Az egyik legdrágább luxusvitorláson nyaralt Putyin szóvivője

2015.08.18. 18:17

Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője olyan karórát villantott, melynek árából három generáción át eléldegélhetne egy vlagyivosztoki család, írtuk a hónap elején, most pedig Peszkov nászútja verte ki a biztosítékot, amit a híresztelések szerint a világ második legdrágább luxusvitorlásán töltött el.

Peszkov karóráját egyébként az egyik legismertebb orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij buktatta le, aki most a szóvivő mézesheteinek is utánanézett kicsit. A Richard Mille RM 52-01 típusú óra kb. 500 ezer dollárba, azaz mintegy 140 millió forintba kerül, amiről Navalnij csak annyit mondott, hogy ez több mint ötször annyi, mint az ő bevallott jövedelme. Peszkov akkor azzal védekezett, hogy a drága karórát a feleségétől kapta nászajándékba, Navalnij azonban szétnézett kicsit a szóvivő lányainak Instagramján is, és talált is egy hónapokkal korábban készült képet, amint Peszkov már az említett órát viselte.

.

Lisa (@stpellegrino) által közzétett fénykép,

Navalnij egy hétfői blogposztban számolt be arról, hogy egy meg nem nevezett forrásától arról értesült, hogy Putyin szócsöve épp Szardínia közelében tölti a mézesheteit újdonsült felesége, Tatjána Navka olimpiai bajnok jégtáncosnő társaságában. A Buzzfeed erre azzal szembesítette Navalnijt, hogy Kszénia Szobcsak, az orosz Big Brother műsorvezetőjeként ismertté vált, ellenzékiekkel szimpatizáló szőke celeb szintén azon a hajón nyaralt. A Máltai Sólymon egy hét egyébként közel 120 millió forintba kerül. Mindeközben David Cameron brit miniszterelnök fapados repülőjárattal, paprikás csipszet majszolva utazott a portugál partokhoz.

Navalnij  Peszkov lányáról, Alexandráról is talált egy képet, amin épp egy Máltai Sólyom felirattal ellátott fürdőköntöst visel. A lány később egy másik fotót is közzétett, amin egy szardíniai fürdőhely volt megadva helyszínként, ám ezt később törölte. Sőt, egy barát mindkét Peszkov-lányt megjelölte az egyik, szintén Szardínián készült fényképen.

Peszkov egy orosz lapnak azt nyilatkozta, hogy nem volt a luxusvitorláson, hanem egy szicíliai szállodában töltötte az idejét, órákkal később a neje, Navka pedig egy újabb képet tett közzé, ami éppen ott készült. Mellé csak annyit írt:

Azt szokták mondani, ne keress fekete macskát egy sötét szobában – különösen ha az ott sincs!

Alekszej Navalnij egyébként az orosz ellenzék legismertebb alakja, aki a korrupciós ügyek feltárásával vált ismertté, és akitől talán okkal tart Putyin is.