Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Harapófogóban az Iszlám Állam

2015.06.15. 19:27

Hétfő délután kurd katonák gyakorlatilag bekerítették az Iszlám Állam uralma alatt álló Tel-Abjad-ot - írja az MTI. A Népvédelmi Egységek (YPG) katonái a szíriai város török határon lévő átkelőjét vették be, ezzel vágva el a terrorszervezet utolsó utánpótlási vonalát. Az IS ugyanis itt bonyolította le az illegális fegyver- műkincs- és olajkereskedelmet Törökországgal. A kurdok gyorsan lőttek is egy-két fotót a határátkelőnél:

FRISSÍTÉS: Este kilenc körül jött a hír, hogy a kurdok nem csak bekerítették, de már el is foglalták Tel-Abjadot.

Az YPG szóvivője korábban arról számolt be, hogy a kurd fegyvereseknek sikerült elfoglalniuk a Tel-Abjad és Rakka - az IS szíriai főhadiszállása - közötti főutat is. A pesmergák  az amerikaiak vezette szövetséges erők légi támogatásával - egyedül vasárnap 19 légicsapást hajtottak végre - már a város ostromához is hozzáláttak. 

Ha sikerül bevenni Tal-Abjadot, akkor az Iszlám Állam kezén egyedül Giri Sor város körüli elszigetelt enklávé marad a török határ menti régióban. Azaz a kurdok lépésről-lépére közelebb kerülnek az egységes Szír-Kurdisztán létrehozásához - ez eddig pusztán földrajzi fogalom volt, Rodzsava néven.