Arnold, Levente
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Magas sugárzást mértek egy tokiói játszótérnél

2015.04.24. 10:32

Lezártak egy parkot a Tokió északi részén lévő Tosima kerületben, miután az átlagosnál jóval nagyobb radioaktivitási szintet mértek a játszótér környékén, írja a BBC a helyi médiára hivatkozva.

Az egyik ponton óránként 480 microsievert volt a sugárzás a játszótér közelében, ami közele fele az éves 1000 microsievertnek, amit még megengedettnek tartanak az átlagos emberek esetében. Azon az egy ponton kívül ugyanakkor a dózis csak óránként 0,23 microsievert.

Takana Jukijo, Tosima polgármestere azt mondta, valamilyen radioaktív tárgyat temethettek el a parkban. „A környéken lakók egészségügyi kockázatai minimálisak, de megtisztítjük a helyszínt" – ígérte. A hatóságok most megpróbálják azonosítani a sugárzás forrását, amit eltávolítanak majd.

A parkot egy olyan területen alakították ki két éve, ahol korábban kukásautók parkoltak.

A sugárzást sievertben mérik, ami az emberi szövetek által elnyelt sugárzás mennyiségét adja meg. Évi 100 millisievertnál már a rákkockázat növekedésével számolnak a szakértők. Budapesten a tipikus háttérsugárzás óránként 0,059-0,135 microsievert.

Az akut, egy napon belüli sugárdózisok tüntetei közé tartozik 250-1000 millisievert között, hogy egyes emberek hányingert és étvágytalanságot éreznek, csontvelő-, nyirokcsomó- és lépkárosodás léphet fel. A sugárdózisok tipikus tüneteiről bővebben a wikipédián.

Szerdán reggel Abe Sinzó japán miniszterelnök irodájának tetején találtak egy olyan drónt, ami egy radioaktív jellel ellátott kis üvegcsét vitt magával. A Kyodo hírügynökség szerint cézium volt benne.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!