Készpénzt adnak a menekülteknek

2015.08.17. 10:37
Több ezer szír menekültnek adott készpénzt magánszemélyek adományain keresztül az ENSZ menekültekkel foglalkozó ügynöksége. Az UNHCR kampányában nem ruhákat, tartós élelmiszert vagy tisztítószereket, hanem konkrétan készpénzt gyűjtenek online a Jordániában élő szír menekülteknek, akik nem táborokban, hanem falvakban és városokban húzták meg magukat. Az ügynökség becslése szerint négymillió rászoruló emberről van szó, közülük eddig 3-4000 családnak tudtak pénzt adni. Eddig összesen valamivel több mint 4,7 millió dollár (1,3 milliárd forintnak megfelelő összeg) gyűlt össze, elsősorban amerikai és brit magánszemélyektől.

Hassan 75 éves, egy tizenöt fős család feje. Két évvel ezelőtt kellett elhagynia szíriai otthonát, azóta egy összedőlt jordániai épület pincéjében él a családjával a Financial Times újságírója, Khaled Hosseini májusban találkozott vele. „Amikor megkérdeztem, hogy élték túl, a menyére, Fatimára mutatott, akinek nyolc gyereke van, és akinek a férje – Hassan legidősebb fia – négy éve tűnt el Szíriában, közvetlenül azután, hogy őrizetbe vették. Paradox módon, Fatima ezzel a veszteséggel lett jogosult az UNHCR készpénzes támogatására, havonta 170 dollár értékben” – írja cikkében.

Jordániában a menekült szír családok 84 százaléka az élethez szükséges legalapvetőbb dolgok, mint például a lakhatás, az élelmiszer és az egészségügyi ellátások kifizetésével is rendkívül nehezen boldogul, fogalmaz az UNHCR, és meg is becsülték, hogy körülbelül mekkora összeg az, ami valóban segít a családokon. Egy negyven dolláros (kb. 11 ezer forintos) adomány egy hattagú család egyheti, a hetven dolláros (kb. 20 ezer forintos) adomány egy kéttagú család havi költségeit hivatott fedezni. 140 dollár (40 ezer forint) elegendő egy 3-5 tagú családnak egy hónapra, 1500 dollár (420 ezer forint) pedig egy átlagos szír menekült család egész éelves kiadásait fedezi.

Fotó: Jordan Pix

Örök kérdés, hogy készpénzes vagy tárgyi adományozás a hatékonyabb módja-e a segítségnek. Az általunk megkérdezett humanitárius szervezetek képviselői szerint a készpénz a legjobb, mert például tárgyadományoknál egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb megoldás. A készpénzt nem kell tárolni és szállítani, mint a tárgyakat, ráadásul bizonyos tekintetben visszaadja a rászorulók szabadságát: hogy arra költhetik az adományt, amire legjobban szeretnék. A kritikusok szerint ugyanakkor épp ez a készpénzes adományozás veszélye is, ugyanis simán lehet, hogy a rászorulók embercsempészek zsebét gazdagítják a magánszemélyek jótékonyságából.

A készpénzes adományozást Andrew Harper, az UNHCR jordániai képviselője az egész világon a leghatékonyabb támogatási módszernek nevezte, ugyanis a szír menekülteket írisz-szkennerrel azonosítják. A jordán ATM-ek írisz-szkennerekkel vannak felszerelve, a szervezők szerint ezzel a biometrikus technológiai megoldással nem juthat illetéktelenek kezébe a támogatás. 

Az UNHCR szerint magyarok egyelőre nem küldtek készpénzt a szír menekülteknek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Megérkezett a karácsony egy berlini állatkertbe, ahol az ott „lakók” elfogyaszthatják a fenyőfákat

Megérkezett a karácsony egy berlini állatkertbe, ahol az ott „lakók” elfogyaszthatják a fenyőfákat

Az állatok friss karácsonyfákat kaptak ajándékba.

január 4., 14:23

  • Külföld
Grönland nem eladó, de a dánokról már leválnának

Grönland nem eladó, de a dánokról már leválnának

Jöhet a népszavazás a függetlenségről, de Trumppal nincs miről tárgyalniuk.

január 4., 13:45

  • Címlapon
Kőkemény üzenet: Egyáltalán nem engedjük meg, hogy állami ellenőrzésen kívül legyenek fegyverek

Kőkemény üzenet: Egyáltalán nem engedjük meg, hogy állami ellenőrzésen kívül legyenek fegyverek

Miután az iszlamista felkelők bevették Damaszkuszt, és megdöntötték az Aszad-rendszert, Szíria nem lett a béke szigete.

2 órája

  • Címlapon
Békecsúcs: Budapestre szerveznék Vlagyimir Putyin és Donald Trump találkozóját

Békecsúcs: Budapestre szerveznék Vlagyimir Putyin és Donald Trump találkozóját

Ideális helyszínként beszélt róla egy orosz szenátor.

6 órája

  • Külföld
Washington továbbra is fütyül a népirtási vádakra, ismét fegyverekkel halmozná el Izraelt

Washington továbbra is fütyül a népirtási vádakra, ismét fegyverekkel halmozná el Izraelt

Utolsó napjaiban sem tétlenkedik a Joe Biden vezette kormányzat.

január 4., 15:36

  • Külföld
A Pentagon új ura kipenderítené a nőket a hadseregből

A Pentagon új ura kipenderítené a nőket a hadseregből

A jövendő védelmi miniszter szerint a nők gyengébbek és aláássák a szervezeti kohéziót.

17 perce

  • Külföld
Trump álma: több mint egy éven át ünneplik az Egyesült Államok 250. születésnapját

Trump álma: több mint egy éven át ünneplik az Egyesült Államok 250. születésnapját

Nem kizárt, hogy Vlagyimir Putyint és Kim Dzsongunt is meghívja majd az elnök.

január 4., 11:41

  • Címlapon
Vitézy Dávid európai példával illusztrálta a magyar kormánynak, hogy mit kellene tennie

Vitézy Dávid európai példával illusztrálta a magyar kormánynak, hogy mit kellene tennie

A frakcióvezető szerint bőven akadna teendő.

18 perce

  • Külföld
Katonai segítség érkezett Haitire az elharapódzó bandaháborúk miatt

Katonai segítség érkezett Haitire az elharapódzó bandaháborúk miatt

Közép-Amerika segíteni szeretne.

január 4., 08:03

  • Külföld
Szíria újraindítja a nemzetközi járatokat a damaszkuszi repülőtéren

Szíria újraindítja a nemzetközi járatokat a damaszkuszi repülőtéren

Több ország küldött segélyszállítmányt Damaszkusznak.

január 4., 17:07

  • Címlapon
Kijev készülhet, itt van Fico bosszúja az elzárt gázcsap miatt

Kijev készülhet, itt van Fico bosszúja az elzárt gázcsap miatt

Retorziós csomagot állított össze a szlovák miniszterelnök.

10 órája

  • Címlapon
Kirúgtak egy lengyel tábornokot, miután eltűnt páncéltörő aknákat találtak az IKEA raktárában

Kirúgtak egy lengyel tábornokot, miután eltűnt páncéltörő aknákat találtak az IKEA raktárában

Az aknák eltűnését állítólag eltitkolta a felettesei elől.

2 órája

  • Címlapon
Csak alkotni akart, de a hírnév lett a veszte

Csak alkotni akart, de a hírnév lett a veszte

Avicii elvesztette magát a siker felé vezető úton, és már nem tudott időben kimászni a gödörből.

36 perce

  • Külföld
Donald Trump beszólt az Egyesült Királyságnak, kényes szektort bírált

Donald Trump beszólt az Egyesült Királyságnak, kényes szektort bírált

Ezúttal a szélerőműveket tüntetné el.

január 4., 07:34

  • Külföld
Az FBI öngyilkosságként kezeli a Las Vegas-i Trump-szállodánál történt robbantást

Az FBI öngyilkosságként kezeli a Las Vegas-i Trump-szállodánál történt robbantást

A férfi súlyos PTSD-vel küzdött.

január 4., 10:36

  • Külföld
Rejtélyes Mária-szobor bukkant fel egy erdőben

Rejtélyes Mária-szobor bukkant fel egy erdőben

Egyelőre senki sem tudja, hogyan került oda.

január 4., 09:48

  • Külföld
A függöny buktatta le a szlovák kormányfőt, megtalálták Robert Ficót

A függöny buktatta le a szlovák kormányfőt, megtalálták Robert Ficót

Két hétig teljesen eltűnt szem elől.

január 4., 10:50

  • Külföld
Mianmarban a junta több ezer foglyot enged szabadon tömeges amnesztia keretében

Mianmarban a junta több ezer foglyot enged szabadon tömeges amnesztia keretében

Nagy-Britanniától való függetlenségének 77. évfordulója alkalmából tették.

január 4., 09:00

  • Külföld
Republikánus képviselő lett az amerikai Kongresszus alsóházának elnöke

Republikánus képviselő lett az amerikai Kongresszus alsóházának elnöke

A korábbi vezetőnek ismét bizalmat szavaztak.

január 4., 08:25

  • Külföld
Újabb terrortámadástól tart az FBI a New Orleans-i incidens után

Újabb terrortámadástól tart az FBI a New Orleans-i incidens után

A szervek szerint a merényletek bizonyos típusa vonzó az elkövetők számára.

január 4., 10:03

  • Külföld
Még a beiktatása előtt ítéletet hoznak Donald Trump büntetőperes ügyében

Még a beiktatása előtt ítéletet hoznak Donald Trump büntetőperes ügyében

Egy biztos, börtönbe nem kerül.

január 4., 08:07

  • Külföld
Több száz állat elpusztult egy dallasi bevásárlóközpontban keletkezett tűzben

Több száz állat elpusztult egy dallasi bevásárlóközpontban keletkezett tűzben

Az oltás két órán tartott, de az állatokon már nem tudtak segíteni.

január 4., 14:41

  • Külföld
Többen meghaltak egy kínai piacon történt tűzesetben

Többen meghaltak egy kínai piacon történt tűzesetben

Legalább 15-en megsérültek.

január 4., 13:09

  • Külföld
Négy tinédzser tervezett pokolgépes támadást Oroszországban

Négy tinédzser tervezett pokolgépes támadást Oroszországban

Egy betiltott terrorszervezet ideológiáját követték.

január 4., 15:36

  • Külföld
Mindenféle előzmény nélkül ököllel kezdte ütni az ötéves kislányt egy nő a buszon

Mindenféle előzmény nélkül ököllel kezdte ütni az ötéves kislányt egy nő a buszon

Akár hároméves börtönbüntetésre is számíthat.

január 4., 12:36

  • Külföld
Csend és döbbenet New Orleans utcáin

Csend és döbbenet New Orleans utcáin

január 4., 10:57

  • Címlapon
Korábbi riválisa segítségével írna történelmet Djokovics, rajtol az év első nagy dobása

Korábbi riválisa segítségével írna történelmet Djokovics, rajtol az év első nagy dobása

Az utóbbi évek legjobban várt Australian Openjeként emlegetik az idei tornát.

2 órája