Meghalt Riné Girard

2015.11.05. 06:11

91 évesen elhunyt René Girard francia tudós, aki a mimetikus vágyelmélet, a bűnbakképzés és a bibliamagyarázat terén megfogalmazott elméleteivel újfajta antropológiát alapozott meg, és eredményei révén a kor egyik legjelentősebb gondolkodójaként, a társadalomtudományok új Darwinjaként emlegették, írta az MTI. 

A Francia Akadémia tagja hosszan tartó betegség után szerdán hunyt el az Egyesült Államokban, halálhírét a Stanford Egyetem közölte. 

René Girard 1923. december 25-én született Avignonban. Irodalomtudósként kezdte pályafutását, de a történelem, az antropológia, a szociológia, a filozófia, a pszichológia és a teológia is érdekelte. 1947-től az Egyesült Államokban élt, a Stanford mellett tanított többek közt a Duke és a Johns Hopkins Egyetemen is.

A tudóst elsősorban a konfliktusok és az erőszak eredete, valamint az utánzás emberi viselkedésben játszott szerepe érdekelte. Elmélete szerint az emberek mások vágyait veszik át, azt akarják, amit a másik. Ez versengéshez, majd erőszakhoz vezet - fogalmazta meg. Azt állította, hogy a konfliktusokat nem a különbségek, hanem az azonosságok okozzák. Az egyének és a társadalmak végül egy kívülállót tesznek meg bűnbaknak, akinek elűzése kibékíti az ellenségeket és helyreállítja az egységet.

Girard vizsgálta a nagy világvallásokat is. Keresztény gondolkodónak tartotta magát, szerinte a kereszténység és az egyház választ ad az erőszak veszélyére. A Biblia nagy jelentőségét abban látta, hogy leleplezte a bűnbakmechanizmust. Az Újszövetség emellett a mimetikus versengésre is választ kínál szerinte: Jézus példája azt mutatja, hogy a mimetikus vágyakozás nem vezet szükségképpen erőszakhoz, hanem mint pozitív utánzás - vagyis az Istenre és az örök javakra irányuló mimetikus vágyakozás - segítheti és Istenhez vezetheti az embereket.

René Girard munkássága olyan írókra volt hatással, mint a Nobel-díjas J.M. Coetzee vagy épp Milan Kundera. Művei közül több magyarul is megjelent.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.

február 6., 13:36

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Kémkedési aggályok merültek fel.

február 6., 12:04

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

2 órája

  • Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.

február 6., 12:23

  • Külföld
Újabb részletek derültek ki a rémhalról, amit először észleltek felszín közelében

Újabb részletek derültek ki a rémhalról, amit először észleltek felszín közelében

Egy természetvédelmi szervezet figyelt fel először a ritka jelenségre.

9 perce

  • Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.

február 6., 16:32

  • Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.

február 6., 15:23

  • Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

A nyomozók vizsgálják az esetet.

február 6., 12:09

  • Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.

február 6., 06:06

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

1 órája

  • Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

A hatóságok vizsgálják az esetet.

február 6., 06:41

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

4 órája

  • Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.

3 órája

  • Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Még bratwurst is jár a voks mellé.

február 6., 17:03

  • Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.

február 6., 09:15

  • Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.

február 6., 08:45

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

7 órája

  • Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.

február 6., 09:06

  • Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.

február 6., 07:26

  • Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.

február 6., 07:34

  • Címlapon
Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak

Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak

A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.

57 perce

  • Címlapon
Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar

Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar

A kutatások szerint az emberek jobban gyógyulnak egészséges ápolók mellett.

33 perce

  • Külföld
Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

A belügyminiszter szerint a fenyegetések tartalma a magyarországihoz volt hasonló.

február 6., 19:26

  • Külföld
Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak

Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak

Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket.

február 6., 10:54

  • Külföld
Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

A bűnüldöző szervek szerint a lopás a tojások egekbe szökő árával függhet össze.

február 6., 10:48