Megbukott a római botránypolgármester

2015.10.08. 22:13

Bár órákon át megtagadta a lemondást, az olasz fővárost hónapok óta sújtó botrányokat követően végül csütörtökön távozásra kényszerült Ignazio Marino római főpolgármester. A 2013-ban megválasztott városvezető az önkormányzati kasszából fizetett magánvacsorák miatt kényszerült lemondásra, írja az MTI.

Távozásra sürgette saját pártja, a Demokrata Párt (PD) balközép kormányerő is. Az ellenzék és római lakosok a Capitolium-dombon levő városháza előtt ünnepelték Ignazio Marino lemondását.

Elég a korrupcióból! Becsületes polgármestert akarunk!

- kiabálták az 5 Csillag Mozgalom (M5S) ellenzéki párt szimpatizánsai.

Érdektelenségből nyert, botrányt botrányra halmozott

A sebészből lett politikus Ignazio Marino 2013 júniusában lett Róma főpolgármestere. Megválasztását érdektelenség követte: a római szavazók csak a 44 százalékos részvételű második fordulóban választották meg, ami a mindenkori legalacsonyabb arány volt a római főpolgármester-választások történetében.

Ignazio Marino első intézkedését is fenntartások kísérték, hiszen két hónappal megválasztása után lezárta Róma belvárosának egy részét az autóforgalom előtt. A kerékpárral való közlekedést hirdette, de főpolgármesterként engedély nélkül hajtott be a városközpontba és tilosban parkolt, majd a bírságot hónapokon át nem fizette ki.

Tavaly Róma önkormányzatát maffiabotrány rázta meg: mint kiderült, a szervezett bűnözés teljesen behálózta a városi közbeszerzési rendszert. Egyedül Ignazio Marino tűnt kívülállónak, népszerűsége azonban zuhanásnak indult. A közvélemény-kutatások szerint Róma lakosai politikailag tehetetlennek és gyengének tartották. Támogatottságát tovább rontotta a Rómában állandósult tömegközlekedési káosz, a főváros utcáit ellepő hulladék, valamint a közutak rossz állaga.

Idén augusztusban botrányt robbantott ki Vittorio Casamonica, egy hírhedt római cigányklán vezérének filmbe illő pompás temetése. A Casamonica-klán Róma királyaként búcsúztatta a halottat, hangoztatva, hogy a fővárost ők uralják. A temetéskor Ignazio Marino külföldön nyaralt és az események ellenére sem szakította meg vakációját. Az olasz kormány ezt követően Franco Gabrielli prefektust nevezte ki a főpolgármester mellé Róma közbiztonságának és rendjének helyreállítására.

Visszatetszést okozott az is, hogy szeptemberben Ignazio Marino az egyesült államokbeli Philadelphiában részt vett Ferenc pápa ottani látogatásán. Az egyházfő elhatárolta magát a polgármestertől, hangsúlyozva, hogy ő nem hívta meg Marinót. Az utolsó botrányt az robbantotta ki, hogy

Marino és családja több római vendéglőben az önkormányzati hivatal számlájára költekezett,

de ezeket hivatalos vacsoraként számlázták el. A főpolgármester felajánlotta a pár ezer eurós összeg visszafizetését, de már késő volt.

A miniszterelnök nem örült a bukásának

Az ellenzék csütörtök reggeltől a Capitolium-dombon követelte Ignazio Marino távozását. Marino egészen estig megtagadta ezt, végül a PD kényszerítette lemondásra. Búcsúüzenetében Marino arra panaszkodott, hogy pártja magára hagyta.

Ignazio Marino hónapok óta napirenden szereplő lemondását Matteo Renzi miniszterelnök is az utolsó pillanatig ellenezte, attól tartva, hogy a PD így elveszíti Róma városát. Az előrejelzések szerint a civil mozgalomból lett M5S adhatja az olasz főváros következő főpolgármesterét.

Húsz napon belül kormánybiztos veszi át Róma vezetését a jövőre kitűzhető új főpolgármester-választásig. Ignazio Marino két hónappal a szent év december 8-i kezdete előtt mondott le, jelentősen megnehezítve a 30 millió látogatót váró rendezvénysorozat előkészítését is.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Külföld
Csekély javulást mutat Ferenc pápa állapota

Csekély javulást mutat Ferenc pápa állapota

Az egyházfő jól reagál a terápiára.

tegnap, 21:44

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.

tegnap, 21:23

  • Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.

március 2., 21:24

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

tegnap, 19:02

  • Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

tegnap, 20:37

  • Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Egy ember életét vesztette.

március 2., 13:47

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.

március 2., 11:29

  • Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.

március 2., 09:22

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

tegnap, 11:28

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

tegnap, 17:25

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.

március 2., 12:33

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

A rendőrség elmagyarázta mi történt.

március 2., 21:09

  • Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.

tegnap, 21:19

  • Külföld
Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.

március 2., 15:01