány szerint a Moszultól alig egy óra autóútra fekvő Alkos zsinagógájában nyugszik . És bár a mudzsahideket egyelőre sikerült távol tartani, a helyiek attól tartanak, hamarosan itt is feltűnnek a buldózerek, hogy felforgassák kicsit a történelmet.