Ma bukhat a török illiberális modell

Amit nem sikerült elérni a Gezi-park százezres tüntetéseinek, azt elérheti egy kis botlás a gazdasági növekedésben: vasárnap 13 évnyi kormányzás után elveszítheti többségét az egyre radikalizálódó Igazság és Fejlődés Pártja. 

A törökországi általános választáson a pártok a Nagy Nemzetgyűlés 550 képviselői helyéért szállnak harcba. A közvélemény-kutatások szerint a Recep Tayyip Erdogan elnök mögött álló Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) számíthat a legtöbb mandátumra, de a párt támogatottsága 41-42 százalékra esett vissza és folyamatosan csökken. Ilyen helyzetben nagyon bizonytalan, mekkora tajtékot vethet a választás napján az elégedetlenség hulláma.

És hogy miért elégedetlen a  a kormánnyal? Az egyik ok a lassuló gazdasági fejlődés, a másik pedig a korrupció, pontosabban az elmúlt idők sorozatos botrányai. A törökök egy részének az sem tetszik, hogy Erdogan már nem az a mérsékelt iszlamista, aki a 2000-es évek elején volt, komoly ideológiai háborúba kezdett a női egyenjogúság ellen, és felvett pár szultáni allűrt is, mint a dísz-testőrség, az új palota vagy a személyét dicsőítő - nem hivatalos-  himnusz.

A kampány arca az AKP részéről Erdogan volt, nem Ahmet Davutoglu kormányfő, pedig az államfőnek elvileg semlegesnek kéne lennie pártkérdésekben. Az egyre durvább diktatorikus hajlamokat mutató államfő azonban a „mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek” magyar agynak is ismerős logikájával oldotta fel ezt a dilemmát:

Egyenlő távolságra vagyok az összes párttól, de természetesen van közöttük egy olyan, amely közel áll a szívemhez.

A kampányhajrában az AKP részéről egyébként elsősorban a Korán és az iszlám vallás volt a fő érv az ellenfelekkel szemben, ami a 90 éve az atatürki világi alapokon nyugvó államban nagyon kétélű fegyver.

A legerősebb ellenzéki párt a Kemal Kilicdaroglu vezette balközép Köztársasági Néppárt, melynek harminc százalék körüli a támogatottsága, de a 35 százalékos eredményt vette célba, amivel akár már kormányt is alakíthat. A török választási rendszer ugyanis nagyjából úgy írható le, hogy alapvetően arányosan osztaná el a mandátumokat,

Így azután az elvesző szavazatok általában a győztest segítik, Erdogan is a szavazatok 34 százalékával tudott nyerni a 2002-es választáson.

A küszöb megugrására esélyes pártok között említhető még az egyre népszerűbb Népi Demokratikus Párt (HDP, ami 2012-ben a kurdbarát Béke és Demokrácia Párt és néhány kisebb baloldali csoport egyesüléséből létrejött. A HDP lehet a török történelem első parlamenti kurd pártja. De a másik oldalon is jelentős szavazóbázis tömörül: a szavazók 15 százaléka a kurd konszolidáció azonnali megszakítását akaró jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártjára fog szavazni. A török-kurd-ellentét nem csak a szavazófülkékben jelenik meg, hanem az utcai erőszakban is: pénteken robbantásos merénylettel zavarták meg a HDP gyűlését.

Egy esetleges választási vereség közvetlenül nem veszélyezteti Recep Tayyip Erdogan uralmát, akit tavaly augusztusban választottak meg köztárasági elnöknek , de ellehetetleníteni az elnöki jogkörök szélesítését célzó törekvéseit .