Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Kommandósnők, szabad a pálya: a teljes amerikai hadsereg koedukált lesz

2015.12.03. 21:20

Az amerikai hadsereg történelmi jelentőségű döntést hozott arról, hogy megszüntet mindenféle korlátozást a nők katonai szerepvállalását illetően — jelentette ki Ashton Carter amerikai védelmi miniszter. Ezután a nők akár a különleges egységekben is részt vehetnek, az amerikai hadseregben bármely területen alkalmazást kaphatnak, bármely feladatot elláthatnak, ha megfelelnek a feltételeknek — mondta a Pentagonban a miniszter.

A döntést évtizedek óta tartó vizsgálatok előzték meg. Az amerikai fegyveres erők vezérkari főnöke, Joseph Dunford tábornok azonban a tengerészgyalogság bizonyos egységeinél szerette volna fenntartani a nők alkalmazásának tilalmát. Ő azzal érvelt, hogy egyes tanulmányok szerint a nemi szempontból vegyes harci egységek kevésbé hatékonyak, mint a kizárólag férfiakból álló csoportok. A csütörtöki döntés bejelentése annak bizonyítéka, hogy vezérkari főnök álláspontja alulmaradt a hadsereg többi fegyvernemének vezetője, illetve a védelmi miniszter véleményével szemben.

Ashton Carter októberben Szicíliában állomásozó amerikai csapatok előtt már kijelentette: meggyőződése, hogy az egész amerikai lakosságból kell újoncokat toborozni, márpedig az amerikaiak fele nő, őrültség volna lemondani a népesség ötven százalékában rejlő tehetségekről — tudósít az MTI.

A döntés nem csak a hadviselés szempontjából fontos, a nőknek a korábban zárt férfivilágnak számító katonaságba való, Amerikában most már teljes beengedése az egyik legfontosabb lépés a nemek közötti hagyományos különbségek eltüntetésében, a szerepek kiegyenlítésében.

Mint azt a kérdésről szóló áttekintésünkben írtuk: az amerikai seregben már korábban is szolgálhattak nők, de egy 1948-ban bevezetett rendelkezés szerint csak támogató szerepkörben, harcoló alakulatba nem oszthatták be őket. 1993-ban kezdett puhulni ez az elv, akkor a légierő szinte minden beosztása nyílt meg előttük, aztán 1994 és 2013 között szép lassan mindenhova eljutott az új idők szele. Pár éve lehetővé tették, hogy nők is jelentkezhessenek az USA hadseregének egyik legendás különleges egységéhez, a rangerekhez. Könnyítés nem volt, nem határoztak meg nőknek szabott szinteket, mindenben ugyanazt kellett teljesíteniük, mint a férfiaknak.

A magyar honvédségnél a pozíciók legnagyobb része elérhető nők számára is, elvileg lehetne női vadászpilóta, jártak nők a külföldi missziókban, sőt, forrásaink szerint egyre több nődönt úgy, hogy bevonul. A magyar különleges egységbe azonban nem jelentkezhetnek nők.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft