Legalább hat embert megkéseltek a jeruzsálemi melegfelvonuláson
Egy ultrtaortodox zsidó férfi késsel rontott neki a jeruzsálemi melegfelvonulás résztvevőinek csütörtökön, írja a Haaretz nevű izraeli lap.
Az azóta elfogott fanatikus hat embert szúrt meg, kettejük állapota súlyos, egy másik közepesen súlyos sérüléseket szenvedett, további kettő pedig könnyebben sérült meg. A kiérkező mentősök mindegyiküket a helyszínen látták el, majd három különböző kórházba szállították őket.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/904/9042/90426/9042683_296d1015b63b4c620b319199bbf6b778_wm.jpg)
A szemtanúk szerint az elkövető a felvonulók mögül tűnt fel, majd rontott nekik és döfködte őket ordibálva. Az egyik rendőrnek végül sikerült a földre kényszerítenie és hatástalanítania, majd letartóztatták. Később a felvonulás szervezői úgy döntöttek, hogy folytatják a menetet, amelyen egyébként többezren vettek részt.
Emberek sikoltoztak, és próbáltak menedéket keresni, a földön pedig véres emberek feküdtek
– mesélt az egyik szemtanú.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/904/9042/90426/9042691_0cdd0425d727677ed3126d7bd61f980a_wm.jpg)
A Jerusalem Post információi szerint egy Lehava nevű szélsőjobboldali szervezet már a rendezvény előtt ígéretet tett, hogy nem fogják hagyni, hogy a felvonulás zavartalanul érjen véget.
Korábban tíz évvel ezelőtt történt hasonló eset: a 2005-ös felvonuláson szintén egy ultraortodox zsidó szúrt meg három embert. Jisáj Slisszer tíz éves büntetésének leülése után nemrég szabadult a börtönből. Van olyan feltételezés is, amely szerint újra ő támadhatott rá a békés tüntetőkre.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.