Legalább 10 szlovák katonája volt az Iszlám Államnak

2015.07.04. 13:08

Legalább 10 szlovákiai katonája is volt az Iszlám Államnak, és mintegy 100 szlovák állampolgár harcol Kelet-Ukrajnában, írja ujszo.com a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) 2014-re vonatkozó jelentésére hivatkozva.

A szlovák parlament zárt ülésen tárgyalta a jelentést, és a titkosszolgálat nyilvánosságra hozott ugyan egy rövid összefoglalót, abban konkrétumok nem szerepelnek. Az érdekesebb részleteket néhány képviselő árult el a lapnak.

Az egyik smeres képviselő szerint például a szlovák titkosszolgálat név szerint ismeri az Iszlám Állam oldalán harcoló szlovákiai állampolgárokat. „A harcosok száma tíz alatt volt, de napjainkban már szinte nulla, mivel meghaltak“ − nyilatkozta a politikus.

Ugyanez a képviselő beszélt arról is, hogy Ukrajnában ennél jóval többen, legalább százan harcolnak. Hozzátette, hogy „aki idegen hadseregben szolgál, bűncselekményt követ el“. Szerinte a titkosszolgálat zokról is tud, akik az Iszlám Államban harcoltak, majd visszatértek Ausztriába. Bugár Béla szerint azokat is figyelni kellene, akik az ukrajnai harcokból térnek vissza.