Burkina Faso: Mit kell tudni a terrortámadással sújtott országról?

GettyImages-458188234
2016.01.16. 14:32

Két terrortámadás kellett ahhoz, hogy Burkina Faso neve pénteken bekerüljön a világ vezető híreibe. A három magyarországnyi nyugat afrikai országot eddig legfeljebb a világ legszegényebb országai közt emlegették. Nem véletlenül, Burkina Faso ugyanis nem csak hogy szegény, de népessége leginkább mezőgazdaságból él, tengere nincs, természeti kincsei limitáltak, és a szomorú mindennapokat csak a rendszeres katonai puccsok rázzák fel valamicskét.

Most pedig a terrorizmus-PR szomorú hatásaként mindezt az al-Kaida véres akciója tetézte.

Ismerje meg ezt a varázslatos országot!

Burkina Faso egykor francia gyarmat volt, függetlenségét 1960-ban nyerte el, Felső-Volta néven. A folyóról elnevezett, 17 milliós országra a térség legtöbb államához hasonlóan a kezdetektől jellemzők voltak a rendszeres katonai puccsok. 1983-ban a soros diktátor Thomas Sankara volt, aki az előző diktátor szövetségese volt. Sankara pánafrikai szocialista forradalmat hirdetett meg, példaképnek Kadhafi Líbiáját és Kubát tekintette. 1984-ben ő adta az ország új nevét, ami mosszi nyelven azt jelenti: becsületes emberek országa. (A főváros, Ouagadougou neve pedig így hangzik.)

Sankara igazi polihisztor volt: az ország ma is érvényes himnuszának szövegét és zenéjét is ő szerezte.

Puccs és felkelés

Nem sok ideje maradt Sankarának, 1987-ben egy puccs során megölték. A hatalmat Blaise Compaore vette át, aki 2014 október végéig állt az ország élén.

A 64 éves katona legutóbb 2010-ben nyerte meg a vitatható tisztaságú választást. Tiltakozást azonban csak azzal váltott ki, hogy 2014-ben alkotmányt akart módosítani, amely lehetővé tette volna, hogy 2015-ben ismét induljon a választásokon.

A felkelés nyomán Compaore lemondott és a szomszédos Elefántcsontpartra menekült. Az átmeneti kormány tavaly novemberre szervezte meg az elnökválasztást. A választást Christian Kaboré nyerte. Az ezzel egyidőben tartott perlamenti választás győztese pedig az új elnök pártja, a Népi Mozgalom a Haladásért (MPP) lett, bár abszolút többséget nem szerzett. Az előző elnök pártját eltiltották a részvételtől.

Compaoré emberei 2015 szeptemberében puccskísérletet hajtottak végre: a fővárosban sikerrel jártak, őrizetbe vették az átmeneti kormány vezetőit és bejelentették, hogy a Gilbert Diendéré által vezetett junta átvette a hatalmat. Országosan azonban ezt nem tudta érvényesíteni, a központi erők bevonultak a fővárosba, és az ECOWAS közvetítésével folytatott tárgyalások után Diendéré megállapodott csapatai kivonásáról és arról, hogy a puccs résztvevőit nem éri támadás.

A megállapodás után azonban mégis vád alá helyezték, Diendéré ekkor a Vatikán nagykövetségére menekült. Miután ígéretet kapott arra, hogy nem végzik ki, elhagyta a nagykövetséget. Jelenleg őrizetben van, többek között Sankara 1987-es meggyilkolásával is vádolják.

A világ egyik legszegényebb országa

Burkina Faso 60 százaléka muszlim, negyedük katolikus, további hat százalék protestáns, a lakosság tizede a helyi természeti vallások híve. A hivatalos nyelv a francia, ami a soknemzetiségű ország közvetítő nyelve. A mosszik adják a lakosság felét, őkat 4-8 százalékkal a fulani, bobo, gurunszi, szenufo népek követik.

A tengertől elzárt ország a világ egyik legszegényebb állama: GDP-je alig 2,5 milliárd dollár, ez fejenként 210 dollárt jelent: ez alig hetvened része a magyarországi adatnak.

A lakosság csaknem kétharmada analfabéta. Komoly gond az éhezés is, az ötéves gyermekek 26 százaléka alultáplált. A lakosság 90 százalékát a mezőgazdaság foglalkoztatja.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.

március 1., 17:02

  • Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Szerinte muszáj következetesnek lenni.

március 1., 20:53

  • Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.

március 1., 18:00

  • Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.

március 1., 19:50

  • Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát

Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.

március 1., 19:41

  • Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.

március 1., 21:26

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

2 órája

  • Külföld
Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?

Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?

Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon, ez most 84 év.

március 1., 16:12

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.

március 1., 06:41

  • Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának

Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?

március 1., 16:30

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.

március 1., 06:36

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.

március 1., 07:51

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

50 perce

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Külföld
Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.

március 1., 14:47

  • Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

A produkciós cég még fizetett is a családnak.

március 1., 10:05

  • Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről

Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről

Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.

március 1., 11:45

  • Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.

március 1., 12:38

  • Külföld
Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával

Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával

Rendkívül sok katonára volna szükség a béke fenntartásához.

március 1., 15:55

  • Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában

Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.

március 1., 09:49

  • Külföld
Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben

Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben

Az áldozatok azonosítása még folyamatban van.

március 1., 20:24