Senki sincs biztonságban az Iszlám Államtól

Megszületett a forgatókönyv Bécsben arról, hogyan kellene végigvinni a szíriai rendezést. A megvalósításhoz ugyan sokismeretlenes egyenlet vezet, de mégis fontos, hogy az elvi pontokat vázlatosan tartalmazó menetrend az Egyesült Államok, az EU több tagja, Oroszország, Törökország, Szaúd-Arábia, Egyiptom és Irán egyetértésével jött létre.

„Megállapodtunk a tűzszünetről, az alkotmánymódosítás szükségességéről és a választásokról” – mondta hétfőn a francia külügyminiszter. Lauren Fabius szerint az átmeneti kormány létrehozásának elvéről is megállapodás született, bár azt elismerte, hogy Bassár el-Aszad jövőjét illetően egyelőre „legalább háromféle verziót” vizsgálnak.

Moszkva jól számított

Ám ez a konkrétumaiban még hiányos, a szombati bécsi találkozón tető alá hozott megállapodás is jelzi, hogy a Nyugat afelé mozdult el, amit Oroszország javasolt.

Sajnálom, hogy nem vettük figyelembe már kezdettől fogva Oroszország és Irán szerepét a térségben

– jelentette ki a francia parlament külügyi bizottságának elnökhelyettese. A szocialista Odile Saugues nyilatkozata is jelzi, hogy Vlagyimir Putyin jól számolt a szíriai beavatkozással, amely révén – miután a franciaországi terrortámadások lépéskényszerbe hozták a Nyugatot, hogy komolyabb összefogással tegyen az Iszlám Állam ellen – úgy tűnik, sikerül elfogadtatnia Bassár el-Aszad szíriai elnököt, mint az Iszlám Állam elleni harc legalábbis időleges fontos szereplőjét.

Washingtonban és Brüsszelben eddig elzárkóztak attól, hogy a Moszkva támogatását élvező szíriai elnököt lehetséges partnerként kezeljék, ehelyett éppúgy tekintettek rá, mint a felszámolandó IS-re.

Mindez csak fokozódott az orosz légierő szeptember 30-án indult szíriai beavatkozásával, amit azért kritizáltak Nyugaton, mert úgy találták – és Moszkva ezt csak részben tagadta –, hogy a célja sokkal inkább Aszad megerősítésére irányult, mint az IS gyengítésére. Ezt mutatta az is, hogy az orosz légierő akciói inkább a szíriai elnököt közvetlenebbül fenyegető, nyugati támogatást élvező Szíriai Szabad Hadsereg állásait érték, és csak kisebb mértékben az IS-t. Eleinte kifogás érte Moszkvát az an-Núszra elleni akciói miatt is, ám a szombati megállapodás szerint az IS ellen harcoló, ám ugyanolyan, radikális iszlám alapon létrejövő államot vizionáló szervezet ellen szintén folytatni kell a beavatkozást, vagyis a január 1-jétől tervezett tűzszünet csak a kormányerőkre és a mérsékelt felkelő csoportokra vonatkozna – tudósított az Interfax. Ebben az amerikai és az orosz külügyminiszter is egyetértettek.

Az IS külföldön nyerné meg a háborút

A pénteki párizsi merénylettel alaposan átértékelődött az oroszok szerepe. A Die Welt szerint Oroszország megkerülhetetlenné vált a rendezésben, és rákényszerítheti a nyugati országok támogatását élvező erőket arra, hogy közösen lépjenek fel Aszaddal együtt az elmúlt időszakban taktikát is változtató IS-szel szemben.

Miközben 2014-ben és idén is nagyrészt az volt az IS legfontosabb célja, hogy megszilárdítsa hatalmát Irakban és Szíriában, az utóbbi hónapokban egyre több támadást hajtott végre külföldön is. Korábban is felszólítottak már magányos támadásokra Európában, de a pénteki terrortámadások ennél tovább mentek, egy egyértelműen megszervezett, összehangolt támadást tudtak véghezvinni. De nem ez volt az első a sorban:

• Június 30-án az IS vállalta a tunéziai tengerparton elkövetett lövöldözést, amiben 38 embert öltek meg.
• Októberben 102 halálos áldozattal járó robbantást hajtottak végre Ankarában,
• majd pedig az egyiptomi szervezetük vállalta egy orosz repülő felrobbantását, a fedélzetén 224 emberrel.
• Múlt csütörtökön 44 halálos áldozattal járó támadást hajtottak végre Bejrútban,
• és pénteken jött a párizsi támadás, 129 halottal és több száz sebesülttel.

Ezek nem elszigetelt, magányos elkövetők támadásai voltak, kellett tervezés, felkészítés, fegyvereket, robbanószereket kellett beszerezni – a párizsi támadások pedig már egyértelműen sokkal inkább emlékeztettek az al-Kaida módszereire.

Erődemonstráció vagy a gyengülés jele?

A párizsi támadás akár azt is mutathatná, hogy az IS-től már senki sincs biztonságban, a harcoktól távoli nagyvárosokat is elér, akár Európában. Másrészt viszont azért is nyúlhatott új eszközhöz az IS, mert a saját területén nehezebben tud külföldi harcosokat bevetni: a  török–szíriai határnál egyre több részen szereznek területeket a szíriai kurdok, Jordánia lezárta határait Szíria felé, Libanonból pedig szintén nehezen tudnának átmenni. Így viszont az online beszervezetteket a BBC szerint már egyre többször bátorítják arra, hogy maradjanak a saját országukban, és ott tervezzenek támadásokat, ahelyett, hogy a veszélyes szíriai utazást választanák.

Pont a múlt héten a kurdok fontos előrelépést tettek, amikor 7500 fegyveresükkel visszafoglalták az iraki Szindzsár városát, az iraki kormányerők pedig Ramádinál is sikereket értek el. Ezzel kettévágták az IS területeit, hiszen Szindzsár kötötte össze a szíriai kvázifővárost, Rakkát és az iraki erősségüket, Moszult. Ehhez kellett a külföldi koalíciós támogatás is, a korábbinál több amerikai és külföldi tanácsadót küldtek az IS-ellenes erők mellé. Emellett több amerikai vadászbombázót helyeztek ki Törökországban bázisokra, ahonnan több támadást tudnak végrehajtani Szíria felé is.

Török, kurd két jó barát

A folyamatos légi csapások ellenére azonban az IS továbbra is számos területet tartani tudott, újabbakat is elfoglalt, Egyiptomban és Líbiában is megjelent, miközben még Irakban is csak lassan tudtak előrenyomulni a kormányerők, a kurdok és a milíciák. A sokrétű ellentétek eddig lehetetlenné tették az összehangolt fellépést, ám úgy tűnik, hogy korábban elképzelhetetlen szövetségek is létrejöhetnek az IS ellen.

A törökök korábban alig mértek légi csapást az Iszlám Államra, helyette a kurdokat bombázták a szíriai határ közelében, viszont a megegyezésre való nyitottságot jelezheti, hogy Ahmet Davutoglu török miniszterelnök szombaton gratulált az iraki kurdoknak Szindzsár visszafoglalásához. A kurdok pedig jelezték, hogy továbbra is harcolni fognak a terrorizmus ellen, ami a régióban élők életét veszélyezteti. Törökországot közeli barátnak nevezték, amitől sokat várnak. A kurdok ugyanakkor hozzátették, hogy új fegyverekre van szükségük az IS ellen például Moszul ostroma előtt.

Törökországnak mindenképpen kulcsfontosságú szerepe lesz a következő időszakban. A törökök korábban számos olyan javaslattal álltak elő, amit eddig nem támogattak egyöntetűen a nyugati országok sem – például egy Szíria északi részén létrehozandó biztonsági zónáról, ahol a törökök elképzelései szerint a menekülttáborok is lennének –, de most a törökök a menekültválság miatt is új pozícióba kerültek, és egyértelműen megkerülhetetlenek bármilyen szíriai rendezési kísérlet megkezdéséhez.

Megvan a neheze, most jön a neheze

A belső ellentétek miatt eddig szinte lehetetlen volt egy közösen vállalt béketerv, óriási lépés lehet, hogy ez most már formálódik.

Az ukrajnai politikája és a Krím elcsatolása miatt nyugati szankcióktól sújtotta Oroszországot vezető Putyinnak nem is kellett a magánnyal küzdenie a G20 antalyai csúcstalálkozóján – ahol természetesen a gazdaság helyett a terrorizmus elleni harc vált a fő témává, alig egy nappal a párizsi merényletek után –, Barack Obamával 35 percet tárgyalt négyszemközt a fórum idején. Nem mellesleg ez volt Obama és Putyin első közvetlen találkozója az orosz légierő szíriai beavatkozásának kezdete óta.

A stratégiai célok azonosak az IS elleni harcot illetően, lényegében nagyon közel állnak egymáshoz, noha a taktika továbbra is eltér

– idézte az Interfax a találkozó után az orosz elnök tanácsadóját, Jurij Usakovot. (Az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov még  visszafogottabban értékelte a megbeszélést: a rövid találkozó eleve kevés ahhoz, hogy áttörést lehessen elérni.)

A beszámolók szerint az amerikai elnök Putyinnal a párizsi merényletet és a szíriai helyzetet, valamint a Sínai-félsziget felett megsemmisült orosz utasszállító ügyét is megvitatta. Utóbbi egyébként a G20-on nyilatkozók szerint egyértelműen terrorakció volt – bár végleges hivatalos álláspont még nincs a 224 áldozatot követelő tragédia okairól –, és így közvetlenül kapcsolódik a párizsi támadásokhoz.

Obama és Putyin, összhangban a szombati bécsi megállapodással, egyetértettek a szíriai tűzszünet megteremtésében – tehát abban, hogy Aszad erőinek és az ellene harcolóknak meg kell egyezniük, hogy közösen léphessenek fel az IS ellen – és elvben támogatták egy átmeneti kormány létrehozását a későbbiekben. A G20 után pedig esetleges ENSZ-közvetítésről is szó volt már.

Putyin hétfőn is érezhette, hogy enyhül vele szemben a politikai karantén: François Hollande francia elnök jelezte, hogy a közeljövőben hármasban találkozik orosz és amerikai kollégájával, az orosz elnök pedig a G20-on négyszemközt a brit kormányfővel is tárgyalt. Az orosz elnök szerint az orosz–brit kapcsolatoknak nem a legjobb időszakát élik a felek, de történt elmozdulás. David Cameron pedig bejelentette, hogy hiába vannak Nagy-Britanniának vitái Oroszországgal, együtt kell működniük azokban az ügyekben, amelyekben egyetértenek. A brit kormányfő szerint a G20-on Aszad jövőjét illetően is közeledtek egymáshoz az igen távolról indult álláspontok, ami újabb lépés a rendezés felé – írta a Reuters. A közeledésben ő is benne van: bár London a legkevésbé sem támogatja a szíriai elnököt, Cameron kijelentette: Aszad nem lehet „az oltár, amelyen Szíriát lekaszabolják.”

Putyin pedig a sajtótájékoztatóján – megjegyezve, hogy 40 ország pénzeli az IS-t, köztük a G20 néhány tagja is – kijelentette, hogy a maga részéről kész tárgyalni a mérsékelt ellenzékkel és támogatást nyújtani nekik. Nyilván abban az esetben, ha azok készek elfogadni a legitim szíriai hatalmat, nem zárva ki persze annak rendezett átalakítását. Moszkva általában hangsúlyosan nem Aszadról, hanem a fennálló állami intézmények fenntartásáról beszél Szíria kapcsán, ellenpéldaként Irakot, Líbiát hozva fel, ahol az államhatalom összeomlása csak káoszt és hatalmi vákuumot hozott. Mindenesetre hétfőn már érkeztek arról hírek, hogy az orosz külügyminiszter-helyettes találkozott egy mérsékelt felkelő csoport képviselőjével, vagyis elkezdtek tapogatózni az ellenzék felé.

Mielőtt úgy tűnne, hogy Putyinnak nyugati részről minden meg van bocsátva, Donald Tusk, az Európa Tanács elnöke közölte, hogy a szíriai orosz beavatkozás eddig csupán a menekültáradat növekedését eredményezte. „Szükség van a nagyobb együttműködésre, de a jó szándékra is, elsősorban Oroszország részéről” – idézte a BBC az Európai Tanács elnökét.

Mégis, a szombati bécsi megállapodás, a G20-as kétoldalú találkozók Putyinnal mind azt jelzik, hogy Nyugaton is

egy Moszkva által is támogatott – de még kidolgozandó – forgatókönyv szerint.

Ha ez a béketerv valósulna meg, az azt is jelentené, hogy nemcsak Aszadnak és az ellene évek óta küzdő, a legtöbb veszteségüket adott esetben pont a kormányerőktől elszenvedő mérsékelt felkelő csoportoknak kellene ideiglenesen tűzszünetet kötniük egymással, hanem ennél sokkal messzebbre mutató jelentősége lenne. Kimondatlanul ugyanis az is mögötte van, hogy a legfőképpen szaúdi támogatású szunnita milíciák és az egyelőre inkább Irakban aktív, iráni támogatású síita milíciák, no és persze a szintén síita Hezbollah harcosai is kényszerszövetségesekké válnának.

Síiták a szunnitákért és viszont

A több mint egy év alatt az IS ellen végrehajtott több ezer légi csapás hatékonyságát korábban többen vitatták. Látszott, hogy az IS nem akart összeomlani, a légi csapás kritikusai szerint hatékony szárazföldi csapatok nélkül nem is teljesen visszaszorítani az IS-t. Márpedig a nyugatiak szárazföldi beavatkozása elkerülhetetlenül az intervenciós csapatoknak is áldozatokkal járna, ami politikailag nehezen felvállalható – legalábbis a párizsi merényletig mindenképp az volt – Nyugaton, de nem csak ott. Oroszország sem akar saját szárazföldi erőket küldeni Szíriába, ezt Putyin hétfőn megerősítette. A G20-csúcs utáni sajtótájékoztatóján Obama is megismételte, hogy ugyan a különleges erőkből többet küldenek Szíriába is, de szárazföldi csapatokat hiba lenne bevetni.

A légi csapások után a szárazföldi katonai feladatokat ezért kellene a helyi erőknek elvégezniük – ehhez azonban nélkülözhetetlen a most egymás ellen is küzdő erők megegyezése, az IS-szel szembeni közös fellépés érdekében. 

Nagy kérdés, hogy mennyire működhet a gyakorlatban egy ilyen felállás, miközben az iszlám két ellentétes ágát képviselő erőközpontok, Szaúd-Arábia és Irán, a közös ellenség mellett eddig folyamatosan egymás ellen is dolgoztak a kihelyezett csatatereknek tekinthető szomszédos országokban. Pont hétfőn érkeztek arról hírek, hogy Jemenben jelentős offenzívát indított a Szaúd-Arábia vezette szunnita koalíció által támogatott kormányhadsereg az Irán támogatását élvező, síita húszi felkelők ellen.

Nem elég legyőzni az IS-t

A körvonalazódó kényszerszövetségek ellenére az továbbra sem változik meg, hogy a polgárháború mélyén komoly regionális, politikai, gazdasági és vallási törésvonalak húzódnak, ezért ezek megoldásához is újabb erőfeszítéseket kell tenniük, különben az egész tervezett folyamat zátonyra futhat.

Továbbra sem látszik egyértelmű megoldás, hogy mit kezdjenek például a Szaddám Huszein bukása óta háttérbe szorított – kisebbségben lévő – iraki szunniták elégedetlenségével. Márpedig éppen az iraki al-Kaida felszámolása mutatta, hogy egy terrorszervezet megsemmisítése önmagában nem gátolja meg a hasonló frusztrációkra építve újraszerveződő Iszlám Állam létrejöttét és megerősödését.

Erre reflektáltak a szindzsari előrenyomulás után az iraki kurdok is. Maszúd Barzánihoz, az iraki kurdok vezetőjéhez közel álló forrás szerint a kurd erők csak akkor indulnának meg az Iszlám Állam iraki erősségének tartott Moszul ellen, ha a helyi szunniták ebbe beleegyeznének. „Ha a helyiek nem akarnak minket ott látni, akkor nem fogunk odamenni" – mondta a pesmerga egyik parancsnoka, utalva arra, hogy nem lenne jó szítani a helyi feszültségeket. Egyébként a helyzet ennél is összetettebb, mert a síita iraki vezetés attól is tarthat, hogy az eddig alapvetően a saját területeik mentén harcoló kurdok esetleg átvennék Moszul ellenőrzését is, ahogy tették azt az általuk visszafoglalt Kirkuk olajvárossal.

A nagyobb ívű rendezés és a menekültek egy részének hazatérése elképzelhetetlen a helyi viszonyok rendezése nélkül. A gyarmati időkből, és az első világháborútól húzódó megosztottság hosszabb távú – esetleges föderális átszervezéssel is párosuló – kezelése azonban annyira távolra mutató kérdéseket vetne fel, hogy nem véletlenül nem feszegetik egyelőre.