Az oroszok már a könyvtáraktól is félnek

2015.10.28. 20:29

Az OMON orosz rohamrendőrség tagjai megszállták Moszkvában az ukrán irodalmi könyvtárat, írja az MTI. A könyvtárat lezárták, mert állítólag tiltólistás, szélsőséges tartalmú könyveket keresnek az épületben a maszkos rohamrendőrök. A UNIAN hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a rendőrszázados a nevét sem volt hajlandó elárulni és azt sem, hogy mégis mit keresnek egy könyvtárban.

Ezzel szemben a könyvtár igazgatója elmondta, hogy aznap a lakásán is házkutatást tartottak és elkoboztak tőle több könyvet, dokumentumot és folyóiratot, köztük egy Zabuzsko-könyvet a '30-as évekbeli nagy ukrajnai éhínségről, illetve köszönő okleveleket Viktor Juscsenko és Viktor Janukovics korábbi ukrán miniszterelnököktől.

Az igazgató azt is elmondta, hogy a rendőrök nem találtak tiltott könyveket az olvasóteremben, de a raktárban találtak az Ukrán Nacionalisták Szervezetének vezetőjétől származó irodalmat. A könyvtárigazgató kiemelte, hogy ezek hivatalosan nincsenek betiltva Oroszországban. De itt még nincs vége, mert

lefoglaltak egy gyerekmagazint is, mivel úgy gondolták, hogy abban szerepel az ukrán Jobboldali Szektor radikális nacionalista szervezet zászlója is.

Öt évvel ezelőtt már volt vizsgálat a könyvtár dolgozói ellen szélsőséges irodalom terjesztése miatt, de azt egyszer csak felfüggesztették. Most azonban bizonyítékokat keresnek, hogy az ügyet újra elindítsák és az ott dolgozók attól félnek, hogy a házkutatások alatt tiltott könyveket csempésznek a lakóhelyeikre.

Milyen gyerekmagazint foglalnak le legközelebb az orosz rohamosztagosok?