![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Száz túlélőt mentettek ki a Pakisztánban összedőlt épületből
Közel száz túlélőt emeltek ki csütörtökig Pakisztánban az előző nap összeomlott üzemépület romjai közül, a tragédiában a legfrissebb adatok szerint 18-an haltak meg.
A műanyag zsákokat gyártó üzem az ország keleti részén fekvő Lahor közelében állt, és feltehetően a térségben a múlt héten bekövetkezett földrengés miatt dőlt össze. A mentőalakulatok csütörtöki tájékoztatása szerint még mindig több tucatnyi dolgozó tartózkodik az épület alagsorában.
A romok alatt rekedt emberektől mobiltelefonon is érkeztek életjelek és segélykiáltások. Az egyik segélykérő például a helyi tévének telefonált, és elmondta, hogy társaival az első szinten dolgoztak, amikor leszakadt a mennyezet. Hozzátette, hogy hallja a felette dübörgő munkagépek zaját, ami reményt ad arra, hogy élve kiszabadulhat.
A mentőalakulatok képviselői szerdán közölték, hogy mintegy 150 ember dolgozhatott az épületben a baleset idején. Hozzátették: csak lassan folyhat a mentés, hogy elkerüljék a mélyben rekedt emberek további sérülését.
Túlélők elmondták, hogy az üzem tulajdonosa egy további, harmadik szintet emelt az épületre, figyelmen kívül hagyva az építési vállalkozó tanácsát és a munkásoknak az építkezés beszüntetésére szólító figyelmeztetését, miután repedések jelentek meg az épület falain.
Egy munkás beszámolója szerint a tulajdonos heves szóváltásba is bocsátkozott az építővel, mert az az építés leállítását szorgalmazta a múlt heti 7,5-ös erősségű földrengést követően.
A tulajdonos egyike volt az épületomlás halálos áldozatainak - közölte egy kormányzati tisztviselő.