Mindig az elsők közt rúgnak ki
További Külföld cikkek
Tavaly 660 ezer ember adta le menedékkérelmét Európában, arányítás alapján a kérelmeknek körülbelül harmada származhat köztudottan háborús országból. Míg egyes kutatók nem tesznek különbséget a megélhetési és a háborús okok miatt elvándorlók között, a velük szemben alkalmazott jogi eljárásrend, és beilleszkedési lehetőségeik nagyon eltérőek. Európába ma csak szakképzetten, a családegyesítésre hivatkozva, vagy bizonyított üldözöttként lehet bejutni. Aki nem ilyen, azt rendszerint kiutasítják.
Az Európai Visszatérési Alap 674 millió eurót osztott ki
2012-ben körülbelül 484 ezer embert utasítottak ki Európából, de ebből csak nagyjából 178 ezer ment is el, a többiek illegalitásban folytatták (bár a statisztika nem teljesen pontos). Emellé az elmúlt hat évben körülbelül 148 ezren térek haza önként. Az alapot Magyarországról idén 140 ember vette igénybe, főleg koszovóiak. A törvényi módosítások a kedvezményezettek körét bizonytalanná tették, de most ideiglenes pénzhiány miatt egyébként is szünetel a program, közölte megkeresésünkre a Nemzetközi Migrációs Szervezet magyarországi irodája.
A „békés” országokból érkezők visszatérésére már vannak viszonylag ésszerű lehetőségek, ilyenek az unió által kötött visszafogadási megállapodások harmadik országokkal, és az úgynevezett „önkéntes visszatérési támogatás” is. Ez utóbbi repülőjegyhez, és csekély vállalkozási segélyhez is juttatja a származási országában azt, akinek még nincsen kiutasítási döntés a kezében, de vállalja a visszatérést. Azok szoktak élni vele, akiknek esélyük sem volt munkát találni, vagy lejárt az ideiglenes tartózkodási engedélyük. Az uniós program a „jobb, mint a semmi” alapon mondható sikeresnek, hiszen a bevándorlók beutazása önmagában több pénzt, családi vagyont emészthet fel, mint a visszatérési támogatás.
Nem küldhető vissza mindenki: afgán közösség Angliában
A háborús országokból érkező emberek – mint az afgánok, szírek és irakiak is – azonban nemcsak szégyenbe, hanem életveszélybe is kerülhetnek visszafordításuk esetén. Az érvényes nemzetközi és európai rendelkezések szerint csak akkor lehetne őket visszafordítani, ha garantáltak az alapvető emberi jogaik, az élethez és szabadsághoz való joguk.
A helyzetfelmérés még az úgymond tradicionálisan háborús nemzeteknél is hibázhat. Nehéz eldönteni azt, hogy lehet-e biztonságosnak nevezni egy olyan országot – és ha igen, melyik részén –, ahol hétszázezren kényszerültek elhagyni a lakóhelyüket, és mintegy 2,7 millióan élnek a szomszédos országokban.
A brit bevándorlási hivatal az Afganisztánból kísérő nélkül érkező gyerekeknek is felajánlja a visszatérést. „Adnak 1500 fontot, de nem kell a pénzük. Azért jöttem ebbe az országba, hogy megmentsem az életem. Nem akarom, hogy az emberek azt higgyék, csak pénzért jöttem ide" – mondta egy afgán kiskorú Angliában az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának.
Afganisztánból már az ezredforduló előtt is érkeztek bevándorlók Angliába, de a többség a 2001-es amerikai invázió után érte el az angol partokat, embercsempészek segítségével és papírok nélkül. Becslések szerint ma hatvanezren élnek itt, ami azért nem nagy szám a sziget lakosságához képest.
Sok közöttük a kísérő nélküli gyerek, ők a nemzetközi jog szerint külön védelem alatt állnak. 2011-ben például 388 afgán kiskorú adott be menedékkérelmet, de sokuk csak úgynevezett „diszkréciós” tartózkodási engedélyt kapott, ami három évig, illetve nagykorúságig érvényes. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a fiatalok nagy részére letartóztatás vagy kitoloncolás vár 18 éves korában.
Otthon halállistán
Az adatok azért meglepőek, mert Angliában a világ globális kihívásait, a háborúkat és a klímaváltozást külön tananyagként oktatják az iskolákban. A pastu, tadzsik, üzbég és hazara identitás tanulmányozására egyetemi kurzusokat indítanak, és ha még ez sem elég, akkor Michael Winterbottom rendezett a briteknek egy Bafta-díjas filmet (In this World címmel) Jamal kálváriájáról, aki egy pakisztáni menekülttáborból vándorolt Angliába.
Nagy vihart kavart a 35 éves Abdullah Tokhit esete is, akitől a brit hatóságok megtagadták a menekült státuszt, majd visszautaztatása után a tálibok megölték Afganisztánban. Az Independent számolt be az ügyről, és még több hasonló személyről, akik a tálibok halállistáján voltak családi adósságok, a nyugaton vállalt munka, az angolos beszédkiejtés, vagy olyan ügyek miatt, amit Európából megérteni igazából nem lehet.
A kínos ügyek arra szolgáltak, hogy civilek nyomást gyakoroljanak a brit kormányra a visszaküldések módjával kapcsolatban. A brit állampolgárok által életre hívott Független Menedékügyi Bizottság megállapította, hogy nincs megfelelő ellenőrzési rendszer a menekültek biztonságos visszaküldéséhez. A repülőgép például csak Kabulig viszi vissza a menekültet, a család már másik országban élhet, ha él. A bizottságot aztán minden parlamenti politikai párt elismerte, és több projektet indítottak be a családok beilleszkedésére, az afgán nőknek nyújtott pszichoszociális segítségre, vagy a visszatérők biztonságának a szavatolására.
Az afgán gyerekek akkor sem járnak jobban, ha a kitoloncolásuk helyett inkább az illegalitást választják. A jelentések szerint a brit munkáltatók kihasználják őket. „Amikor megtudják, hogy nincsenek papírjaid, állatként kezelnek” – mondta egy, ez ENSZ felmérésben résztvevő fiú.
Innen jöttek a legtöbben
2013-ban új állampolgárságot kapott személyek származási országa:
Marokkó (86,5 ezer), India (48,3 ezer), Törökország (46,5 ezer), Kolumbia (42 ezer), Albánia (41,7 ezer) Ekvádor (40,4 ezer)
Bár a bevándorlók általánosságban hozzájárulnak a brit gazdaság fenntartásához, az afgán menekültek újrakezdése különösen problémás a hátországuk etnikai, vallási és nyelvi különbözőségei miatt, de hasonlít a többi, első generációs európai bevándorló megpróbáltatásaihoz. Az OECD idei felmérése szerint a külföldön született bevándorlók munkavállalásának esélye pont 50 százalékkal alacsonyabb, mint a második generációs bevándorlóké, akik már Európában születtek. A lemaradás magyarázható a nyelvtudás hiányával, de azzal is, hogy a 15 év felettiek sokszor kilépnek az iskolából, az idősebbek külföldi képesítését meg nem ismerik el.
Anglia előtt: szírek befogadása Franciaországban
Több felelősséget tükröznek a Franciaországban bevezetett intézkedések a háborús menekültekkel szemben. Franciaország tavaly – éppen Magyarország előtt – a negyedik legnépszerűbb menedékország volt Európában. Az eljárást ugyan idén nyáron megszigorították, de a szírekkel és irakiakkal így is kivételes a bánásmód, az általuk beadott menedékkérelmekről kilencven és hatvan százalékban kedvezően döntenek. A többi menekült, a kongóiak, bangladesiek, és az oroszok vezetésével csak 30 százalékban kap igenleges választ.
A szír politikai menekültek, diákok beutazása Franciaországba régi hagyományt követ, a franciák a nyolcvanas években is tárt kapukkal várták őket. Ők az elit tagjai, mérnökök, orvosok, írók voltak, és teljes mértékben be tudtak illeszkedni a befogadó társadalomba, ellentétben az észak-afrikai gazdasági bevándorlók egyes rétegeivel. A szír származású franciák számát több százezerre teszik. Mindenki tisztában van azzal, hogy a mai szír menekültek nem mind értelmiségiek, és azzal is, hogy a francia integrációs modell második generációs bevándorlók esetében is újragondolandó. Főképpen azoknál a fiataloknál, akik Szíriába és Irakba mennek, hogy ott harcoljanak a dzsihádban.
A menedékjog tavaly 3150 szír állampolgárt illetett meg, ami elenyészőnek tűnik a már az országban élő, a lakosság 10 százalékát kitevő bevándorlókhoz képest. Idén a francia állam több menekültre számít, gyorsított az elbíráláson, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat is hamar elérhetővé teszi. Mindezek ellenére szakosodott civil szervezetek nógatják folyamatosan a köztársaságot azzal, hogy „még többet kellene tennie” a háborús menekültek befogadására. A belügyminisztérium erre nyílt közbeszerzéses pályázatokat ír ki a szállás biztosítására, beilleszkedési programokat hirdet „azért, hogy az érkezők Franciaország hagyományaihoz híven, méltó fogadtatásban részesüljenek”.
Franciaországból háborús országba senkit sem küldenek vissza, de a Nemzetközi Migrációs Szervezettel karöltve trükkösen bonyolult „áttelepítéseket” szerveznek. Nemcsak beutaztatnak szíreket, akiknek a kérelmét már a libanoni, török, jordániai menekülttáborokban elővizsgálják, de a világ minden olyan országába szállítanak embereket, ahonnan befogadási szándékot jeleztek. Az Anglia felé tartó fiatalokra mindezen intézkedések úgy tűnik, hogy nincsenek hatással.
Irakiak és szírek Svédországban: a kudarc magyarázatai
Messze van a sikersztoritól az első generációs menekültek beilleszkedése Svédországban. A nyitott határok politikája miatt az Európába menekülő irakiak több mint a fele erre vette az irányt a 2003-as amerikai invázió után. A korábban érkezettekkel együtt mostanra 180 ezerre nőtt az iraki kisebbség létszáma. 2013 után körülbelül 40 ezer szír menekült is érkezett. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a bevándorlók majd adófizető állampolgárokká válnak.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy ez miért nem sikerült. A svédek beszámolói szerint a svéd állam kissé túlhangsúlyozta a jóléti rendszerét, amivel a bevándorlók visszaéltek. Mások az ipar és a munkalehetőségek hanyatlásáról beszélnek. Az biztos, hogy az irakiak többsége nagyvárosi szegregált részekben telepedett le, túlzsúfolt lakásokban élnek, magas a munkanélküliség.
A Stockholm melletti Södertälje város, ahol a lakosság fele iraki és szír, már világhírre tett szert a multikulturalizmusával. Furcsa viszont, hogy a munkaképes bevándorlók felének állítólag van felsőfokú, a másik felének pedig valamilyen szakképesítése. A Stockholmi egyetemen végzett kutatások a magas képzettséget és az alacsony (30 százalékos) munkavállalási arányt az ezredforduló előtt érkezett irakiak körében is megerősítették, de a helyzet javulóban van.
Seán, akivel egy integrációs projekt értékelésén találkoztam, még a nyolcvanas években érkezett Irakból. Az alapoktól az egyetemig végigjárta az iskolarendszert. Szerinte az a baj, hogy a kormány által vallott elveket a munkaadók nem mindig teszik magukévá. „Bár én kaptam munkákat, mindig is kevesebb fizetés járt, mint a svéd kollégáimnak. Még akkor is így volt, ha egyeseknek nem volt a munkához megfelelő szakképzettségük. Igazából nem kaptam előmeneteli lehetőséget, vagy említésre méltó fizetésemelést. Ha pedig el kellett bocsájtani valakit, akkor az elsők között voltam. De ez ma már nem keserít el” – mondta a diplomás, aki szabadidejében taxizik.
A sikertelenséghez hozzájárulhat, hogy a közbeszéd szerint, az integrációra fordított kormánypénzek túl vannak menedzselve. Példaként hozzák fel Lidhult községet, ahová szírek telepednek. A szemfüles svéd vállalkozók gyorsan felvásárolták a még üresen álló házakat, és bejelentkeztek a hivatalba, hogy az állami támogatás kontójára bérbe adnák azokat a bevándorlóknak. A lenyúlás vádja elhangzott már a munkaügyi beillesztési programokkal kapcsolatban is, de ez biztosan nem lesz mentség arra, hogy a szegregált városrészekben nem lehet svéd szót hallani.
Mégha az együttélés szabályait újra is kell gondolni, Svédország kitart a menekültek befogadása mellett. „Nem fogunk menekülteket háborús övezetbe visszaküldeni, csak azért mert néhány ember nem akarja őket itt látni” – mondta az integrációs miniszter egy, az Intenational Business Timesnak adott interjúban tavaly.