Oroszország véletlenül lerakétázta Iránt

2015.10.08. 19:39

Az amerikai hadsereg és a hírszerzés információi szerint legalább négy orosz rakéta csapódott be Iránban. A rakéták célpontja Szíria lett volna. A CNN-nek nyilatkozó források egyike szerint nem sérült meg senki, a másik forrás szerint viszont ezt egyelőre nem lehet tudni, ahogy azt sem, hogy pontosan hol csapódtak be a rakéták.

Az orosz tengerészet szerda óta a Kaszpi-tengerről is támadja Bassár el-Aszad szíriai kormányfő ellenségeit Szíria területén. A rakéták Irak és Irán légterén is keresztülmennek, a csütörtökön kilőtt rakéták így valószínűleg valamilyen hiba folytán landolhattak a szintén Aszadot támogató Irán területén. Úgy tudni, hogy az oroszok először használták éles helyzetben a Kaliber típusú rakétáikat.

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter csütörtökön a NATO brüsszeli képviseletén beszélt arról, hogy arra számít, hogy az oroszok napokon belül komoly veszteségeket szenvedhetnek el, ahogy egyre jobban belemennek a szíriai konfliktusba.

Egyre több amatőr lépés

Carter Moszkvának is beszólt, amiért szerinte "egyre több az amatőr lépés" az orosz hadsereg részéről. Példaként azt említette, amikor egy orosz vadászgép engedély nélkül repült be a török légtérbe, illetve azt is kifogásolta, hogy az oroszok előzetes figyelmeztetés nélkül lőttek ki rakétákat a Kaszpi-tengerről.

Az amerikai külügyminisztérium szerdán ismételten aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az orosz harci gépek által Szíriában végrehajtott légicsapások több mint 90 százaléka nem az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vagy az al-Kaida terrorszervezet helyi szárnyának állásai ellen irányul, ahogy azt állítják, hanem elsősorban a Bassár el-Aszad szíriai elnök erői ellen harcoló mérsékelt felkelőket ellen. Carter azt mondta, hogy emiatt nincs esély arra, hogy az USA összehangolja Oroszországgal a katonai stratégiáját Szíriában.

A napokban nem ez az első félrement bombázás: az USA a hétvégén egy észak-afganisztáni kórházat bombázott le tévesen.  

Kapcsolódó
Az afgánok kérték az amerikai légi csapást a kunduzi kórházra?

Az afgánok kérték az amerikai légi csapást a kunduzi kórházra?

John F. Campbell tábornok szerint az afgán erők kérték az amerikaiak segítségét. Az Orvosok Határok Nélkül közleménye háborús bűnt emleget.

Oroszország, Irán: pszichológiai hadviselés

Oroszország tagadja, hogy a rakéták eredeti célpontjuk helyett Iránban csapódtak volna be. Az orosz védelmi minisztérium a Facebookon azt írta: „Bármilyen kellemetlen és váratlan a Pentagonban és Langleyben (azaz a CIA központjában) dolgozó kollégáink számára, precíziós fegyverekkel végrehajtott tegnapi támadásunk minden rakétája célba ért.”

Az iráni félig-meddig állami Fars hírügynökség szintén arról számolt be, hogy az ország védelmi minisztériuma visszautasította az értesülést. Mint írták, az a „nyugat pszichológiai hadviselésének részei”. Az értesülést a Pentagon és az amerikai külügyminisztérium sem kommentálta., írja a Guardian.

Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter pénteken bejelentette: Franciaország légi csapással sújtott egy iszlám Állam-kiképzőtábort Szíriában. „Franciaország tegnap éjjel lecsapott az Iszlám Államra Rakkában. Ez nem az első alkalom, de nem is az utolsó” – fogalmazott.

Kapcsolódó
Nem először bombázunk, nem is utoljára

Nem először bombázunk, nem is utoljára

Franciaország péntekre virradó éjjel végrehajtotta a második légicsapás-sorozatot az Iszlám Állam ellen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Több mint harminc év után derült fény az esetre.

március 21., 13:17

  • Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből

Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből

A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.

március 21., 12:53

  • Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.

március 21., 12:58

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.

március 21., 10:58

  • Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.

március 21., 13:57

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.

március 21., 13:08

  • Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.

március 21., 13:45

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.

március 21., 14:22

  • Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.

március 21., 10:28

  • Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.

március 21., 15:41

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

tegnap, 15:55

  • Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Az incidensben több mint ezer járat érintett.

március 21., 06:32

  • Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.

március 21., 15:03

  • Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.

március 21., 06:55

  • Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.

március 21., 14:19

  • Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.

március 21., 10:25

  • Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.

március 21., 07:34

  • Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.

március 21., 09:10

  • Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.

március 21., 10:04

  • Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.

március 21., 08:33

  • Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.

tegnap, 18:58

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

tegnap, 19:00