Szlovénia beenged 1800 menekültet Horvátországból

2015-10-17T192548Z 601895538 GF10000248722 RTRMADP 3 EUROPE-MIGR
2015.10.19. 06:24 Módosítva: 2015.10.19. 15:15
  • Több ezer menekült várakozik hajnal óta az esőben és hidegben a szlovén-horvát határon, miután éjszaka a szlovénok kordonokat emeltek Drávamagyaródnál.
  • A szlovénok azt mondták, Ausztria éjjel jelezte, hogy nem fogad több menekültet, ezért egyelőre ők sem engedik át az érkezőket, csak néhány százan jutottak át.
  • A szlovén belügyminiszter végül délben jelentette be, hogy beengedik azt az 1800 menekültet, akiket Horvátország reggel indított útnak vonattal, ők délután érkezhetnek meg. Egyelőre viszont nem tudni arról, hogy a már a határnál várakozók közül bárkit átengedtek volna. A szlovén kormány 15 órakor tart majd sajtótájékoztatót.
  • Az osztrákok azt állítják, csak azt mondták, hogy az eddiginél több menekültet nem tudnak fogadni naponta, de 1500-an továbbra is átmehetnek. Délelőtt nyugodt volt a helyzet az osztrák-szlovén határon, több száz menekültet engedtek át.
  • A szlovén-horvát határon azonban azért is feltorlódhatnak a menekültek, mert a horvátok napi 5000 embert küldenének Szlovénia felé, ott viszont csak annyit akarnak fogadni, amennyien utána tovább tudnak menni Ausztriába.
  • A szerb-horvát határon is több ezer, 50 busznyi menekült vár arra, hogy továbbmehessen, a helyzet egyre feszültebb.

Sok menekült torlódott fel az esőben és a hidegben a szlovén-horvát határon Drávamagyaródról, miután nem engedték át őket. Több mint száz nőt és gyereket ugyan fogadtak közülük a szlovénok, de a többieknek várniuk kellett.

Az emberek a horvát oldalon az állomás teteje alatt zsúfolódtak össze, akiknek nem jutott hely, azok az esőben várnak. Sokan didergő, fagyoskodó gyerekekre panaszkodnak, ezért a vöröskereszt és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának aktivistái takarókat osztanak a helyszínen.

A szlovén belügyminiszter délben jelentette be, hogy átengednek majd 1800 olyan menekültet, akiket reggel indított útnak Horvátország, de az M1 tudósítója szerint még mindig ott várakoznak a már hajnalban megérkezett menekültek a határnál. A szlovén kormány 15 órakor sajtótájékoztatót tart, ezen jelenthetik be, hogy mikor oldják fel a zárlatot.

Hajnal óta tart

A patthelyzet azután alakult ki, hogy éjfél után a szerb-horvát határtól vonattal érkezett 1800 migráns. Az Index.hr horvát hírportál azt írja, hogy a szlovén hatóságok jelezték a horvátoknak, hogy nem tudják fogadni a menekülteket, de a horvátok ennek ellenére a határhoz küldték a vonatot, ami hajnali negyed három körül érkezett meg.

Az M1 szerint Szlovénia éjjel kordont is felhúzott bejelentés nélkül, de reggelre már a horvát oldalon is korlátokkal, valamint rendőrsorfallal zárták le a határt, így sokan ragadtak a menekültek közül a kettő között. A két kordon közé szorult migránsok közül többen tüzet gyújtottak, mert nagyon hideg van.

Az Index.hr szerint a várakozók közül többen megpróbáltak átjutni az akadályokon, amire a hivatalos átkelőhöz küldték őket, de ott sem mehettek tovább. Állítólag olyan is volt, aki megpróbált átúszni a határon. A menekültek egy csoportja az M1 szerint a horvát oldalról dobálni kezdte a szlovén oldalon a rohamrendőröket, de azóta csillapodott a helyzet.

Egy másik átkelőnél, Lendva közelében buszokkal át tudtak vinni másik háromszáz menekültet Horvátországból Szlovéniába. Száz menekültet szállítottak délelőtt a Rédics-Hosszúfalu magyar-szlovén határátkelő szlovén oldalára, az ott kialakított tranzittáborba.

Az Index.hr szerint hétfőn további 2100 menekült érkezhet vonattal a szlovén határhoz közeli Csáktornyára Horvátországban, és a 24sata horvát napilap szerint ezt annak ellenére is elindították a kelet-horvátországi Tovarnikból, hogy az előző vonattal érkezők sem jutottak még át. Úgy tűnik, hogy rájuk vonatkozhat a szlovén belügyminiszter bejelentése.

A szerb-horvát határon is 50 busznyi menekült van

A szlovén korlátozás miatt ugyanakkor a horvátok is lelassították a menekültek átszállítását a szerb határról is, ezért ott is állnak a buszok. A BBC szerint vasárnap óta több ezren, ötven autóbusznyi ember várakozik a szerb-horvát határon. „Nyissátok ki a kapukat!" – skandálták többen a Reuters szerint, a hosszú várakozás miatt egyre feszültebb a helyzet, lökdösődés is volt a menekültek között.

Zágráb fél óránként csupán száz menekült belépését engedélyezi, ezért az eső ellenére sokan a Berkasovo-Babska közötti átkelőnél, fél úton éjszakáztak buszokban, sátrakban vagy a szabad ég alatt. Nincs elég étel sem, segélyszervezetekből is kevés van. Egy új útvonal is kialakult közben, sokan a bajakovói átkelő körzetében, a Belgrád-Zágráb autópálya mellett próbálnak átjutni.

A szerb közszolgálati tévé szerint már hétfőn délelőtt több mint tízezer migráns volt Szerbiában, és Macedónia felől Szerbiába naponta 4-5 ezren lépnek be, és ők is hamarosan a szerb-horvát határ felé veszik az irányt.

A horvát elnöki válságtörzs bejelentette, hogy lezáratná a horvát-szerb és a horvát-montenegrói határt is, emellett pedig kivezényelné a hadsereget, de ennek a stábnak csak tanácsadói jogköre van. Kolinda Grabar-Kitarovic államfő és Zoran Milanovic miniszterelnök más politikai oldalt képviselnek, és eddig sem értettek egyet a válság kezelésében.

A szlovénok az osztrákokra mutogattak

A szlovénok hajnalban azzal érveltek, hogy addig nem tudnak több menekültet fogadni, amíg Ausztriával nem tisztázódik, hogy ők mennyi menekültet engednek át, a befogadótáboraik ugyanis megteltek. Hajnalban azt jelentette be a szlovén belügyminisztérium, hogy Ausztria arról értesítette Szlovéniát, hogy egyelőre nem tud fogadni több menekültet, a szlovén hatóságok szerint ők ezért korlátozták a belépést a horvát oldalon.

A szlovénok elfogadhatatlannak nevezték, hogy a horvátok továbbküldték a vonatot, pedig szerintük értesítették őket, hogy nem tudják fogadni a menekülteket. A szlovén belügyminiszter szerint Horvátország nem viszi táborokba a menekülteket, hanem azonnal továbbküldenék őket, és nem tartják be a korábbi megállapodásban foglaltakat, hogy mennyi menekültet küldjenek Szlovéniába.

Osztrák részről viszont azt jelezték, hogy az eddigi helyzet nem változik, és azt a kérést utasították el, hogy az eddiginél több migránst fogadjanak naponta. Ezt azért nem akarták elfogadni, hogy a határon ellenőrizhető maradjon az átlépők mozgása. Annyi biztos, hogy Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter telefonon beszélt szlovén kollégájával, Vesna Györkös Znidarral.

Szlovénia néhány órával korábban már korlátozta a Horvátországon át érkező menekültek fogadását arra hivatkozva, hogy nem képes naponta 2500-nál több menekültet ellátni, miután Ausztria azt jelezte, hogy 1500 főnél többet nem tud beengedni területére.

A horvátok naponta 5000 menekültet küldenének Szlovéniába, ott viszont jelezték, hogy csak annyit tudnak átvenni, amennyit Ausztria is fogadni tud, különben tíz napon belül 35 ezer menekült torlódhatna fel az országban. Szlovénia korábban jelezte, hogy ha a németek, vagy az osztrákok lezárják a határukat, akkor ők is ennek megfelelően fognak lépni.

A stájerországi tartományi rendőrség egyik illetékese viszont hajnalban azt mondta, hogy az osztrák-szlovén határon nagyon nyugodt a helyzet, és ha valaki át akar lépni, egyelőre átengedik osztrák területre.

A Vecer című szlovén napilap szerint Ausztria kisebb csoportokban kezdték el fogadni a migránsokat, de nem határozták meg, hogy pontosan hányat vesznek át. Az M1 szerint 150 fős csoportokban engedik át a menekülteket, délelőtt 500-an megérkeztek Stájerországba.

Ausztria hétvégén 4000 menekült érkezésére készült fel, azonban ennél kevesebben, 2600-an lépték át a szlovén-osztrák határt.